Miért van mindenki rákattanva a Stranger Things-re? Mi olyan jó benne?

Igen, valamelyest igazad van, de közben megtartotta ugyanazt a drámai vonalat is.

Különbözőek vagyunk, nekem bejött. A negyedik évadra kíváncsi vagyok, hogy milyen új ötletekkel rukklnak elő.

Illetve, bár tényleg nagyon szeretem ezt a sorozatot, mégis azt szeretném, ha lezárnák a 4. évaddal. Nem szeretném, ha megint egy jó sorozatot elrontanának azzal, hogy sikeres és meg akarják lovagolni. Inkább zárják le időben és érezzen az ember ürességet, mert valami jónak vége lett, mintsem tönkretenni. :)

# 7

Gondoltam, hogy aki szereti, valami ilyesmit ír. Semmi inkonzekvens nincs a véleményemben amúgy, elmagyarázom. Az egy más dolog, ha egy művészi alkotás túlzásokkal dolgozik, ez hozzátartozik ehhez a műfajhoz, sok esetben enélkül működésképtelen lenne, ez csupán annyi sokszor, hogy olyan dolgokra fókuszál, sűrít össze, vagy apró lódításokat eszközöl, ami még épp a hihető és a képtelenség határvonalán egyensúlyoz. Ez lehet vígjátéknál, kriminél, drámánál, bárminél. De az utolsó mondat ami a bökkenő a Stranger Things, vagy akár a Walking Dead esetében (engem arra emlékeztet és színvonalba is hasonló a sorozat (ilyen 4/10 kb.)). Nyilván nem kell sokat magyarázni, az, hogy a fal elkezd domborodni, meg egy lény üldözi és elrabolja a gyerekeket, full értelmetlen, és felesleges néznem, mert ilyen soha nem lesz a világon, valószínűleg a következő 500 évben sem, most pláne. Ez se nem arra való, hogy asszociáljak, fantáziáljak, vagy egy olyan alternatív jövőképet vázoljon fel, vagy egy olyan problémára mutasson rá kisarkítva, ami komolyan elgondolkodtat, attól függetlenül, hogy nyilván nem pont úgy van/lesz, mint a filmbe. A jó sci-fik például erről szólnak, de a fantasy-k, vagy az utópiák is jól dolgozhatnak ezzel. A Star Wars-t nálam mondjuk épp nem jó emlegetni, mert alig ismerem, egyszer láttam őket, akkor tetszett, de már nem emlékszek teljesen rá, az biztos, hogy attól, hogy valami széles körben népszerű, vagy jó technikailag, még nem lesz akkor kulturális teljesítmény, hiába hajolnak meg előtte a kritikusok is. A Star Warsról nekem az emlékeim alapján az van, hogy egy jó, minőségi, de elsősorban szórakoztató jellegű film, viszont vannak benne elgondolkodtató, a mi életünkre vonatkozó részek is (nézd meg Szirmai videóját erről). Amúgy mivel nem a '80-as évek amerikájában játszódik, hanem tudtommal azt se tudjuk hol, simán lehet, hogy volt, vagy lesz ilyen a történelemben, honnan tudjuk? Azon belül meg nekem konzekvensnek tűnik a sztori, nincsenek benne hülyeségek, sőt, nagyon jól ábrázolják a hatalmi mechanizmusokat, meg a civilizációs jellegzetességeket.

Az, hogy azt szeretném, hogy valóságos legyen valami, nem arról szól, hogy kinézek az ablakon, és legyen pont úgy, mint ott, hanem, hogy legyen konzekvens, elképzelhető, vagy épp azon a határon mozgó, ami így hatásos, vagy ne legyen öncélú és valami magasabb érvény, mondanivaló érdekében történjen a túlzás.

# 15

Nem érted amit mondok, az a baj.

