Mondanátok véleményt a könyvemnek erről a részletéről?

(itt folytatódik)

nagyon, nagyon szeretlek. És nem csak a kinézeted miatt...én téged szeretlek. Én minden porcikádat szeretem. Már hatodik óta szeretlek...és te rám se nézel...

- Ez nem igaz.

- Ja, igen. Még néha felém pillantasz, és beszélgetsz velem. De miről? Morrisról és Wackrillről. Hogy van-e nekik feleségük és barátnőjük. Nem, nincsen. Barátnőjük sincsen. Még nincsen. De siess, mert aztán felszednek valakit. Adjam meg a telefon számukat? Vagy a házszám jobb lessz, mert csak bekopogsz, kinyitják az ajtót, és máris az ágyba visz. Azért nem szeretsz, mert nem az az első dolog, amit tenni akarok amint meglátlak, hogy lefeküdjek veled, és nem viszlek máris az ágyamhoz?

- Nem. Ne mondj ilyet.

- Jó. Nem mondok semmit...Csak tudd, hogy én mindig is téged foglak a legjobban szeretni.- Az út további részén némán sétáltunk, aztán megérkeztünk.

- Be akarsz jönni?- kérdeztem.

- Nem. Késő van. Szia.

- Hát jó. Akkor szia.- Bementem, és lefeküdtem. Másnap reggel anya költött a következő szavakkal:

- Itt van egy szép fiatal ember, azt mondja, hogy az osztálytársad volt. Gyorsan öltözz fel, én el kell menjek.

- Nem vársz egy kicsit? Míg felöltözök...

- Nem lehet, nagyon sürgős.- mondta anya, és kisietett. Gyorsan kiszöktem az ágyból, felvettem egy szoknyát, és éppen meltartóban voltam, mikor egyszercsak hallom, hogy valaki jön, és megáll az ajtóban, majd neki dől az ajtófélfának. Mivel háttal áltam, nem láttam ki az. Hátra néztem. Nagyon meglepődtem. Nem is gondoltam volna hogy ő lessz.

- Morris!- mondtam, mire ő elmosolyodott.- Mégis hogy képzeled, hogy csak így betörsz a szobámba?

- Nyitva volt az ajtó.

- Hehehe, tényleg...és én nyitott ajtóval öltöztem...-mondtam, és éreztem, hogy teljesen elvörössödök.

- Ne félj, téged senki sem csúfolna, hogy ezt csináltad. Sőt, abban reménykednének, hogy bárcsak mindig így tennél. Nagyon jól nézel ki. Még így melltartóban is.

- Oh, milyen szétesett vagyok. Még mindig nem vettem fel egy blúzot...

- Ne zavartasd magad.

- Eh,...könnyű azt mondani...Becsukod az ajtót, légyszi?

- Persze.- mondta, és behúzta az ajtót.

- Amúgy...honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Charlie mondta, és sajnos tegnap nem volt időm. De ha zavarlak, elmegy...

- Nem, nem, nem. Nehogy. Maradj.- Ekkora sikerült teljesen elkészülnöm, és odafordúltam Morris felé. Mindig is nagyon szép fiú volt...és akkor is az volt. És én beleszerettem. De Wackrill is ugyan olyan szép. Mit csináljak?kérdeztem magamtól. Már örültem volna, ha az egyiküknek lett volna barátnője. Már csak abban reménykedhettem, hogy Wackrill csúnya lett.

- Hú...- mondta tényleg megdöbbenve.- Te tényleg Helen vagy? Mit csináltál magaddal, hogy ilyen szép vagy. Nem is látszik rajtad, hogy 24 éves lennél. Biztos vagy annyi? Nem tizennyolc éves vagy véletlenül? De gyönyörű vagy. Én emlékeztem, hogy szép vagy, de hogy ennyire...Mennyire boldog volnék, ha azt mondhatnék az emberek, hogy te vagy Wymerné*...

- Ne hülyéskedj Morris...

- Már van barátod?

- Nincs...hát...neked van barátnőd?...

- Nekem sincs.

- Hehe...milyen érdekes egybeesés...Úgy látszik a mai fiatalok nem sietik el a dolgot...

- Ah, dehogynem. Csak azok nem, akik láttak valaha téged...Azok még reménykednek, hogy vissza térsz...és akkor...

- Jaj, hagyd abba...Megbolondulok.

- Mitől?

- Attól, hogy egyfolytába ezt csinálod.

- Tehát nem mondhatom, hogy milyen szép vagy?

- De...csak...nem tudom...De miért álsz ott az ajtóban? Közelebb jöhetsz...nem harapok...

- Tudom...de félek, hogy, hogyha közelebb megyek...Nem fogom tudni tűrtőztetni magam...

- Uh...miért? Meg akarsz ölni? Hehe...Vagy mit nem tudsz türtőztetni...?- természetesen tudtam, hogy mit nem tud türtőztetni, de szerettem, ha kimondják, amit éreznek irántam, főleg ha az nem rossz.

