Mi a véleményetek az "írásomról"? Mindenféle vélemény érdekel akár pozitív akár negatív. Elvégre ha csak jó kritikát kap az ember akkor semmit nem fejlődik.

A múlt nyomai

James egy székben ült a keze oda volt szíjazva. Félt, mert tudta mi fog következni. A szoba egyébként, kicsi volt, sötét és dohos. A falakon a félhomályban látszott a vastag penész réteg, ami az évek során lerakódott, a sarkokban pedig mindenütt pókháló csüngött. Egy sötét alak jelent meg a kezében egy injekciós tűvel és egy kis pengével, aminek hegyén a félhomályban meg-megcsillant a fény. James rúgkapált és nem akarta, hogy megtörténjen. Kicsinek és gyengének érezte magát. Ahogy az alak közelebb ért James egyre jobban kapálódzott, de ez sem segített. Érezte, ahogy az ismeretlen a fejét a széknek szorítja. Próbálta elrántani a nyakát, de nem sikerült. Fejétől a válláig minden izom pattanásig megfeszült. A keze ökölbe szorult. Szeme sarkából látta, ahogy a penge felé közelít. Érezte, ahogyan a kis szerszám mélyen a nyakába hasít. Aztán ahogyan a tű mélyen a nyakába fúródik… Félt, iszonyatosan félt. Szeméből egy könnycsepp gördült alá. Ordított volna, de nem mert. . .

A harminc éves James Wright az ágyán ült és zihált. Hátáról patakokban folyt a víz. Behunyta a szemét és vett egy mély levegőt. Közben fennhangon beszélt.

- Semmi baj, csak egy rossz álom volt. Vagyis. . . –Lassan kitapogatta nyakán a sebet. Érezte, hogy szinte süt a forróságtól. Perzselte a nyakát és tompán fájt egyszerre. Óvatosan jobbra és balra fordította nyakát a míg bele nem hasította z ismerős fájdalom amit tizenkét éves kora óta mindenhová magával hurcolt. Azt a kis hetest formázó sebet, ami mindig emlékeztette arra a napra.

- Legjobb lesz, ha most csinálok egy teát. Oké? - kérdezte bár maga sem igazán tudta kihez beszél. Felkelt és kiment a konyhába. Levette a teáskannát a szekrényből, megtöltötte vízzel és feltette forrni. Közben a szekrényből elővette a cukrot és egy tea filtert. Elővett egy bögrét. Cukrot kanalazott bele, és belelógatta a filter. Elzárta a gázt és beleöntötte a vizet a bögrébe. Letette a kannát és mártogatni kezdte a filtert. Lenézett a kezére és most vette csak észre, hogy mennyire remeg a keze. És arra is rájött, hogy egyáltalán nem szomjas. Úgy ahogy volt kiöntötte hát a bögre tartamát a mosogató kagylóba. Továbbra is remegett a keze. Elege volt ebből az egészből. Miért nem lehet ő is normális? Csak egy a száz közül... Mert az emberek gyakran hajlamosak azt hinni, hogy baj csak mással történhet… Gyűlölte azt napot, azt az embert, és gyűlölte magát is. Ökölbe szorította bal kezét majd a másik kezével felvette a bögrét. Megpördült, majd egy jól irányzott mozdulattal a falhoz vágta. Nem volt kedve összesöpörni. Majd reggel. . .