Mit szóltok a könyvemhez?

Reggel hét óra volt. Bende felébredt, és kiugrott az ágyából. Reggeli gyanánt ivott egy nagy pohár privátos kólát, majd kavart magának egy bögre kakaót, és elégedetten bámult ki az ablakon, ahogy a felnőttek szokták, csak ők kávéval. Hogy miért volt elégedetett, azt még maga sem tudta. Mivel szülei már nem voltak otthon, nem tudtak rászólni, hogy ne gyűrje össze az ünneplős, rövid ujjú ingjét, így a szokásos fehér pólója helyett most azt vette elő a szekrényből. Már kinőtte ugyan, de ez nem zavarta, csak kicsit nehezebben kapott levegőt. Miután felvette szignifikáns, világoskék melegítőjét, a fürdőszobába ment, és a tükör előtt beállította haját folyékony szappannal. Elővett egy összehajtogatott papírlapot a fiókjából, és a hátitáskájába tette, majd büszke vigyorral arcán becsapta maga mögött a bejárati ajtót, és felült kerékpárjára. Mikor megérkezett a Művelődési Központ parkjába, Dávid, és a többi barátja már türelmetlenkedve várták. Bende levette a melegítő felsőjét, odalépett Dávidhoz, és elővette a papírt. Dávid nem kifejezetten figyelt oda.

- Szia, Dávidom! – nyújtotta felé Bende a gyűrött papírlapot.

- Szevasz, Bende. – köszönt vissza Dávid. – Na, elmondom, mi lesz ma a sláger!

- Dávidom, itt van egy papír. – köhögött Bende.

- Látom. Na, szóval az lesz ma a sláger—

- Előbb nézd meg a papírt. – vigyorgott Bende.

- Sza-rom le a papírt. – tiltakozott Dávid. – Az van, hogy Lackónak el kell mennie az egyik üzlettársához, mert közbejött egy biznisz, szóval most nem tudja berakni a homokot a talicskába.

- Hát jó. – bólogatott Bende. – De előtte nézd meg a papírt. – erősködött.

- Tedd már el azt a papírt, mert a seg-gedbe dugom! – emelte fel hangját Dávid. – Majd megnézem, ha megcsináltuk a slágert. – bólintott rá végül. – De most fogj lapátot, és Pürével pakoljátok fel a homokot.

- Rendben, főnök! – ugrott fel a padról Püré, és vadul lapátolni kezdett. – Gyere, Bende tudós! Homok!

- Dávidom. – sóhajtott Bende. – Láthatod, hogy ingben vagyok.

- Nem is értem. – vont vállat Dávid. – Tegnap elpofáztam, hogy lapátolni kell majd.

- Igazad van.

- Na, akkor mi a jó kur-va anyádra vársz? – kérdezte Dávid. – Lapátold fel a homokot!

Dávid egy fél órán keresztül nézte, ahogy Püré és Bende műanyag lapátokkal rakják a talicskát, majd idegesen elővette mobilját, és tárcsázni kezdett. A szám viszont foglalt volt. Ismerős hang ütötte meg fülüket, amikor Lackó begurult a parkba, nyikorgó kerékpárjával, amit még nagyanyjától lopott el. A vázra egy rozsdás lapát volt felkötve cipőfűzővel. Dávid csalódottan rázta fejét, miközben Lackó vidáman szerelte le a lapátot, majd Dávid felé nyújtotta. Dávid a lapátra nézett, majd Lackóra, és fejjel a talicska felé intett. Tele volt. Lackó azonnal kapcsolt.

- Bende! Püré! – kiáltotta. – Mi az, hogy tele van a taliga? Potyára mentem el egy építkezésre, hogy lopjak egy lapátot? Ennyit ér nektek a munkám? Hogy a jó kur-va anyátokat!

- Mindegy, műanyag lapátokkal is megcsináltuk a slágert. – nyugtatta Bende.

- Látom. – bólintott Lackó, aki nem hogy nem lett nyugodtabb, még idegesebb lett.