- Első sorban azt, hogy meg ne csókoljalak...aztán meg tovább...

- Eh...ne hülyéskedj...Akkor ülj le arra a székre.

- Nem baj neked, hogy a szobádban vagyunk? Nem lenne jobb, ha a nappaliban vagy a kertben lennénk. Ott talán ha közelebb is vagyok, akkor sem csinálok semmit.

- Nem, jó itt. De nagyon szépen kérlek, ülj le már valahova...Ha a székkel van a baj...ülhetsz ide, mellém is...- Erre oda ment a székhe, és leült.- Azért nem akarsz mellém ülni, mert olyan visszataszító vagyok?

- Dehogy. Miket képzelsz? Már elmondtam, hogy miért nem.

- De ne hülyéskedj, te tényleg azért nem ülsz le mellém?

- Látom te nagyon szeretnéd ha megtenném azt az azértot.

- Eh, dehogy is...Csak olyan fura, hogy olyan távol vagy. Hehehe...

- Milyen szép vagy, így, ilyen zavartan. Mint egy tündér...

- Eh...ne mondj ilyeneket...csak még jobban zavarba hozol...

- És még szebb leszel...Amúgy, véglegesen itt maradsz?

- Nem...Sajnos csak két hét szabadságom van.

- Eh, ez nem jó. Itt mindenkit elcsábítasz, aztán elméssz...gonosz.

- Hehehe...Én igazán nem akarok elcsábítani senkit...

- Na ne mond. Akkor miért csinálsz ilyen furcsán?

- Eh? Fucsán? Ezt hogy érted?

- Jaj, Helen, ne csináld ezt...Én komolyan megbolondulok...- felált, és az ajtó felé ment.

- Morris...Hát...nem maradsz...itt...Ennyire...szörnyű vagyok...?

- Kérlek Helen...ne szólj semmit...Én már nem tudom türtőztetni magam...Engedd meg, hogy elmenjek...kérlek...- Csendben feláltam, és oda mentem a háta mögé, merthogy ő háttal volt nekem, és megfogtam a kezét. Erre megrezzent, felém fordúlt, megcsókolt, és kilépett az ajtón, majd gyorsan becsukta a háta mögött. Hallottam, hogy neki dől az ajtómnak, és méllyeket lélegzik. Ott ált egy percig, amikor aztán felált, és elindúlt. Aztán egyszercsak új lépteket hallottam, majd anyám hangját.

- Hova, hova így egyedűl fiatalember. A lányom nem kíséri ki önt.

- Eh...asszonyom...én kértem rá, hogy ne tegye...

- Milyen fura vágyai vannak magának. Maradjon még egy kicsit. Ebédeljen velünk. Mindjárt késsz lessz az ebéd, várjon még egy kicsit.

- Ah...de...

- Talán nem kedveli a lányom társaságát?

* Csak azok kedvéért, akik nem értenék: a fiú neve az, hogy Morris Wymer, és ha Helen Wymerné lenne, az azt jelentené, hogy Morris felesége lenne.

- De igen..., csak...így is sokat maradtam...Biztosan szeretne kettesben lenni a most haza érkezett lányával...

- Nem, nem. Ne meneküljön. Már eleget beszélgettem vele. Nem engedem, hogy elmenjen. Hé, Helen, miért hagyod, hogy elmenjen ez az uriember? Gyere ki, beszélgess még egy kicsit vele, csak míg késsz lessz az ebéd.- Nagyon örültem anyámnak, annyira örülhettem, mint amennyire Morris búslakodott. De gyorsan kimentem.

- Gyere Morris, menjünk a belsőkertbe.- mondtam, megfogtam a kezét, és húzni kezdtem. Szegény, nem volt mit tennie, muszály volt velem jönnie. Mellém ált, és nézte a földet. Mikor kiértünk a kertbe, oda vittem a padhoz, leültem, és húztam a kezét, hogy ő is üljön mellém. Végül leült, de nem nézett rám. Pont a másik irányba fordúlt.

- Na, ha már itt vagy, ha már itt kellett maradjál, akkor...nézzél rám.- mondtam. De nem nézett oda. Erre a vállára hajtottam a fejem, mire megint megrezzent.

- Ne...ne csináld ezt...emeld fel a fejed, és engedd el a kezem. És ne beszélj.- Elengedtem, és felemeltem a fejem.

- Tehát tényleg nagyon utálsz engem...-mondtam szomrúan. Erre hirtelen megfordúlt, megölelt, és hosszasan megcsókolt.

