Kezdőoldal » Szexualitás » Homoszexualitás » Lehetséges, hogy meleg, csak...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehetséges, hogy meleg, csak még magának sem meri bevallani?

Figyelt kérdés

Szóval a teljes sztori: van egy nagyon jó barátom, mindketten 20 évesek vagyunk. Kb. másfél éve ismerjük egymást, együtt kezdtük az egyetemet, már a gólyatáborban nagyon jól elvoltunk, látszott, hogy jóban leszünk. Viszont egyre inkább feltűnt, hogy nem olyan, mint a többi srác. Visszahúzódó, csendes, nem feltűnő, viszont mikor kettesben vagyunk, akkor mintha nem is ő lenne: órákig, napokig tudnánk beszélgetni, pedig én sem vagyok az a nagyon beszéde típus. Már kezdtem reménykedni, hogy esetleg ebből több is lesz, mint barátság, amikor egyszer csak valahogy szóba került a barátnője. Szóval van barátnője, akivel egy hónappal előbb jöttek össze, mint ahogy megismertük egymást. Teljesen összetörtem, ebből ő nyilván semmit nem vehetett észre, úgyhogy magamba fojtottam. Viszont a kapcsolatunk nem szakadt meg, egyre több dolgot tudtam meg róla: a szülei nagyon vallásosak, ő viszont nem,de már kb. ciki volt, hogy 18-19 évesen nem volt nem hogy "feleségjelöltje", még barátnője sem. Mivel nagyon nyitott és elfogadó srác, így nem is volt okom, hogy eltitkoljam előle a másságomat, néhány hónap után egy este lemondtam neki, aminek nagyon örült, teljesen természetes dologként kezelte. Viszont azért még ha elfogadó is valaki, szerintem egy heteró akkor is tart egy "egészséges" távolságot a meleg barátjától. Ő nem így tett, többször aludtunk együtt, volt, hogy átölelt éjszaka. Én egyre jobban beleszerettem, nem bírtam tovább, ezt el is mondtam neki, erre legnagyobb meglepetésemre jól esett neki, hogy értékelem, azóta is nagyon-nagyon jóban vagyunk, rengetegek beszélünk és semmilyen hatással nem volt kettőnkre ez a kis vallomás. Továbbra is rendszeresen alszunk együtt, habár semmiféle testi dolog nem történt kettőnk között, pedig már többször utaltunk rá egymásnak, persze viccelődés szintjén.

Már egy csomószor néztek minket meleg párnak, még a barátnője is, pedig egyikünk sem néz ki annak. Voltunk együtt melegbárban is, ahol hatalmasat táncoltunk egymással, olyan igazán szenvedélyesen, mint a filmekben. :D

De nem meleg. Legalábbis ezt mondja, pedig számtalanszor volt már kettőnk között ez téma. Vagyis volt már szerelmes fiúba, és engem is nagyon szeret, de azt mondja, hogy testileg nem tudná ezt elképzelni, viszont a barátnőjével sem voltak ilyen fajta kapcsolatban, pedig már másfél éve együtt vannak.


Lehetséges, hogy tényleg nem meleg? Csak ennyire "intelligensen" kezeli ezt az egész dolgot?

Vagy magának sem meri bevallani mit érez? Meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak, a szüleinek?

Lehet, hogy a lelki társa vagyok?


Már nagyon kikészít, mert én tényleg mindennél és mindenkinél jobban szeretem őt, nincs olyan nap vagy óra, hogy ne gondolnék rá, és ha teljesen reménytelen lenne az egész, akkor el tudnám engedni, viszont úgy érzem, hogy nem az. De lehet, hogy csak félreértem az egészet? De egy heteró akkor sem viselkedik így. :D Ha idáig eljutottál, akkor nagyon köszönöm :) Mit gondolsz?



2017. dec. 5. 19:50
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
92%

Ha feláll egy férinak azt nem kell vizsgálgatni, az látszik..