A Gyűrűk Ura egy fantasy sorozat, abba a kontextusba teljesen okés, hogy vannak törpök, sárkányok, mert ott az író (nem ismerem annyira azért, de nem is a konkrét példa a lényeg), kitalál egy világot, ami világ azon belül konzekvens, értelmes lehet. Itt bármit ki lehet találni, és ha valamennyire rímel a mi életünkre, akkor tök tanulságos, általános érvényű igazságokat tartalmazó is lehet. Ez nem arról szól, hogy kinézek az ablakon és nincsenek törpök. A sorozat se azt mondja, hogy lehetséges, hogy vannak, hanem ők kitaláltak egy olyan világot, ami így működik, hogy vannak benne, és ki tudja, hogy van-e hasonló akár már most, vagy volt/lesz-e hasonló? Az én ismereteim szűkösek, ahogy az egész emberiségnek a világról, nem tudjuk mekkora az univerzum, a földet nagyjából ismerjük, oké, de ez egy kis csillag. Az meg, hogy mi volt előttünk a történelembe, meg mi lesz utánunk még annyira ismeretlen. Nem igaz, amit mondasz, hogy nem lesz soha, lehet lesz hasonló, lehet nem, esélyesebb, hogy nem, de nem is ez a lényeg, hogy lesz-e, hanem hogy az embert ne nézze h***lyének az alkotó. Amire egy kis reális esély van, vagy egy olyan világba helyezi át, amit el tudok fogadni, hogy nem a mi világunkról beszél, akkor oké. A Gyűrűk Ura inkább mese kategória is ilyen szempontból, azokkal sincs semmi baj, mert a fantáziáról szólnak. Itt viszont elő van adva a mi általunk ismert '80-as évekbeli átlagos amerikai család szürke hétköznapjai (ez is olyan sablonos és annyiszor látott), amit felkavar egy konfliktus és ebből jönnek a drámai helyzetek. De nem az a drámai helyzet tárgya, hogy egy őrült ember elrabolt egy gyereket, nem az, hogy szegények, hogy nyomasztóan üres az életük, nem, hanem azt kell néznünk, hogy egy ilyen amerikai család azon drámázik, hogy valami szörnyek elszabadulnak, és gyerekeket rabolnak meg domborítják a falat, játszanak a világítással és hasonlók. Na ilyen sose volt ebbe a korba, de nem is volt máig se, azelőtt se, amit még jól ismerünk, és nagyon rég, meg a jövőben sem lesz, mert ehhez a világhoz ez egy tök inkonzisztens fa***szság. Nem az a baja a nyugati embernek, hogy a felettünk álló hatalom szörnyeket tenyészt és azok elrabolják a gyerekeket, jesszus, ennél valótlanabbat nem lehetne állítani az életünkről. Láttam valami kormány vonalat is beleraktak, de még a kormánnyal, politikával, hatalommal, katonasággal se az a baj, mint ahogy ezek a filmek lefestik. Most lehet mondani, hogy metafora, de mondom, se a kormánnyal, se az őrült emberekkel nem ilyen módon van baj, tehát abba se láttam semmit, hogy ez egy allegória lenne az életünkre, de ha szerinted az, és megindoklod miért, azt még el is fogadom, ha értelmes, mert én se láttam végig, mivel a film úgy nyújtja magát, mintha lenne bármi értelmes mondanivalója, viszont annyi h***lyeséget összehord a sablon és közhelyhegyek tetején, hogy 4-5 rész után attól tartottam, hiú ábránd ettől bármi ilyet várni.