- Eh, te gonosz sátán...-mondta, és megcsókolt.- Hát hiába kértelek, hogy ne beszélj...-megint megcsókolt- Mert te nem értessz a szóból...- megint megcsókolt-Angyalkám...Édes virágom...Milyen gyönyörű vagy...- megcsókolt- Egy élő csoda vagy...Még a legügyesebb nyelvész, író vagy költő sem tudná elmondani, hogy milyen káprázatos vagy...Lenyűgöző vagy ...Ellenálhatatlan és meseszép vagy...-csók.- Bűbájos vagy...De nem vagy kedves...Úgy kínoztál engem...Fel nem tudod fogni azt a kínt, amit túléltem akkor...Én kis galambocskám... Én gyönyörűm...Te angyali lény...Miért csinálod ezt velem?- mondta, s minden mondat között megcsókolt.- Meg akarsz ölni?...Eh, most teszed itt a szépet, a jót, aztán egy nap eltünsz...Oh, és engem itt hagysz...Kifosztottan...Hogy fog fájni a szívem...És aztán kapok egy meghívót az esküvődre, mint régi osztálytársad, és végig kell nézzem, hogy ott tündökölsz a szerencsés fiú mellet, és többé nem csóklhatlak meg...Bár biztos vagyok benne, hogy már ma megcsalsz engem...Elméssz Wackrillhez, és ugyan ezt eljátszod vele... Csak ő könnyebben belemegy... Mert ő olyan fiú...Aki kapva kap az alkalmon...Kettesben egy szobában azzal a lánnyal, aki a világon a legszebb...Csak én vagyok olyan hülye, hogy nem élek ezzel...

- Nem vagy te hülye, csak kicsit távolság tartó...De én ezt szeretem benned...Hogy nem fekszel le az első lánnyal akit az utszán találsz, egy szó után.

- Csak ki ábrándítalak, hogy nehogy azt hidd, hogy te vagy az első, akivel csókolózom...Csak te vagy az első, akivel így csókolózom...

- Hogyhogy így?..

- Ilyen hosszasan...És ilyen komolyan...És ennyire őszintén...És én senkit sem szerettem ennyire bolondúl...Sosem volt eddig olyan valaki, akinek ne tudtam volna ellenálni, még ha mellettem ült is, és ránéztem...Sosem volt eddig olyan, hogy nem tudtam ellökni a lányt, ha már nagyon sokáig vagyok így vele...És te leszel az első, akit nem én hagyok ott, hanem ő hagy itt engem...

- Nem hagylak itt...Csak elutazok egy kicsit...És velem jöhetsz...

- Veled is megyek... Én nem hagyhatom, hogy elfussál... Én akarom fogni a kezed, amikor az oltár elé lépünk... Én akarok az ágyadban feküdni veled, a nászéjszakán...Én akarom meghalgatni a történetedet, és veled akarom megosztnai az enyémet...Veled...Veled akarom leéni az életem...

- Minden lánynak ezt mondod ugye?- kérdeztem.

- Nem. Ne fogj rám ilyesmiket...Csak neked montam ezeket...Lehet, hogy mondtam már, hogy szép, bájos, kedvemre való, csinos, és hogy veled akarom eltölteni ezt az estét...De mást nem mondtam...Higgy nekem...Igazat mondok...Kérdezd meg őket...Ha azt mondják, hogy mondtam nekik valaha is azt, hogy ellenálhatatlanok, hogy velük akarok élni, akkor dobj el.

- Na azt már nem...Biztos azt mondanák, még akkor is, ha nem volna igaz, és én nem akarlak eldobni...

- Még nem, ugye?...De este már mással leszel...Aztán délben megint mással...De ők nem fognak veled menni sehova...Őket itt hagyod...És akkor már csak én vagyok...Én és az égető szerelmem...És nem menekülsz előlem...- Ekkor lépéseket hallottunk. Gyorsan elengedtük egymást.

- Milyen szép kis kert ez...- mondta Morris amikor belépett anyám. Én meg alig tudtam vissza tartani a nevetésem.

- Gyertek fiatalok, kész az ebéd.- mondta anyám, mire feláltunk, és elindúltunk az ebédlő felé. Anyám ült az asztal főre, mi meg két oldalt. Egyikünk sem szólalt meg, de egész végig mosolyogtunk.

- Na látod, fiatalurfi, milyen bánatos voltál,amikor távozni készültél, és most milyen boldog vagy. Csupán azért, mert beszélgettél egyet.- Aztán ebéd után Morris elment.

- Milyen furcsa ez a Morris gyerek...Még csak nem is csókolt meg...- mondta anyám eltűnődve.- Na mindegy, lehet még valami ebből... Helen, segítesz neke megsütni a sütit?

- Igen.- Aztán sütöttünk, és beszélgettünk. Már nem tudom, hogy miről. Mikor kész lettünk, anya megkért, hogy vigyek belőle egy kicsit Bleakéknek. Én el is indultam, de úgy fél úton elkezdett cseperegni, s mind erősödött. Mikor megérkeztem, már elég durván zuhogott. Bekopogtam. Bleak nyitott ajtót.

- Anya küldött sütit nektek...

- Köszönjük.

- Bemehetek?Zuhog az eső.