Lackó odalépett a talicskához, és felborította. Az összes homok kiömlött belőle. Püré egy pillanatra elszontyolodott, majd elvette a lapátot Dávidtól, és újra rakni kezdte a talicskát. Bende értetlenkedve nézte a helyzetet, majd vállat vont, és leült a padra. Dávid feje főni kezdett, és lábánál fogva lerántotta Bendét a padról, kinek izzadt ingje most poros is lett. Bende felállt a földről, és kérdően nézett Dávidra.

- Ne már, hogy szegény Püré egyedül gürizik. – válaszolta Dávid.

- Lackó itt van, segíthetne neki. – javasolta Bende.

- Te is itt vagy, te szár! – tette hozzá Lackó, és leköpte Bende ingjét.

Bende nem akart bajt, így szótlanul nyújtotta kezét Lackó felé, a másik lapátot várva. De Lackó csak egy lapátot lopott el, az pedig Pürénél volt. Jobb híján Bende a két kis műanyaglapáttal folytatta a munkát, amíg Dávid úgy tett, mintha fontos beszélgetéseket bonyolítana le üzlettársaikkal, Lackó pedig nyugodtan cigarettázgatott. Mikor a talicska másodjára is megtelt, Bende ismét elővette az összehajtogatott papírt, és Dávidhoz lépett.

- Megcsináltuk a slágert, Dávidom. – mutatott a talicskára. – Most már megnézheted a papírt, amit—

- Még nem csináltuk meg a slágert. – rázta fejét Dávid. – Le is kell szállítani a homokot.

- Leszállítani? – hökkent meg Bende. – Hová?

- Nem nagy távolság, csak a rádiótoronyhoz. – vont vállat Dávid.

- De az kint van, a falu szélén! – visította Bende.

- Igen. – helyeselt Dávid. – Miért, addig nem tudsz kitolni egy talicska homokot?

- Én? – méltatlankodott Bende. – Miért én toljam ki? Lackó ma nem csinált semmit, csak mi!

- Hé, te szár! – vágta szájba Lackó. – Miért nem te loptál lapátot a slágerhez? Ja, hogy mert te túl csicska vagy ahhoz, hogy lopni merj, hogy a jó kur-va anyádat? – kérdezte.

Öt perccel később Bende már katonásan sétált végig a falu utcáin, maga előtt tolva a talicskát. Társai kerékpáron kísérték, miközben hangosan nevettek. De Bendét ez már nem érdekelte. Csak a papír, ami a zsebében volt. Mikor leszállítottak a homokot, Bende morogni kezdett, ami Lackónak nem tetszett. Kis szóváltást követően Lackó elővette a zsebéből a gumilabdát, amit az úton talált, és hozzá akarta vágni Bendéhez. Bende gyorsabb volt, és kitért a labda elől, ami a torony udvarában ért földet. Lackó visítozni kezdett, és nekiugrott Bendének. Dávid szétszedte a két barátot, majd leültek a betonra. Lackó idegesen pöfékelt, míg Bende csak az ingjét nézegette, Lackó nem szakította ki, csak néhány szárfolttal tette változatosabbá a színvilágát, az izzadságfoltok, a por, és a nyál mellett. Püré igyekezett kimaradni az ilyesfajta vitákból, és inkább csak az eget bámulta.

- Mi volt ez a balhé? – kérdezte Dávid.

- Köcsög Bende kitért a gumilabda elől! – válaszolta Lackó.

- Még jó, hogy kitértem! – kiáltotta Bende.

- Add vissza a labdám, te szár! – visította Lackó.

- Arra kellett leesnie, keresd meg te! – visított vissza Bende.

- Kussoljatok már be mindketten! – szólt közbe Dávid. – Ide látom, hogy a gumilabda az udvaron van.

- Hozd vissza. – morgott Lackó.

- Hozd vissza te. – javasolta Bende. – A lyuk a kerítésen nekem túl kicsi, de neked pont jó.

- Hozd vissza. – rángatózott Lackó, majd agresszívan összef0sta a nadrágját.

Bende végül óvatosan átcsusszant a lyukon, ahogy a szár Lackó lyukán, és bejutott az udvarra, felkapta a gumilabdát, és kidobta Lackónak, aki azonnal jobb kedvre derült. De ennyivel csak nem akarta beérni. Ugrálni kezdett.