A művészetnek akkor van értelme, amíg még a szavak jelentnek valamit, amíg a fogalmaink nincsenek kiüresítve, amíg kapcsolódunk valahogy az életünkhöz és a világhoz, és arról tudunk valami érvényeset, értelmeset megfogalmazni, visszaadni, mint egyfajta tükör úgy funkcionál, amibe egy generáció, egy nemzet, de leginkább a komplett emberiség bele tud nézni. Amikor már csak érzelmeket, hangulatot akarunk generálni, egy érzésvilágot akarunk átadni a nézőnek, vagy abba beörvényleni őt, melyek leginkább mesterséges, hatásvadász gerjesztések lesznek, az a reklám világa. Semmi értelme annak amit látsz, tudod hogy tök következetlen, h sehol se történik így leginkább, de ezt egyre kevésbé veszed észre. Talán ezekkel már erre kondicionálnak, miért is kéne egy filmtől elvárnom, hogy több legyek a megtekintése után? Hogy felkészítsen valamire? Ez az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt szintje, csak sokkal jobb minőségben, szórakoztatóbban tálalva, talán több értelmet is tartalmaz, de a fő irányvonal értelmetlen. Ott is ezeket az érzésvilágokat exportálják a nézőnek, teljesen összefüggéstelenül, hol a félelmet, a veszélyt, fenyegetettséget, hol a szakítás drámáját, hol a csibészséget, fiatalságot, a féktelen bulizást. Teljesen gyökértelen az egész, nincs mélysége, csak végtelen kiterjedése, és a végtelenségig ismétlődő.

A képregény filmek vackok, és pont ezért gondolom annak, amit legutóbb írtam, azért is tudják azt is a végtelenségig húzni, nagyobb színvonal ingadozás nélkül, mert ugyanilyen felfogásban készülnek. Alapvetően a képregény világával nem lenne baj, ott ugyanúgy kitalálnak fiktív városokat, társadalmakat, akár jövőbeli, akár múltbéli, vagy nem is evilági, az azon belül lehet következetes. A bajom leginkább azzal volt eleinte ezzel, hogy ez általánosságban egy gyerek műfaj (pár komoly címtől eltekintve, de azok sincsenek azon a szinten, mint egy komoly film, könyv) ezért nem is lehet komolyan venni. Ez addig volt jó, amíg meg volt a helyén, és nem volt ekkora felhajtás körülötte. Így az a baj ezekkel a filmekkel, hogy borzasztóan sekélyesek, annak a neoprimitivizmusnak a folytatódása, ahol kezdik teljesen gyerekszámba venni és infantilizálni a felnőtt társadalmat, ez nagyon káros, mert nagyobb felelősséget kéne mutatnunk, mert probléma az van bőven. A másik, hogy ugye ezt is elkezdték belehelyezni, főleg az élőszereplős és blockbuster körítéssel a mi világunkba, a bosszúállók, pókember, vasember, mindegyik new york felhőkarcolói közt menti meg a világot (mert nyilván mi reprezentálná jobban a földet, hol máshol lehetne azt megmenteni?) Mivel megint úgy szól a sztori, hogy a mi bolygónkra a semmiképp se távoli jövőbe jön egy ilyen fenyegetettség, teljesen komolyan vehetetlen, sőt bosszantó, hogy ezen szórakozunk, miközben van elég valós fenyegetettsége a kultúránknak. Nem azt mondom, hogy ne szórakozzunk, de hogy tud egy kultúra úgy tenni mintha minden rendbe lenne, olyannyira, hogy filmben is ilyen f***szságokat kell kitalálnia, hogy végre valami fenyegetettséget el tudjanak játszani, annyira nincs semmiből meríteniük, mikor ennek épp az ellenkezője az igaz? Szóval megint nem volt bennük annyi szellemi energia és igényesség, hogy kihelyezzék egy olyan világba, ahol ez hihető, következetes, és tudunk rá vonatkoztatni a saját világunk problémáira, legalább. Persze a műfajon belül változó a minőség, ha Nolan Batmanjére gondolok, az már valamivel jobb, én a Keződidket tudom leginkább felidézni, mert azt majdnem kétszer láttam. Ott legalább viszonylag belehelyezték egy kitalált világba, bár ugyanúgy értelmetlen, mert ha már maradnak az emberek, meg nagyjából ugyanaz a kor, mint amibe élünk, akkor egyértelmű, hogy ilyen nem fog itt történni, tehát megint olyan, hogy magát a történetet nem lehet bele/ráilleszteni sehova/semmire, csak úgy lóg a levegőbe, ami egy gyermekképregénynél okés, de egy népszerű művészeti alkotásnál, ahogy mondod, elég gáz. De azt mondom beszél a bűnről, a bosszúról, csupa ilyen keresztény önismereti, létfilozófiai téma benne van, sokkal valósabb társadalmi és egyéni problémák, veszélyek vannak benne tárgyalva, ha nem is túl mélyen, szóval korrektebb. De nyilván a jobb képregény filmek, azok a Watchmen vagy a Sin City.