- Persze. Gyere.- mondta, és beengedett. Pont abban a pillanatban ment ki egy fekete hajú lány, gondolom a testvérük. Nekem háttal egy fotelben ült egy másik fiú, gondolom az lehetett Jack.

- Üdv.- mondta az a fiú, meg sem fordúlva.

- Szia...- váaszoltam, bár nagyon furcsán jött ki. Bleak hozott nekem egy széket.

- Sajnos nem társaloghatok itt el veled, mert sok a munkám. Ha el akarsz menni, vegyél el egy esernyőt, vagy megvárhatod a vihar végét. De ne számíts túl nagy vendéglátásra.- mondta egyhangúan, majd eltünt egy ajtó mögöt. Nagy csend volt a szobában. Elég kínosan éeztem magam, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek. Feláltam, és a székem megreccsent.

- Ne menj el.- mondta a fotelben űlő fiú.

- Ugyan miért ne?

- Mert akkor én kell az esernyő után menjek majd, és nincs hozzá kedvem.

- Eh, milyen szuper. De olyan kínos itt ülni.

- Nem kínos. Ha unatkozol, levehetsz egy könyvet a polcról, és olvashatsz, vagy bemehetsz a fürdőszobába, és nézheted magad a tükörben. Sőt, azt is megteheted, hogy felhívjad a barátodat, és megkérjed, hogy jöjjön utánnad.

- Kösz az ötleteket. Inkább megyek.

- Heh, szörnyű vagy. Hívj egy taxit.

- Bleak azt mondta, hogy vegyek el egy esernyőt, ha el akarok menni, és én azt teszem.

- De én vagyok a nagyobb, és én azt mondom, hogy vagy megvárod a vihar végét, vagy vállalod, hogy bőrigázol, vagy felhívod az eggyik a barátodat, vagy hívsz magadnak egy taxit.

- Jack, hagyd már szegény lányt.- szólt ki Bleak.

- Jó, de akkor te méssz az esernyőért.

- OK.

- Akkor nyugodtan vegyél el egy esernyőt, és kinyitom neked az ajtót.- Oda mentem az esernyőkhöz, és elvettem egyet. A fotelben űlő fiú felált, és elindúlt az ajtó fele. Még sose láttam őt. Jól nézett ki, és nem is látszott rajta, hogy huszonhat éves.Húsz évesnek is elmehetett volna. Kinyitotta az ajtót, én meg kimentem, és hazamentem.

Úgy hat óra körül, mikor a szobámban ültem, anya bejött, és mondta, hogy egy újabb osztálytárs vár rám a belső kertben. Kicsit rendbe szedtem magam, és kimentem a kertbe. A padon ült lehajtott fejjel Othen.

- Pfe, te meg miért jöttél?- kérdeztem keményen.

- Csakis egy dologért. Hogy bocsánatot kérjek azért a tegnap reggeli dologért...Én azt nem akartam...csak nagyon, nagyon részeg voltam...

- De miért kell úgy leinni magad?

- Hát...a barátaim rávettek, hogy versenyezzünk, hogy ki bír a legtöbbet inni. És én nyertem, de már olyan részeg lettem, amilyen ezen a világon még senki sem volt. Én nagyon szégyellem magam...Kérlek, bocsáss meg nekem...Nem kívánom tőled, hogy ezek után még barátnak tekints, csak ne hidd azt, hogy én olyan vagyok...Mert én nem vagyok olyan.

- Hát ha így áll a dolog...én teljesen megbocsátok neked.- Ebben főként az játszott szerepet, vagyis a megbocsátásban, hogy én szívem mélyén még mindig szerettem Othent. Örültem, mikor megtudtam a dolgot. Ekkor anya benyitott.

- Helen, én elmentem a színházba, tízkor jövök haza. Bánj jól a vendéggel.- mondta, majd el is ment.

- Helen...te tényleg...megbocsátassz nekem?- kérdezte Othen..

- Igen.

- Te vagy a föld legjobb szivű nője! Eh, de boldog is vagyok. Te nem tudod, mennyire boldog vagyok.- Felált, és az ajtó felé indúlt.

- És most el akarsz menni?- kérdetem.

- Nem akarok, de gondolom nem akarsz a társaságombam lenni.

- Miért nem? Teljesen megbocsátottam neked, az azt jelenti, hogy ugyan úgy gondolok rád is, mint a többi fiúra.

- Eh...Helen...nagyon megvátoztál... Oda megyek, ahová akarod, hogy menjek.

- Kezd itt hideg lenni. Nem akarsz bejönni a szobámba?

- Ha beengedsz...- És bementünk.- Milyen szép kis szoba.- mondta.

- Aha.

- De nem elég szép a mostani tuajdonosához. Helen, te nagyon szép vagy. Nem láttam nállad szebb nőt. Milyen boldog is vagyok, hogy még nincs barátnőm. Helen, te egy igazi angyal vagy. Hogy lehet valaki ennyire szép? Mit csinálsz magaddal, hogy ilyen szép vagy? Sokkal szebb vagy, mint mikor utoljára láttalak. Én szeretlek Helen. És nem csak azért, mert bűbájos vagy. Leülhetek melléd?