Lehet egyszerűen nem jössz be neki, még leülepedik benne hogy és mit kezd az életével, hogyan lép le a vallásos közegből amiben most kényszerűségből benne van.

Én szerintem egyszerűbb lenne Őt megkérdezni, hogy érez e irántad sexuális vágyat mert te le akarsz vele feküdni ennyi...

2017. dec. 6. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
79%

Én is azt mondanám, amit az egyik kommentelő: aszexuális, biromantikus hajlammal. Nem feküdt le a csajával, de vele van együtt, viszont volt már fiúba szerelmes, de testiséget nem tud elképzelni... És ne haragudj, de ha ti másfél éve ismertek egymást és a csajjal még azelőtt találkozott, tehát 19 hónapja vannak együtt, és nem feküdtek le egymással, főleg 20 éves fejjel, akkor valami defekt van. Vagy tényleg meleg, csak nem jössz be neki szexuálisan és nem akar megbántani.

De a lényeg. Bocs, nem szoktam beleszólni ilyenekbe, mégha kérdésként írják ki, akkor se, de ezt sürgősen beszéld meg vele, mert ez a kapcsolat nagyon nem egészséges.

Én a helyedben megmondanám neki (persze nem ilyen durván), hogy

a) legyetek fiú barátok, de akkor intimitás nélkül

b) vállaljátok fel, hogy egy pár vagytok

c) ha ezek nem mennek, akkor viszlát

Ne haragudj, de nem normális dolog, hogy van egy srác, aki nem a pasid, de együtt alszotok, közben átkaroljátok egymást meg együtt jártok melegbárba táncolni. Ha meleg vagy, ezeket a dolgokat nem a haveroddal kellene csinálnod, hanem majd a pároddal.. sőt, ha van egy ilyen kapcsolatod, aligha van férfi, aki tűrné, hogy ezt csinálod egy másik pasival, aki nem ő.

2017. dec. 6. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
80%

Totál egyetértek veled Előző, én azt is furcsálltam, hogy egy melegbárba elmegy egy srác akinek vallásos szülei vannak és van barátnője és szenvedélyesen táncol...

A másik amivel egyetértek az a defekt!

Ez nem normális.

Én 23 vagyok de majdnem minden nap du.gok már sorry!

És az orál nekem kevés mindennap kell az anális sex vagy mondjuk heti 3*!

A párom 39 éves és ő is így van ezzel.

Ha 20 évesen valaki nem sexel ott tényleg gond van, lehet ez lelki sérülés, a szülei vallásos nevelésének az elnyomása, lehet levetkőzi pár év alatt pláne ha Budapesten szocializálódik, de nem biztos.

2017. dec. 6. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
90%
Az aszexualitás nem defektus, ugyanolyan természetes orientáció, mint a többi.
2017. dec. 6. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
100%
Akkor nem fogalmaztam világosan. Nem írtam, hogy az aszexualitás defektus lenne, ez csak a szavaim kiforgatása. Amit írtam, úgy értettem, hogy ha együtt van 1,5+ éve egy lánnyal és nem feküdtek le, ott gáz/defekt/gond van. Nem az aszexualitás vagy a homoszexualitás a gond önmagában, hanem hogy ilyen beállítottsággal egy lányt hülyít, a kérdezőről nem is beszélve. A kapcsolatukban van defekt.
2017. dec. 6. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! :) Nagyjából bennem is ezek a gondolatok fogalmazódtak meg, és naná hogy a viszonyunk nem normális. Főleg azért nem, mert kikészítem magam miatta, de teljesen. :( És természetesen ha lenne mondjuk párom, akkor ezeket nyilván nem csinálnám vele, csak amíg ő a képben van, mint egy nagyon távoli, de talán egyszer elérhető személy, addig más felé sem tudok nyitni. A testi dolgokkal még egyelőre nem próbálkoznék, viszont már annyiszor faggattam ilyen dolgokról, hogy félek, hogy besokall. A barátnőjével egyébként már volt ilyen irányú próbálkozásuk, tehát megvolt a szándék a szexre, csak éppen nem jött össze ilyen-olyan homályos okok miatt, amiket nem akart nekem sem elmondani. Azt is számításba vettem, hogy mi van, ha tényleg csak én nem vagyok az esete. De épp néhány hete mondta, hogy irigyli, hogy milyen szép a bőröm, meg milyen jóképű vagyok és hogy irigyli a alkatomat (igen, ezt szó szerint így mondta), pedig neki pláne nincs mit szégyellnie a testén. Esküszöm ez még nekem is kínos volt :D azért egy full heteró ilyet szerintem nem mond a haverjának... Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy rengeteg nőies allűrje van, ami persze nem jelenti azt hogy akkor biztos meleg, de a mérleget azért mégiscsak arra billenti... van, hogy sminkekről beszélgetünk, van jó pár használati tárgya női színekben, többször utalt már rá, hogy női ruhába öltözne. De azért transzszexuálisnak meg mégsem mondanám, annyira azért nem tolja durván ezeket :D Mindent egybevéve, én azon vagyok, hogy segítsek neki rájönni és elfogadni, hogy ki ő valójában, ha meleg, ha nem. Legyen bármi, nagyon szeretem őt.
2017. dec. 6. 21:48
 17/20 anonim ***** válasza:
100%