- Meneküljünk! – visította. – Egy kóbor kutya van a torony udvarában!

- Jaj, futás! – ugrott fel a kerékpárjára Püré, és menekülni kezdett.

- Itt van bent! – visítozott Bende. – Ne hagyd, hogy megegyen! Ne hagyd, hogy megegyen!

- Szaladj, Bende! – rángatta a kerítést Dávid. – Szaladj a száros kis életedért!

- A semmit érő száros kis életedért! – ugrált Lackó. – Te szár!

- Nem akarom! Nem akarom! – visítozta Bende, és átugrott a lyukon, majd arccal a betonra esett.

Dávid és Lackó röhögve nézték Bendét, ahogy feltápászkodik a betonról, könnyes, taknyos arccal, értetlen tekintettel. Bende tanácstalanul nézett vissza az udvarra, ahol nem látott kutyát, csak az ingje darabjait lógni a drótkerítésen vágott lyuk szélein. Végignézett magán, és a reggel még tiszta, épp csak kicsit kinőtt, és épp csak kicsit megsárgult ingje most romokban hevert. Izzadságtól bűzlő, homok-, por-, nyál-, illetve szárfoltokkal tarkítva, és szétszakadva. Lackóból áradt a szárszag, és a gonosz kacaj, majd ő is felült a kerékpárra, és eltekert.

- Dávidom. – morgott Bende, és feltápászkodott. – Ez a nap nagyon szár volt. Kétszer végeztem el ugyanazt a munkát, amíg te, meg Lackó szárt sem csináltatok, végigtoltam egy teli talicska homokot a falun, amíg te, meg Lackó, meg Püré szárt sem csináltatok, Lackó kiverte belőlem a szárt, aztán beszárattatok egy nem létező kutyával—

- Tudtam én, hogy beszártál! – csettintett Dávid.

- Szó szerint. – jegyezte meg száros gatyában Bende. – De ennek ma vége. – tette hozzá, majd elővette a papírt, amit már reggel meg akart mutatni Dávidnak. – átadta neki.

- Mi ez, Bende? – kérdezte Dávid, és olvasni kezdte.

- Felmondok. – nevetett gonoszan Bende. – Nem dolgozom tovább a te slágeredben. Itt van a papír, felmondok. Várj, van a táskámban egy toll, hogy alá tudd írni a lap alján, és akkor holnaptól már—

- Nem írom alá. – vont vállat Dávid.

- Hogy mondod? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Bende.

- Nem írom alá. – ismételte Dávid, majd összetépte a papírt. – Nem mondasz fel. Nem mondhatsz fel. Csicskának születtél, Bende. Eladtad a csicska lelked, még az oviban, emlékszel? Amikor megvédtelek a párnaszörnytől. Akkor adtad el nekem a lelked, te csicska. Nem mondasz fel.

- De a párnaszörnyet te találtad ki, hogy bepisiltess. – szólt közbe Bende.

- Lesz@rom. – vágta rá Dávid. – Megígérted, hogy mindig a szolgálatomra leszel. És én nem felejtek, Bende. Már reggel tudtam, hogy készülsz valamire. Ingben, belőtt hajjal jelensz meg, olyan árulkodó vigyorral a pofádon, mint soha máskor?

- De, Dávidom. – értetlenkedett Bende.

- Azt a szár papírt meg úgy dugtad a képem alá, hogy neked is leeshetett volna, azonnal összeállt a kép. Te kis bu-zi ge-ci. Azt hitted, most bemutathatsz nekem, mi? Hát nagyon elbásztad, hogy a jó kur-va anyádat! Ki nevet a végén a másikon, mi? Én! Én dugom az ujjam a seg-gedbe, és nem te a tiédet az enyémbe!

Bende legyőzötten ült fel a kerékpárjára, és búsan hazatekert, azon gondolkozva, mit fog kapni otthon az inge miatt, és mit fog kapni holnap Dávidtól hűtlensége miatt. Félúton Dávid is utolérte, adott neki egy sallert, majd továbbtekert. Valamit mondott is Bendének, de ő csak ennyit értett belőle, nyádpics.