- Persze. Gyere.- Erre oda ült mellém.

- Helen...Elbűvölő vagy. De nem tudom, hogy te, hogy érzel irántam...

- Nem? Az nem baj. Hajolj közelebb, megsúgom neked.- mikor közelebb hajolt, megcsókoltam. Erre ő gyorsan magához ölelt, hogy ne tudjam elvenni a fejem. Aztán kis idő mulva már az ágyban voltunk. Aztán nagy váratlanul tízet ütött az óra, mert belépett anya a házba. Megrémültem. Felkeltem az ágyból, felöltöztem, és kimentem.

- Szia anya. Milyen volt?

- Jó. Az a fiú már elment?

- Igen. Már rég elment. Álmos vagyok, megyek, lefekszem.

- Jó, jóéjszakát.

- Köszi, neked is.- Gyorsan vissza mentem a szobába, és megkértem Othent, hogy öltözzön fel, hogy amikor anya elaludt, akkor mehessen haza, mert nem akartam, hogy reggel, mikor bejön, azt lássa, hogy én így vagyok. Szerencsére megértette Othen, és gyorsan felöltözött. Megvártuk, míg lekapcsolódik minden villany, és még vártunk tizenöt percet, hogy végképp elaludjon anya, majd kilopóztunk, végig a folyósón, majd kinyitottam az ajtót.

- Szia édes...- mondtam, Othen megcsókolt, majd eltünt. Bezártam az ajtót, és vissza mentem a szobámba. Befeküdtem az ágyba, és próbáltam elaludni. Hirtelen eszembe jutott Morris, és az, hogy azt mondta, hogy tudja, hogy meg fogom csalni, és hogy este már más valakivel leszek. Hogy mekkora igaza volt annak a fiúnak. Na de nem nagyon izgatott ez a dolog, hamar elaludtam.

Másnap délben 1 órakor, elhatároztam, hogy elmegyek Wackrillhoz, és beszélgetek vele. Künnyű volt megszereznem a lakáscímét, és elindúltam hozzá. Elég messze lakott, így vagy háromnegyed órát azzal töltöttem, hogy mentem az úton. De aztán nagy sokára megérkeztem. Kopogtam. És mégegyszer kopogtam. Semmi. Gondoltam nincs othon, ezért már meg is fordúltam, mikor kinyilt a hátammögött az ajtó, és valaki elkapta a karom, behúzott, majd becsukta az ajtót. Mikor bent körülnéztem, nem volt ott senki.

-...Wackrill...itt vagy?- kérdeztem.

- Igen, csak épp zuhanyoztam. Mindjárt kimegyek.- szólalt meg egy hang. Erre megnyugodtam, és leültem a kanapéra. Egy- két perc mulva nyílt az ajtó, és kilépett egy fiú, akin csupán nadrág és cipő volt.

- Heló, Helen.- mondta, és felém nézett. Én meg megállapítottam, hogy sajnos nem lett csúnya. Oda ment egy háromfiókos fa bútorhoz, és kivett belőle egy trikót, amit aztán felvett. Miután ezzel kész lett, oda jött hozzám, és leült elém egy székre.

- Éppen hozzátok akartam menni.- mondta.- De végülis így is jó. Itt nem zavar minket senki. Mikor jöttél haza?

- Hú, azt hiszem...tengnep előtt...vagy még azelőtt? Nem tudom már. Hétfőn.

- És itt maradsz?

- Csak két hétig.

- Eh, te gonosz. Akkor miért jöttél el hozzám?

- Beszélgetni...

- Igen, igen...Szép vagy.

- Igen?

- Igen. Nagyon szép vagy. Te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam. Tudod, egyszer megnéztem a szinoníma szótárban a csodálatos szinonímáit, és megtanultam őket. És csakis azért, hogy mikor találkozok a világ legszebb nőjével, mondjam el neki őket. Tehát most jól figyelj. A következő dolgok mind illenek rád. Elképesztő, fantasztikus, szédületes, káprázatos, megdöbbentő, döbbenetes, hihetetlen, meghökkentő, bámulatos, lenyűgöző, csodás, szenzációs, félelmetes, mesés, irreális, képtelenség, fenomenális, rendkívüli, ámulatba ejtő, észveszejtő, megrendítő, frenetikus, őrületes, varázslatos, szédítő, festői, fenséges, magasztos, pazar, nagyszerű, pompás, pompázatos, fényűző, esztétikus, ízléses, mutatós, szemrevaló, tetszetős, dekorativ, szép, elbűvölő, gyönyörű, elragadó, bámulatos, lenyűgöző, csodás, varázslatos, ellenálhatatlan, díszes, ékes, káprázatos, csinos, bájos, látványos, ragyogó, szépséges, vonzó, attraktív, impozáns, mesés, bűbájos, lélegzetelállító, magával ragadó, csodaszép, gyönyörűséges, meseszép, oltári. De még így sem tudom elmondani, hogy te mennyire nagyon, nagyon csodálatos vagy. Van már barátod?