Vitatkozni sosem felesleges, mert ha mindketten őszintén akarjuk, hogy eljussunk valahova a vita során, közelebb jussunk az igazsághoz, hogy pl egy film mennyire értékes, mert azt gondolom mérhető a bennük lévő érték, akkor ezt csak a vita által lehet, ahol érveket sorolunk fel, és állítunk szembe egymással. Egymásra reagálva, konfrontálódva, de azért a közös nevezőt, egyetértést is keresve, de nem mindenáron arra törekedve, eljuthatunk valahova, a néző is eldöntheti ő szerinte kinek van igaza. Ízlésen se felesleges vitatkozni, nyilván egy bizonyos szint után az is megváltoztathatatlan, és sose lesz ugyanolyan mindenkinek ami rossz is lenne, de ebből miért következik, hogy ne lehetne rajta vitatkozni? Bizonyos mértékben alakítható is, mert egy csomó dolgot megvilágíthat úgy számodra a másik, vagy ahogy beszélgettek róla, benned úgy átvilágíthatja a dolgokat, hogy valamibe emiatt jobban meglátod az értéket, lelkesít, mást meg megkérdőjelezel. Nyilván nem az a cél, hogy ha ezek után is tetszik, akkor ne nézd, vagy, h megmondjuk a másiknak, "ha nem tetszik ne nézd", (alapból, amíg nem néztem, h tudnék róla véleményt mondani?, ez olyan nesze semmi mondás, ami megint csak arra szolgál, h elhallgattassuk ha vki a kedvencünkről rosszat mond, mert akkor ő minek nézi egyáltalán?) nem ártasz senkinek csupán azzal, ha nézel valamit, a megértés a cél, és épp hogy egymás segítése, feljebb emelése, közelebb kerülés egymáshoz. Amúgy is magadat is nehéz kiismerni, hogy valamit mennyire szeretsz mondjuk számokba kifejezve, hangulatfüggő is, meg én filmeket nem is tudok egy skálán elhelyezni, mert erről is azt mondtam a szereplők tök aranyosak, olyan kedves-szórakoztató sok helyen, nyilván sokkal jobban éreztem magam rajta sokszor, már-már szerettem, ahhoz képest, amit előbb leírtam róla, és amit ugyanúgy gondoltam róla, egyszerre. Sokkal jobban tudod mit várj el egy filmtől, ha ezek ki vannak beszélve, hogy miért jó, mitől lehet jó, erre meg mindenkinek a bezárkózás a reakciója, hogy "jaj ízlésről ne beszéljünk", meg jön a lepontozás, ha ellentétes a véleményed, mert leszólják a kedvenced, a szórakozásod tárgyát. Nem kell mindent ilyen háborúnak felfogni, nincsenek szemben álló felek, én leírtam a véleményem róla, lehet cáfolni, szembe állítani vele más érveket. Én nem pontoztam le senkit a véleményéért, de én már meg is kaptam a 0%-os hasznossági mutatót a véleményemért, holott én vagyok itt hajlandó egyedül hosszan, érvekkel alátámasztva válaszolni a kérdésre. Alapból nem gondolom, h lehet egy film kapcsán haszontalan egy vélemény, max. kevésbé részletesen, igényesen kifejtett, számodra kevésbé számottevő.

