Mit gondoltok a történetemről?

Bevezető

Egyszer régen még a mesék birodalmába volt egy királyság. A királyságban élt egy király és egy királyné. Szerették az országukat, ahogy az országuk is szerette őket. Minden halandó és nem halandó oda volt értük. Kivéve egyet. A királynő nővérét. Mielőtt a húga és a király összeházasodott volna Fióna minden erejével azon volt, hogy Susan helyett ő legyen a leendő királynő. De elbukott és megfogadta az esküvő napján nem engedi meg nekik és az országnak, hogy boldogok legyenek. Bosszút akart. Miközben Fióna a tervét kovácsolta, addig az ifjú házasok szerelmes szavakat suttogtak egymás fülébe és megígérték a másiknak bármi jön ezután, mindig együtt lesznek. Évekkel később a királynő lelki beteg lett, mert ne tudott teherbe esni. Mindennél jobban vágyott egy gyermekre. S ha nem lehet, majd örökbe fogad egyet. De szeretett királya hallani sem akart róla. Azt mondta a trónt idege kezébe nem adja. Bár ő is szomorú volt, nem tehetett mást, mivel a királyi cím csak a király vérszerinti fiáé lehet. Az asszony mindennel próbálkozott, hogy végre megfoganjon. S egy napon minden meg változott. A királynő gyermeket várt. Az ország ünnepelt reggeltől estig, estétől reggelig. Mikor Susan az utolsó napokban járt, rossz előérzete támadt. Két teljes nappal később világra hozta gyermekét. Fiút szült. Édennek nevezte. Mikor a bába kezébe adta gyermekét az asszony rosszul lett. A szobában mindenki tudta, hogy az nő haldoklik. Mire királya felért, hogy együtt lehessenek szeretett gyermekükkel, Susanból eltávozott a lélek. A király mély gyászba kezdett. S évekkel később is így tett. Éden eközben felcseperedett, de a királytól soha nem hallotta azt a szót, hogy szeretlek. Dimitri a király, szeretett felesége után bármennyire örült gyermekének soha nem tudott beszélni vele. Az asszonyra emlékeztette és ez fájt neki, ezért ahogy csak tehette jó messziről elkerülte. Az ifjú királyfi így is sok szeretetet kapott, nevelőnőjétől és a szolgáktól. De neki egy lett volna mindennél fontosabb. Az apja szeretete. Mivel erre nem számíthatott megkeseredett és amint betöltötte a tizenhetet elszökött. Fióna az erdőben talált rá és tudta eljött a várva várt bosszújának ideje. A volt királynő nővére eladta a lelkét az ördögnek és még gonoszabb lett, mint valaha. Fiatal lánnyá változott és elcsábította a herceget. Éden beleszeretett a lányba és mindent megtett neki. Megígérte segít bosszút állni a királyságon. A fiú szívét betöltötte a gonoszság. Ezért nem volt lelke, ami sajoghatott volna, miközben apját és rég oly szeretett városát megölte…..

1. fejezet

Talán mesék mégis léteznek?

Reggel nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból. Mint minden este most is nehezen aludtam el. Állandóan az a mese jár az eszembe amit a mama mesélt mikor kicsi voltam. Az összes közül valahogy ez volt a kedvencem. Ezt soha nem mondtam senkinek de mintha álmomba látnám őket. Most viszont kivételt teszek. Szólnom kell róla a nagyinak mert a mai mindegyiknél borzalmasabb volt. Álmomba a királyságban jártam. Láttam ahogy a fiatal herceg elpusztít mindenkit. Sokan menekülnek de őket is előbb utóbb eléri a végzet. Itt az álmom elugrott. Hirtelen a királyi palotába kötöttem ki. Ott álltam a király és a királyfi előtt. Egyikük se látott, vagy mégis? Nem tudom mintha a király egyenesen a szemembe nézne és azt mondaná: „Segítsél”. Á biztos félreértettem. Ekkor furcsa dolog történik. Szinte éreztem ahogy a bőröm megremeg. A szoba kihűlt és nyirkos lesz. A falak és az ablakok elkezdenek repedezni, ajtók esnek össze. Gyorsan oda nézek a királyra. Döntöttem. Oda futok a herceghez egy fadarabbal és megpróbálom leütni. Aha ha sikerülne. A tárgyakat megtudom fogni de az embereket már nem? Ez hallatlan. A távolból egy gonosz kacaj harsan fel, és ettől kiráz a hideg. De nem csak engem, úgy látom a király is olyan gondokkal küzd, mint én.