- Nincs. És neked barátnőd?

- Nincs. Hát nem szuper?

- Dehogynem...

- És mit csináltál eddig?

- Hát...találkoztam emberekkel...

- Emberekkel? Kikkel?

- Eh..., hát az osztálytársaimmal...beszélgettünk egyet...

- És pontosan melyik osztálytársaiddal, he?

- Ah, miért kérded?

- Miért ne kérdezzem? Azért kérdem, mert érdekel, hogy kikkel feküdtél még le.

- Eh, de én nem feküdtem le senkivel...

- Engem nem versz át. Mond meg, kikkel találkoztál.

- Jó, ha ragaszkodsz hozzá. Találkoztam Betty-vel, Charlie-val, Fred-el,...

- És most miért áltál meg? Folytasd.

- Othen-el és Morris-al...és ennyi...

- Othen-el és Morris-al? És engem hagytál utoljára.

- Mert ők eljöttek hozzám.

- U...és az anyukád...ő nem volt othon?

- Nem, mindig volt valami dolga, amikor jöttek. Amúgy meg nem változott volna semmi, ha nem megy el.

- Most azt akarod elhitetni velem, hogy nem feküdtél le velük? Morrisnál még elhinném, de ne akard azt beadni nekem, hogy Othen nem csinált semmit, csak beszélgetett. Ne nézz hülyének. De ne félj, azért én sem fogok nem csinálni semmit, csak beszélgetni. Csak még egy kérdés.

- Mi az?

- Szeretsz-e engem?

- Wackrill...ne hülyéskedj...én nagyon szeretlek...

- Eh, hazug.

- De én tényleg szeretlek.

- Nem hiszek neked. Te senkit sem szeretsz. Othen-t se, és Morris-t sem.

- De téged igen...

- Na ne mond? Kis hazug. Fogadjunk, hogy nekik is ezt mondtad. Te kis csal...- Erre oda hajoltam, és megcsókoltam.

- Túl sokat beszélsz, Wackrill. Ezért szeretem Othent, mert ő nem beszél.

- Hehe, tehát szereted. És engem miért szeretsz?

- Mert őszinte vagy. Nagyon szeretem az őszinteséget.

- Na ne viccelj.- Erre megölelt, megcsókolt, és behúzott a hálószobájába, és ledölt velem az ágyba. És vele is lefeküdtem.

- Jaj, Helen, olyan szép hajad van.

- Bipper*-el mosom.

- Hehe...Soha sem gondoltam volna gyermek koromban, hogy le fogok veled feküdni.

- Még szép, hogy nem, nem voltál te perverz.

- Hehe. Ez is igaz...De belegondoltál már egyszer, hogy mit mondana Will, hogy te így ágyból, ágyba méssz?

* az egy sampon márka.

- Nem, de nem is akarok belegondolni.

- Eh, elmenekülsz az igazság elől.

- Igen. Mert akarlak szeretni.

- De nem szerethetsz egyszerre három embert. Kell választanod.

- Még nem kell. És ne beszéljünk erről. Ne akarj kisajátítani magadnak.

- Meglátod majd, hogy sem Othen, sem Morris nem bánik veled jól. Válassz engem.

- De ők nem a barátaid? Hogy mondhatsz ilyet róluk?

- Ha rólad van szó, akkor bármit mondok, bárkiről.- Aztán nem tudom, hogy mikről beszélgettünk még. Aztán öt órakor elmentem tőle. Hazafele belebotlottam Morrisba.

- Helo, Helen. Hol voltál?

- Eh, csak sétáltam.

- Igen? Milyen érdekes, hogy pont Wackrill utcájában sétálgatsz.

- Itt lakik Wackrill?

- Helen, kérlek ne nézz hülyének. Amúgy holnap megyek kirándulni néhány barátommal, nem akarsz te is eljönni?

- De, jó lenne.

- OK, akkor reggel 11- kor érted jövök.

-Jó, szia.

- Szia.- aztán haza mentem. Aztán nem nagyon történt semmi aznap. Segítettem takarítani anyának, meg kimentem vásárolni.

Másnap, reggel tizeneegykor leparkolt egy kocsi az ajtóm előtt, é kiszált belőle Morris. Bekopogott, és én kimentem, majd beültem a kocsiba. Csak mi ketten voltunk ott. De aztán felvettük Othent is, Wackrillt is, és nagy csodálkozásomra Jack-et is, aki nem volt túl elragadtatva, hogy én is mentem, de nem is panaszkodott. Ő ült Morris háta mögött, középen ült Othen, és az én hátam mögött Wackrill. Nagy csend volt a kocsiban, senki sem beszélt. Aztán egyszercsak Wackrill nagyon halkan hozzám szólt.