Amit írtam fentebb, amiatt pedig teljesen semmire is tartom azt, hogy ki mondja az adott véleményt, tehát engem nem érdekel ki a kritikus, mi a szakma, csak az amit mond és az érvek. Amúgy is a manapság létező szakma totál belterjes és alkalmatlan, a díjakat meg nem egy esetben tematikusan, vagy politikai indíttatásból adják. De szerintem semmibe se lehet objektíven megítélni mi a legjobb, max. egy olyan tudnék elfogadni, hogy egy tényleg érveik alapján kiválasztott kritikusi kör megnevez 1000 filmet, ami szerintük értékes, és köztük nem tesz sorrendet. Ez az örökös versenyeztetés teljesen értelmetlen, a sportban is, ott is csak az a reális, ami a pályán kijön, minden más amit az újságírók szavaznak h***lyeség, és semmivel nem kompetensebbek abba sok szurkolónál.

Nem fogunk egyetérteni, mert te ennek nem látod értelmét én pedig igen.

Nem is fontos feltétlenül egy filmnek/sorozatnak nagy mondanivalója legyen. Vannak alkotások, amik "szimplán" szórakoztatóak. Ha neked ez nem az, akkor nem nézed, de attól még nem rossz, nem értelmetlen.

A Lost pl nagyon tanulságos sorozat, nem tudom, hogy láttad-e, de az is úgy van megírva, mintha a sima világunkban játszódna, ezernyi utalás van benne, de olyan sem fog soha megtörténni, ami ott van. Tehát nem egy kitalált mesevilág, mint a Gyűrűk ura, ahogy te fogalmaztál.

Tehát ezt a viták

Jó, de hogy ha látod az értelmét akkor írd le mi az, pont ez lenne a lényege és akkor lenne valós vita, mert eddig nem teljesen volt az.

Ne zárd le a vitát, ki vagy te, hogy lezárd? :D Ez olyan fölényeskedő, meg olyan "elegem van már és nem akarom elismerni, h neked van igazad vagy hasonló" így lezárom. :D Nem írsz többet, akkor nyilván én részemről befejeztem mert így is jó sokat írtam, felesleges ilyen nem is épp szimpatikus gesztusokat tenni :D.

Igen, ezt írtam is, hogy azért legalább 2 féle pontot tudnék adni egy filmre, mert lehet valami elég sokat ad, de soha nem nézném meg még egyszer, mert elég hosszú, lassú, olyan "nem szívesen töltöm vele az időm". Más meg lehet nem is tartalmaz túl sok életemre való tanulságot mondjuk, nem egy formáló élmény, de annyira frappáns és annyira nézeti magát, hogy többször is megnézem életem során. Bár ezek se járnak teljesen külön utakon, valamennyire ha az egyik nagyon jó az egyikben, akkor a másikban is el kell érnie egy szintet legalább. Én így érzem. A Stranger Things tényleg szórakoztató, de én mást nem érzek benne, ezért néztem meg belőle 4-5 részt, mert tudtam, hogy annyira lesz minőségi a tálalás és szórakoztató, hogy ne bánjam meg, és legalább eljussak könnyen valameddig vele.

Igazán jó szórakoztatás se tud létezni ennyire értelmetlen köntösbe, az, de mérsékelten, épp annyira nálam, hogy még tudjam nézni, a más szempontból lévő gyengeségei miatt, de épp ezért valahol veszélyes, mert belegondolsz lehet egy totál bar**omságra pazaroltál el ennyi időt, csak azért mert nem volt annyira sivár, hogy 20 perc után kikapcsold. Mert ezzel szemben van sok alkotás még a film/sorozatok világán belül is ami vagy legalább ennyire szórakoztató, vagy akár jobban, és emellett még van is értelme, elgondolkodtathat meg ezen kívül is ugye az ember annyi mindent tud tenni az életébe, ami hasznára válhat, fontos lehet stb.

