Mit gondoltok erről a kis részletről?

A lány hangtalanul suhant át az éjszakában, fekete ruhája és sötét haja elrejtette őt a kíváncsi tekintetek elől. Már ha akadt volna egy is a késő őszi estén. Az utcák kihaltak voltak, a házak ablakai sötéten pislogtak az kihalt útra.

Az apró alak kivált a park fáinak árnyai közül, és megiramodott az út túloldalán álló, komor irodaházak felé. A graffitival tarkított falakhoz érve a földhöz lapult, karcsú teste szinte beleolvadt a lehullott levelek kupacába. Amint a lány hasa a földhöz ért, minden olyan volt, mint egy perccel előtte. Néma csend, sehol egy pisszenés.

A lány várt. Nem nyugtalankodott, tekintete sem kutatott veszély után. Csöndes várakozása már-már természetellenes volt. Végül – órákkal később – az irodaházban lekapcsolódott az utolsó villany is. Az avarban kuporgó alak csak erre várt. Egy perccel később az üvegajtó kinyílt, és kilépett rajta egy magas, jóvágású fiatalember. A következő pillanatban hatalmasat ugrott, mikor a lány macskaszerű alakja közvetlenül mellette emelkedett ki a levelek közül.

- A fenébe is, a frászt hozod rám! – hangzott fel a következő pillanatban egy ingerült sóhaj, majd a férfi visszadugta övébe a hirtelen előrántott kést. A lány bólintott.

- Igenis – hangja nem árulkodott érzelmekről, szavai jégként hasították a hűvös levegőt. Társa nem mondott semmit, mire a lány pár pillanat múlva megkérdezte: - Minden rendben ment?

- Tudod a választ. Nem szoktam hibázni. Nem engedhetem meg magamnak az én pozíciómban. Senki nem fogja tudni, hogy mi voltunk.

Sietős léptekkel haladtak a kivilágított úton, míg végül megálltak egy, az út szélén parkoló, olcsó, fehérre mázolt kocsinál. A lány az anyósülésre pillantott, majd alig észrevehetően megrázta a fejét. A férfi idegesen körülnézett.

- Ne csináld. Jönnöd kell! – szólt rá a tétovázó lányra, akin látszott, hogy valamilyen oknál fogva ellenvetései vannak az autó ellen. De a férfi hangja megzabolázta: bemászott a tökéletesen tiszta ülésre, kezeit ökölbe szorította, látszott rajta, hogy parancsot teljesít.

A kocsi motorja hangosan felbőgött, majd pár pillanat múlva kinézetét meghazudtoló sebességgel kilőtt.

Végigszáguldottak a városon, nem törődve a lámpákkal és a forgalommal. Egy régi bekötőút felé hajtottak, út közben egyikőjük sem szólalt meg. Mikor a földút végén megálltak, és a kocsi lámpájának fényei kialudtak, magába fogadta őket a sötétség.

- Már itt kellene lennie – hallatszott pár perccel később a férfi hangja. Egy pillanattal később, parancsoló hangon hozzátette: - Keresd meg. Nincs vesznivaló időnk.

A lány szó nélkül eltűnt mellőle, léptei szinte nem is hallatszottak a harmatos füvön. Kereken két perccel később ért vissza. Nem zihált, légzése ugyanolyan nyugodt volt, mint mikor elment.

- Nos? – kérdezte idegesen társa.

- Meghalt.

Halk káromkodás. – Hozd a hullát a sírkertbe. Megérdemli, hogy eltemessük. A gyilkos?

- Követtem a szagát, de a folyónál csónak várta. Elmenekült.

A férfi döbbenten beszívta a levegőt. Sosem tudta megemészteni a lány emberfeletti gyorsaságát. A folyó négy kilométerrel arrébb volt, az első gázló még annál is messzebb. Gyorsan bólintott, mielőtt végiggondolhatta volna ezt az abszurd helyzetet. Tudta, hogy a lány mindent lát, a sötétben talán még jobban is, mint napfénynél. Éppen ezért ügyelt arra, hogy ne remegjen, kezeit ökölbe szorítva próbálta palástolni a hirtelen rátörő félelmet.

- Indulj – adta ki az utasítást a lánynak, mire az apró alak azonnal eltűnt mellőle. Ekkor megfordult, és visszarohant a kocsihoz. Neki volt félnivalója. Ő csak egy ember: könnyű legyőzni, bármilyen erős is. Ellentétben a lánnyal, ő okkal retteghetett a sötétben megbúvó alakoktól. Csikorgó kerekekkel indult el arra, amerről érkeztek.

Uhh.. Lehet, hogy hosszabb lett, mint terveztem:/

Ő.. A történet.. hát, akit érdekel, annak szívesen leírom privátban, elég hosszadalmas, de ez a könyv legelső oldala.:)

Őszinte véleményt, cenzúrázatlan kritikát, legyetek szívesek! :)