- Fordulj ide Helen.- Erre az ablak felöli nagy résen hátra fordúltam, s erre ő megcsókolt.

- Csz.- mondta egyszerre Morris és Othen, és elfordultak.

- Hehe. Biztos jó ötlet volt elhoznod ezt a lányt ide, Morris? Ha már lánnyal kirándulsz, akkor szerintem nem kéne barátokat is vigyél.- mondta Jack.

- Igazad van. De már kiértünk a városból, és nem akarok visszafordúlni. De minden esetre, az én autómban csak én csókolózhatok Helennel, hallod Wackrill?

- Hehe, féltékeny vagy?

- Helen, ne engedd, hogy megcsókoljon.- szólt oda nekem Morris, és fél kézzel elhúzott az ablaktól.- Jack, kérhetek tőled egy szivességet?

- Mi lenne az?

- Kérlek cserélj helyet Wackrill-el.

- Muszály?

- Jó lenne. Megállok, és kérlek csréljetek helyet.- És meg is ált, és helyet is cseréltek, aztán meg tovább mentünk.

- Pfüj, Helen, fogd össze a hajadat mert lóg az arcomba.- mondta Jack.

- Akkor dölj hátra.

- De én nem akarok hátra dölni. Közsd fel a hajadat.

- Nem.

- Akkor levágom.

- Nincs jogod hozzá.

- Eh, neked meg nincs jogod az én térfelemre lógatni a hajadat, úgyhogy tüntesd el.- Aztán engedtem a kérésnek, és elvettem a hajam onnan.

- Tényleg, amúgy ti már találkoztatok ezelőtt?- kérdezte Wackrill.

- Igen.-mondta Jack.

- Egyszer voltam nálluk.- mondtam.

- Hú, tényleg?- kérdezte Othen.- nálluk...és... miért? Mit csináltá...ott...

- Hahahahahahaha!- nevetett Jack, és valamiért annyira ismerős volt a kacagása- Miért mit gondolsz? Hahaha! Féltékeny lettél? Hahahahaha!

- Anyukám küldött nekik sütit, és én átvittem, és elkezdett esni az eső, és ezért egy kis ideig ott kellett maradnom nálluk.

- Jó, jó, de mit csináltál ott? És kivel voltál ott?- folytatta tovább a kérdezgetést Othen.

- Képzeld, velem volt egy szobában, és csak mi ketten voltunk ott, na vajon mit csináltunk? – mondta Jack.

- Én meg mondom mit csináltatok. –szólalt meg Morris- Helen ült egy széken, te pedig háttal neki, ugye?

- Pontosan.- mondta Jack.- Te mindig mindent kitalálsz. Miért nem engeded, hogy szivassam a többieket? Ők biztosan nem találták volna ki, és olyan vicces képet vágtak.

- Jó, bocsi, többet nem mondom el.

- Te tényleg ezt csináltad?- kérdezte Othen.- Eggyántalán tudod, hogy, hogy néz ki Helen?

- Persze, többszőr is láttam.

- Te aztán nagyon fura vagy.- mondta Wackrill.- De ez nem baj. Nekem nem. – Aztán szép lassan megérkeztünk egy helyre, ahol megáltunk, és ahonnan gyalog akartunk tovább menni valamilyen kissebb hegyeket mászni.

- Na jó, itt lessz a táborhely, itt üttjük majd fel a sátrakat.- mondta Morris.

- Eh...sátrakat? Az a helyzet, hogy nekem senki sem mondta, hogy kell sátor.- mondtam, mire mindenki felém fordúlt.

- Akkor majd alszol a szabad ég alatt.- mondta Jack.

- Dehogy, aludhatsz velem.- mondta Wackrill vigyorogva.- Nagyon jó lessz.

- Veled?- szólt közbe Othen.- Nem mehetsz egy olyan vadállat kezeibe. Gyere hozzám, nekem jó nagy sátram van.

- Heh, Othen, miben különbözől te Wackrilltől?- mondta Morris.- Helen velem lessz.

- Veled?! És az miért lenne jobb? A legbiztonságosabb az lenne, ha Jackel aludna.- mondta Othen.

- Hülye. Én nem alszok vele. Erről mondjatok le.- mondta Jack, akiről idővel kiderűlt, hogy mégsincs barátnője.

- Miért nem? Félsz, hogy elcsábít?

- Nem. Attól félek, hogy míg én alszok, ő bármit tud velem csinálni.

- Nem vagyok perverz...- szólaltam meg.

- Helen velem alszik, és késsz.- mondta Morris.- most meg gyertek kirándulni.

- Szerintem Helent hagyjuk itt, képzeld csak el mit fognak ezek művelni.- mondta Jack.

- Ne hogy itt hagyjatok.- mondtam.- Nem azért jöttem, hogy itt maradjak, és várjak rátok.

- Szerintem sem kéne itt hagyni.- mondta Wackrill.