Utaltam is arra, hogy abszolút értékbe én se szeretek úgy beszélni valamiről, hogy rossz vagy jó. Ha valami jóra sarkall téged mégis, akkor lehet, hogy jó, pedig tök sablonos és semmivel se lett több tőle a filmvilág? Szerintem igen. Lehet valaki életébe nem látott, halott filmet, mesét ezt nézi meg először, és nagyot lendít a személyiségfejlődésén ahogy ábrázolva van benne a barátság, összetartás. Lehet ez a filmek világába már nem egy nagy mondanivaló és máshol jobban meg is csinálták, de valakinek ez mégis lehet valamilyen életszakaszba akár tök jó. Én se sajnálom azt a 4 órát amit kb. rászántam, mert addig szórakoztatott, viszont azzal kapcsolatban szereztem egy ismeretet, hogy mi manapság egy népszerű sorozat, elgondolkodtatott, nem maga a sorozat, hanem a jelenség, viszont addig szórakoztatott viszonylag, én egyszer se úgy ültem le elé, hogy "jaj most 1 órát ki kell bírni", pedig sok film elé le tudok úgy ülni, egész jók elé is, mert annyira nem köt le, hiába van benne tartalom. Meg kell találnod neked miért tetszik valami, mi tetszik, mire akarod "használni", meddig akarod nézni... De az, hogy én egy más szempontból leírom, hogy nagy csalódás, ennek az átlátását csak segíti. Ezzel mondom csak önmagadhoz, egymáshoz, a világhoz is közelebb kerülünk, még egy rossz alkotás utáni tapasztalatokkal is, ezért is nézek néha olyanokat, amik esetleg tudom is, h nem valószínű, hogy annyira tetszeni fognak.

Nekem ez így működik, ahogy leírtam, igen nekem kell mindkettőből minimum egy szint, hogy valami nagyon jó legyen, én nem az a generáció vagyok, de pld. 1szer megnéztem anno Terminátor 2-t és az se tetszett és azzal kapcsolatban is hallgattam, h de szórakoztató, valóban annyira kb. az, mint a Stranger Things, de mellette annak sincs túl sok tartalma, így nem éreztem olyan nagy élménynek. Nekem ha valami csak "szórakoztató", az rossz, mert pont amiatt, hogy csak az, annyira nem is lehet az, és a másik oldal emellett teljesen, vagy nagyrészt hiányzik is.

Ezt a "nem tetszik, akkor ne nézd" tényleg nem tudom miért mondják az emberek, felnőtt vagyok, szerintem van annyi eszem, hogy tudom, hogy ha valami nagyon nem tetszik, akkor azt egy idő után nem nézem, vagy többször nézem meg :D. De arról, hogy van-e értelme viszont szerintem lehet vitázni, és elég nagy, sok résztvevős jó érveket felsorakoztató vita során ezt nagyjából meg lehet határozni, most én elmondtam egy érvet amellett, hogy szinte teljesen értelmetlen a történet, és időpocsékolás ezért. Most erre lehet ellenérvelni, de annyit mondani, hogy nem az, hát ez kb. olyan mint a lezárás, nem lehet vele sok mindent kezdeni. :D. Ennyi erővel tényleg ne mondjuk semmiről semmit, a legalacsonyabban értékelt filmekről is nehogy elmond, hogy rossz, mert akkor ne nézd, nem rossz az egyébként. Én inkább azt veszem észre, hogy azt nem szeretik a széles tömeg tagjai, vagy egy csoport tagjai, ha ellenmondanak nekik. Ha egy filmet az emberek nagy része rossznak értékel, nyugodtan oda lehet menni fikázni, mert senki nem szól be, de ha leírod, hogy tetszett és 8/10, azonnal elküldenek az anyádba, egyszer próbáld ki, én már kipróbáltam :D. Mert akkor oda hőzöngeni megy a tömeg, és azt akarják, hogy azt ne zavard meg, ha meg tetszik nekik valami nehogy számon kérj az alkotáson bármiféle értéket, mert jönnek "te mit tettél le az asztalra" típusú kötözködések. :D

Nem láttam a Lostot, de mindig egy újabb címet dobsz be, ahelyett hogy beszélnénk a Stranger Thingsről, amiről te tudnál nekem újat mondani, mert én épp a te tanácsod szerint is nem néztem tovább, míg te gondolom láttad az eddig kijött részeket.

