Mit gondoltok a kis történetemről?
Kicsit giccses lesz, de most muszáj volt ilyet írnom, szerelemre vágyva... :)
A neveket Morrisonéktól kölcsönöztem, számomra ők az "álompár", de ne őket képzeljétek karakkterkéntm, azért ők bőven nem ilyenek voltak. Csak nem tudtam mást kitalálni.
A történet:
Tavasz volt. Egy tisztáson feküdtek a füvön. Jim egy hangyát sepert le Pam karjáról, majd maga mellé húzta a lányt.
-Jim… fáj.
-Ne haragudj! Túl erősen húztalak?
-Ne kérj bocsánatot, Jim. Nem az fájt. Az fáj, hogy… annyira szeretlek. Annyira furcsa érzés szeretni. Egyszerűen fáj. Mindenhol…
-Ne sírj. Gyere, hajtsd ide a fejed. Én is szeretlek. Na, ne sírj már.
-Ölelj meg, Jim, erősen, roppants össze.
-Itt vagyok.
-Ne, most ne csókolj, csak ölelj. Ne engedj el. Soha…
-Itt vagyok. Itt leszek. Ne félj. Szeretlek.
-Mindig?
-Minden egyes percben. És egyre jobban.
-Mielőtt megismertél… Voltál szerelmes?
-Igen.
Pam elhúzódott Jimtől. Már nem sírt. Nagy szemekkel Jim arcába bámult.
-És mi történt?
-Semmi. Nem voltunk együtt. De igazán szerettem. Aztán elmúlt.
-Úgy szeretted, hogy fájt?
-Úgy.
-És engem?
-Téged annál is jobban szeretlek. Még most is fáj neked?
-Nem.
-Mert most már nem tartasz tökéletesnek.
-Az vagy.
-Dehogy vagyok. Senki sem az. Most, hogy tudod ezt, szeretsz még?
-Persze…
-…de már nem fáj, ugye?
-Nem.
-Jobb így?
-Nem.
-Dehogynem. Ahhoz, hogy szeress, ismerned kell a rossz oldalam is. Én tudom, hogy ki vagy. De te ismersz-e engem?
-Jim! Nem számítanak a hibáid. Ha átölelsz, biztonságban vagyok. Amikor megcsókolsz, olyan, mintha repülnénk. Hosszú idő lesz, mire teljesen megismerlek. De van időnk.
-Pam, azt a lányt, akit előtted szerettem, szintén Pamnek hívták. Neki is ugyanilyen szeplői voltak, ilyen frufruja volt, és ilyen barna volt a szeme. Ugyanabba a gimibe jártunk, és később is ugyanarra a fősulira mentünk. Én a folyosón figyeltem, ahogy a barátnőivel nevet, ahogy megbotlik a lépcsőn, ahogy iskolakört fut. De ő sosem vett észre. Őt úgy szerettem hogy fáj. Tökéletesnek képzeltem. Aztán a főiskolán megismertelek téged. Egymás mellett ültünk. És rájöttem, hogy te, Pam, jobb vagy az elképzelt Pamnél. Már észrevettél.
-Jim, te… te ilyen régóta?
-Igen. És végre az enyém vagy.
-Azt hittem, hogy mást szerettél.
-Mert mást szerettem. Te nem olyan vagy, mint elképzelt-Pam volt.
-Jim. Megint fáj.
-Most nekem is. Gyere közelebb. Te vagy az.
-Ki?
Jim felállt, felsegítette Pamet, és csendben hazaindultak.
Tavasz volt. Egy tisztáson feküdtek a füvön. Jim egy hangyát sepert le Pam karjáról, majd maga mellé húzta a lányt.
-Jim… fáj.
-Ne haragudj! Túl erősen húztalak?
-Ne kérj bocsánatot, Jim. Nem az fájt. Az fáj, hogy… annyira szeretlek. Annyira furcsa érzés szeretni. Egyszerűen fáj. Mindenhol…
-Ne sírj. Gyere, hajtsd ide a fejed. Én is szeretlek. Na, ne sírj már.
-Ölelj meg, Jim, erősen, roppants össze.
-Itt vagyok.
-Ne, most ne csókolj, csak ölelj. Ne engedj el. Soha…
-Itt vagyok. Itt leszek. Ne félj. Szeretlek.
-Mindig?
-Minden egyes percben. És egyre jobban.
-Mielőtt megismertél… Voltál szerelmes?
-Igen.
Pam elhúzódott Jimtől. Már nem sírt. Nagy szemekkel Jim arcába bámult.
-És mi történt?
-Semmi. Nem voltunk együtt. De igazán szerettem. Aztán elmúlt.
-Úgy szeretted, hogy fájt?
-Úgy.
-És engem?
-Téged annál is jobban szeretlek. Még most is fáj neked?
-Nem.
-Mert most már nem tartasz tökéletesnek.
-Az vagy.
-Dehogy vagyok. Senki sem az. Most, hogy tudod ezt, szeretsz még?
-Persze…
-…de már nem fáj, ugye?
-Nem.
-Jobb így?
-Nem.
-Dehogynem. Ahhoz, hogy szeress, ismerned kell a rossz oldalam is. Én tudom, hogy ki vagy. De te ismersz-e engem?
-Jim! Nem számítanak a hibáid. Ha átölelsz, biztonságban vagyok. Amikor megcsókolsz, olyan, mintha repülnénk. Hosszú idő lesz, mire teljesen megismerlek. De van időnk.
-Pam, azt a lányt, akit előtted szerettem, szintén Pamnek hívták. Neki is ugyanilyen szeplői voltak, ilyen frufruja volt, és ilyen barna volt a szeme. Ugyanabba a gimibe jártunk, és később is ugyanarra a fősulira mentünk. Én a folyosón figyeltem, ahogy a barátnőivel nevet, ahogy megbotlik a lépcsőn, ahogy iskolakört fut. De ő sosem vett észre. Őt úgy szerettem hogy fáj. Tökéletesnek képzeltem. Aztán a főiskolán megismertelek téged. Egymás mellett ültünk. És rájöttem, hogy te, Pam, jobb vagy az elképzelt Pamnél. Már észrevettél.
-Jim, te… te ilyen régóta?
-Igen. És végre az enyém vagy.
-Azt hittem, hogy mást szerettél.
-Mert mást szerettem. Te nem olyan vagy, mint elképzelt-Pam volt.
-Jim. Megint fáj.
-Most nekem is. Gyere közelebb. Te vagy az.
-Ki?
Jim felállt, felsegítette Pamet, és csendben hazaindultak.
válasza:Szia! Én nem bukom a nyálas könyvekre, de ezt végigolvastam.
Nem lenne rossz, de a párbeszédek.... Nincsenek ott mögöttük a gesztusok vagy mozdulatok. Nem érzem át.... Nem tudom elképzelni... Így nem jó, próbáld átírni és lefesteni, hogy mégis ki, mit hogyan mond, mert ez így igencsak száraz. Az egész összefolyik.
szándékosan építettem csak a párbeszédre, mindenféle leírást mellőzve. Próbáltam a párbeszédben is leírni, mi történik (ne csókolj, ne sírj, hajtsd ide a fejed stb), de ki akartam hagyni belőle a "simogatta barátnőjét gyengéden; rebegte könnyezve"-típusú beszólásokat, akkor már tényleg giccs lenne.
De ha azt mondod, nem jó, megpróbálok más megoldást keresni majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!