Kezdőoldal » Szexualitás » Leszbikusság » Sikerült úgy elélveznem, hogy...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sikerült úgy elélveznem, hogy barátnőmet arcon spricceltem és még egy ordas nagy szellentés is kiszaladt mellé. Van okom aggódni a kapcsolatomat illetően?

Figyelt kérdés

Ujjal kényeztetett, de ez most meghittebb volt, mint máskor, vagyis sokkal szenvedélyesebben csinálta, mint általában, bennem is sokkal erősebbek voltak a vágyak, ennek azonban spriccelés lett az eredménye, ráadásul elegánsan az arcába talált és ha ez nem lett volna elég, még egy irtó hangos "szellő" is kísérte.


Barátnőmet látszólag nem zavarja a dolog. Közvetlenül a baleset után még vadabbul nekem esett orálisan kényeztetve. Másnap pedig egy nagy csokor vörös rózsával elém térdelt, azt mondván, a leggyönyörűbb, legszexisebb istennő vagyok és büszke arra, hogy ilyen szinten ki tudott elégíteni. Tehát úgy néz ki, semmi nem változott, továbbra is kezdeményez, együtt akar lenni velem, de mégis félek.


Ugye nem lehetséges, hogy titokban undorodik tőlem, csak illedelmes és nem akar megsérteni? Mit tehetnék, hogy túltegyem magam rajta? Mi lesz, ha megint előfordul? Ti mit tennétek ilyen szituációban, akármelyik fél lennétek?



2022. júl. 11. 12:09
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
79%
Ez nagyon cukiii!
2022. júl. 11. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
87%
A valóság nem pornó. És vannak ilyenek, ez teljesen természetes.
2022. júl. 11. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
79%
Nagyon aranyos tole es szerintem komolyan gondolta amit mondott
2022. júl. 11. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
86%

Ne aggódj! Ha undorodott volna, nem gerjedt volna mégjobban be!

Lányok nem szokták véka alá rejteni az undorukat!

A rózsacsokor, és a térdelve való vallomás meg hab a tortára!

Örülj hogy ilyen őszinte és rajong érted, alázattal!

2022. júl. 11. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
5%
A pasik igen nagy része teljesen rá van gyógyulva a squirtingre. Szóval no para, a pasidnak a reakciói alapján úgy tűnik szintén nagyon bejött, csak így tovább! :)
2022. júl. 11. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

#5

Leszbikus párrol van szó

Latom nehez olvasni

2022. júl. 11. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
76%

Megkezdődött a nyári szünet :)

Pistike, a lányok nem mondanak ilyet hogy ordas nagy szellentés és legszexisebb istennő vagyok. Ez mellett ha az újával kényeztet akkor (legalább is mi) csókolózni szoktunk, körülményes az ujj mellé a nyelvemet is használni bár nem megoldhatatlan :)

2022. júl. 11. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Kedvesek vagytok, köszönöm! :) Ilyenre még nem volt példa nálam és váratlanul ért. Habár annyira talán mégsem, mert azt semmi szín alatt nem mondhatom, hogy aznap túlettem volna magam, inkább az izgalom miatt éreztem afféle szorító érzést a hasamban, de nem gondoltam volna, hogy abban a pillanatban ennyire elveszítem a kontrollt.


Tényleg aranyosak vagytok, hogy írtatok és megpróbálom én is úgy felfogni, hogy ettől talán még bensőségesebb lesz a kapcsolatunk.

2022. júl. 11. 15:45
 9/13 anonim ***** válasza:
66%
Na, hát úgy látom, nem csak nekem volt ennek a storinak kamu "fing" szaga 🤔 De ha tény valós a dolog, örülj neki. Ne parázz.
2022. júl. 11. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
86%

4. hozzászóló vagyok

Lesznek még emlékezetesebb pillanataitok! Csak ne szorongj, és gondolkozz azon, vajon mikor hibázol!

Ezek a bakik, még intimebbé teszik majd az együttléteiteket!

Ezek most nüansznyinak számítanak. De összességében így ismeritek meg egymást igazán!

2022. júl. 11. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!