De lehet egyszerre h**lyeség a Lost és viszonylag tanulságos vagy pl fontos pszichológiai tényezőkkel is mélységében foglalkozó, bemutató, a Batmanről kb. leírtam ezt, hogy az újabb képregény filmeknél jóval jobb, de attól még nekem az is értelmezhetetlen sok helyen. Nem mindegy az arány meg a hangsúly, lehet valahol csak azért használják ezeket az értelmetlen tényezőket, mert még ezzel is fokozni akarják az izgalmat, de amúgy lenne azért tartalom is amit közölni akarnak, van ahol ez abszolút előtérbe kerül, lényeges közölni való meg alig van, ezt éreztem a Stranger Thingsnél, de még a Walking Deadnél is, főleg a későbbi évadokba. Van ahol meg mondtam, hogy hiába értelmetlen, és tudjuk hogy ilyen nincs, mivel metaforikusan használják tök jó lehet, és úgy meg pont a mondanivaló erősítésének a legmegfelelőbb eszköze, pld. a klasszikus Holtak hajnala vagy A kocka. Én ezt a Stranger Thingsbe nem éreztem, de ha vki látott ilyet, engem érdekelne.

Nem csak az a lényeg tehát, hogy valami kitalált mesevilág vagy úgy van megírva, mintha a saját világunkba játszana, egyben kell, hogy működjön, nyilván mindenhol van is túlzás általában, ezt csak azért magyaráztam el ilyen hosszasan-körkörösen, mert nem igazán akarod érteni, hogy van, ami kiakaszt, van amit elfogadok, hogy oké ezt az eszközt használja az alkotás. Alapból az is zavaró, hogy itt ugye, amit elején írtam, nagyon komolyan veszik, az egész bele van rakva egy nagyon reálisan, naturálisan ábrázolt igazi amerikai minden szinten közepes, átlagos család hétköznapjaiba, és egy nagyon drámai szituációba torkollik, ahol ilyen szörnyű szenvedéseket, mély tragédiát és rettegést akarnak megmutatni. Na, ez épp nem működik úgy, hogy közben a rettegés tárgya komolyan vehetetlen, a mi életünket semennyire se fenyegetheti. Nem átélhető, mű. Ha poénra veszik, ha szándékos trash-t, paródiát akarnak csinálni, megint más az egész fekvése. Nem ilyen merev kategóriákba kell kezelni, ezt csak te hoztad be, hogy most kitalált vagy nem, egyszerűen a film akarja, hogy kezeljem valahogy, de közbe meg kilóg a lóláb, nem fér bele a magyarázatba az, ami történik. Akár a szellemekkel kapcsolatban is el lehet bizonytalanítani, csak akkor csinálják meg úgy, hogy azon kérdésekre fókuszál, amit én se tudok kimagyarázni, mert van amire nincs egyértelmű válasz.

És tényleg attól, hogy valakinek nem tetszik nem tudom miért ne lenne értelme róla beszélni. :) Rajongói klubba nincs értelme menni, ha nem vagy rajongó. Épp, hogy úgy van értelme valamiről beszélni, ha minél több nézet, minél több kultúrkörből, generációból, pozícióból jövő ember beszél róla, mert úgy nem egy homogén dolgot kap, az akit érdekelnek a vélemények, vagy bárki aki részt vesz ebben, hanem egy érdekes, elgondolkodtató, gazdag képet.