A barátnőjével "megvolt a szándék a szexre, csak éppen nem jött össze ilyen-olyan homályos okok miatt".

Én a helyedben finoman megpróbálnám kipuhatolni ezehet a homályos okokat. Meg azt is, hogy miért használ nőies holmikat.

Alváshoz összebújtok? A legjobb lehetőség, hogy "véletlenül" odanyúlj neki. Ha szóvá teszi, hogy mi volt, és neheztel, könnyen kihátrálhatsz, hogy alvás közben, véletlenül történt.

2017. dec. 7. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
100%
17: Az én válaszom meg elsősorban a 13-asnak szólt (bár részben a te megfogalmazásodnak is, ezt elismerem), aki szerint ha huszonévesen valaki nem él nemi életet, ott csakis gáz lehet. Amúgy önmagában az sem gáz, ha egy pár másfél évig nem szexel, vannak ugyanis aszexuális párok is. Az, hogy a kérdésben írt srác úgy tűnik nem tudja, hogy kivel és mit akar, egy más kérdés. Bár nekem az is fura, hogy egy elvileg nem aszex lány másfél évig várjon a semmire, és ne szakítson. Na mindegy, nem akartam semmit kiforgatni, csak úgy éreztem, hogy több mondatból is sütnek kimondatlan, akár nem tudatos előítéletek.
2017. dec. 7. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
77%

Az eleve gáz hogy valaki aszexuális kivéve ha mondjuk 50 fölött van vagy 30 éve házasságban ott már nincs hancúr.

De 20 évesen általában az az egészséges fizikailag, vegetatív idegrendszernek, pszihikailag ha jót baxik az ember mondjuk 2-3 naponta.

Ha nem használja vagy mesterséges elnyomja a sexualitását, akkor egy csomó ahhoz kapcsolódó sejt, hormonok működése megváltozik és nem jó irányba...

Ismerek olyan nőt aki aggszűz, nagyon elnyomó diktatórikus szülei voltak- gazdagok- és 29 évesen teljesen ősz volt a haja.

Most negyven körül van és nem csak ősz a haja kb úgy néz mintha 60 lenne. Azonkívül szociopata is de teljesen.

Már a múlt században sem tartották normálisnak a vénlányokat, nem is az.

Egy férfinél sem normális ha nem kívánja a sexet pláne 20 évesen.

2017. dec. 7. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
90%
A normális és az egészséges viselkedés elcseszett kis társadalmunkban csak a legritkább esetben fedi egymást, pláne, ha a szexualitás betegesen túllihegett témájáról van szó. Én a magam részéről maradok egészséges aszexuális, neked meg szurkolok, hogy mielőbb kigyógyulj "normális", és ennek megfelelően szánalmas gondolkodásodból :)
2017. dec. 7. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!