- Drága királyom, rég láttalak. Hogy van kedvenc és egyetlen húgom?- mondta gonosz vigyorral az arcán ahogy belépett a trónterembe. Gyorsan a királyra szegeztem a tekintetemet. Szomorúságot és dühöt láttam az arcán. Sajnáltam. Ismertem a történetet hiszen mindig ezt hallgattam ha a mamához mentem. Elszomorított ahogy a mese végére gondoltam ahol a fia megöli az apját. Igaz a király megérdemelné hogy valaki megmondaná neki a magáét de azért a halálát én se akarom. Könnyeimet elnyelve úgy döntöttem hogy akármi lesz nem engedem megölni a királyt. Ki tudja talán a mesét is megváltoztathatom. Amíg azon törtem a fejem vajon mit csinálhatnék Fióna folytatta.

- Óóó, tényleg milyen tapintatlan vagyok, hiszen ő már rég a pokolba rohad.

- Ne merd a szádra venni Fióna mert megkeserülöd!- üvöltötte a király miközben a könnyei a padlót áztatták.

- Mert még is mi történik? Megölsz?- kérdezte a boszorka eljátszva a rémületét.

- Nem, nem tudnálak megölni. Erős vagy, túl erős és a fiamat is megfertőzted.

- Én aztán nem. Ő bújt oda hozzám minden este kielégítve a vágyaimat. Te, te voltál aki ellökted magadtól. Bosszút akar drága királyom, azért mert összetörted szegény szívét.

- Szeretem! Mindig is szerettem. A szobalányok mindig felhozták a rajzait. Igaz hogy távolból de figyeltem. Láttam felnőni, de nem tudtam a közelébe lenni anélkül hogy még jobban össze ne törtem volna a saját szívem.

- Most sajnálnom kéne téged? Azok után amit tettél velem?

- Mond mit tettem veled? Ugyanis én nem emlékszem semmire amivel esetleg megbántottalak volna.- mondta Dimitri már üvöltve. Fióna egyre jobban vigyorgott miközben megfogta a király fiának kezét és egybe kulcsolta ujjaikat. Közelebb ment a királyhoz és húzta maga után a fiút is. Éden még mindig nem szólat meg, csak leste apját. Elösször nem tudtam megállapítani a szemében csillogó érzelmet, de utána leesett hogy még véletlenül sem a szeretet munkálkodik benne. Gyűlölet lengte körül.

- Tudod Dimitri hogy az esküvőtök napján megfogadtam hogy soha nem lehetsz boldog a húgommal? Tudod mi hajtott? Az ami most a fiadba van. Gyűlölet. Gyűlöltem a húgom és téged is amiért nem engem vettél el. Szerelmes voltam beléd. Amikor fiatalabbak voltunk az egyik bálodon megígérted hogy engem veszel el. De utána minden megváltozott. Mind a kettőnket hülyítetted. Mindenem oda adtam volna csak hogy engem vegyél el. Persze te ezt nem tudhattad amikor beleszerettél Susanbe. Hazudtál, végig csak áltattál. Azt mondtad szeretsz. Átejtettél. De megtudtam volna bocsátani ha engem veszel. Hülyeséget csináltál hogy nem engem választottál. A húgom csak szomorú lett volna, velem ellentétbe. Én bosszút esküdtem, és mint látod sikerült. Már csak a halálod kell, és beteljesítem amit megígértem.

Erre a kijelentésre felnéztem és megijedtem. Még nem találtam ki mit csinálok. Most mit tegyek? Megint fel kaptam egy botot de ezúttal nem Édent céloztam meg vele hanem Fiónát. Mikor lecsaptam a botom csak átment rajta. Semmi. Nem tudok csinálni semmit. Míg ezen gondolkodtam a királyfi egyre közelebb ment apjához.

- Sajnálom apám! De meg kell hogy öljelek. Nem tehetek mást megígértem magamnak és a szerelmemnek.

Hangosan felhorkantam az utóbbi kijelentésre. Még hogy a szerelme. Az a nő akár az anyja is lehetne.

Adrenalin áradt szét a testemben. Újra megfogtam egy botot és megcéloztam vele a fiú fejét. Mikor a bot a fejéhez ért az ifjú herceg össze esett és hatalmasat koppanva elterült. Én meg csak elképedve lestem. Jézus sikerült leütnöm. Mivel Éden már nem okozott problémát a királynő nővéréhez sétálva ugyanúgy meglendítettem a botot. De ez elkeseredésemre nem sikerült. Nem tudtam mit tenni csak lesni mi fog történni.

- Most komolyan! Ez az idióta gyerek semmire nem használható.- mondta Fióna miközben felvett egy tört a földről. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Fióna egyre közelebb ment a királyhoz aki csak állt mint egy földbegyökerezett bárány.

- Sajnálom! Bosszú az bosszú de azt tudnod kell hogy még mindig szeretlek.- Ezzel a kijelentéssel a király szívébe szúrta tőrét.

- Nee!- kiáltottam fel könnyezve és gyorsan kinyitottam a szemem. Mikor ezt megtettem a szobámba találtam magam. Éreztem ahogy a könnyeim lefolynak a takarómra.