- Szerintem sem.- mondta Morris.- Szerintem inkább Wackrillt kéne itt hagyni.

- Eh, ne hülyéskedj.- mondta Wackrill.- Akkor inkább maradjon Helen.

- Szerintem jöjjön mindenki.- mondta Othen. És végül ment is mindenki. Vagány volt a túra, s eléggé ki is fárasztott. Mikor vissza értünk a táborhoz, a fiúk felverték a sátrakat és Jack megcsinálta a tűzhelyet. Már este nyolc óra volt ekkor. Mikor a tűz kész lett, akkor Morrissal eggyüt messütötték a húst. Othen és Wackrill pedig vizért mentek a közeli forráshoz.

- Helen, gyere velünk, ne unatkozz itt.- mondták, mire én feláltam, és elmentem velük. Eggyikük sem csinált semmit, de éreztem, hogy, hogyha csak kettesben lennék eggyikükkel, sokkal többet beszélnének, és tennének.

Abból, amit elmondtam, lehet úgy tűnik, hogy Othen és Wackrill nagyon hasonlítanak. Pedig ez a megállapítás rájuk, a világ legnagyobb baromsága volna. Mert míg Othen inkább a tettek embere, s csak akkor szól bele a dolgokba, ha vele kapcsolatos a dolog, vagy hozzá közel lévőkhöz, addig Wackrill mindig beszél miközben keveset tesz, s mindenbe beleszól, mégha egy annyit sem tud a dologról, mint az újszülött az élet nagy gondjairól. Othen szeret egyedül lenni, és megbújni, nem beszélni magáról, míg Wackrill megbolondúl ha csupán egy órára is társaság nélkül kell legyen. Ő mindigis szerette, ha sokan vannak körülötte, s szeretett a figyelem középpontja lenni. Othen utája a hangos dolgokat, s a zénéért sem lelkesedik annyir, Wackrill viszont akkor érzi jól magát, ha zajong körülötte a világ. S egy csomó egyéb dolog van bennük, ami pont egymás ellentétévé teszi őket. Akkor is, út közben, inkább ő beszélt, s Othen csak néha szólt bele egy: szerintem is-t, vagy egy: én nem így gondolom-ot, amire Wackrill oda sem figyelt.

Aztán mikor vissza értünk, a hús már készen volt, és elkezdtünk enni. Körülbelül tíz óra lehetett.

- Jack, én nem értelek téged.- mondta Wackrill.- Hogy lehet az, hogy egy kis vágyat sem érzel Helen iránt. Csúnyának tartod őt?

- Nem. Tényleg szép.- mondta Jack

- Eh, akkor mi a bajod vele?

- Egyszerűen csak nem jön az inger, hogy kéne szeressem őt.

- Az inger? Hú, milyen érdekes vagy.

- Szerintem csak teszi a kemény fiút, aki nem vonzódik senkihez, de belül sajog a szíve. – mondta Othen.

- Akkor elég rossz véleményell vagy rólam. Mégis kinek akarom tenni a kemény fiút, he?

- Nem t’om.

- Na látod, alaptalan volt a feltételezésed.

- És ha részeg lennél, akkor sem vonzódnál hozzá?- vette át megint Wackrill a szót.

- Akkor sem.

- Igen, igen. Próbáljuk ki.

- Eh, sajnos nem hoztunk elég szeszes italt, ahoz, hogy engem részegen lássatok.

- Tényleg? Na ne mond.

- Máskülönben, én nem is adom oda az én részemet, csak azért, hogy megnézzük, hogy Jack részegen ellopná-e a barátnőmet.- mondta Morris egyhangúan.

- A barátnődet? Hehe...Ő az én barátnőm. Nem jöttél még rá?- mondta Wackrill, aki amúgy már megivott egy üveg sört.

- Lehet, hogy a tiéd is, de hogy az ényém is, az biztos.

- Eh, ne beszélj így, mert fogadni merek, hogy még le se feküdtél az állítólagos barátnőddel.

- Az, hogy valaki a barátnőm, nem abban nyilvánul meg, hogy lefekszem-e vele, vagy sem.

- Hehe, tehát tényleg nem feküdtél le vele.- Mondta Wackrill, és megbontott négy újabb üveg sört. Az eggyiket oda adta Jacknek, a másikat Othennek, a harmadikat Morrisnak, s a negyediket megtartotta magának. Leheveredett mellém és a tűz mellé, és oda tartotta elém az üvegét.

- Kérsz-e Helen.

- Kösz nem.- Wackrill sajnos olyan fajta volt, aki egy üveg sör után már hülyeségeket beszél. De ezt mindenki tudta. Ő is tudta. Mégis mindenki úgy beszélt vele, mintha eszénél lenne.

- Eh, Helen, gyere feküdj ide mellém, és ölelj át szorosan, hisz bevallottad, hogy engem szeretsz a legjobban...Csókolj meg, édes.-Én persze nem tettem azt, amit kért tőlem.- Oh, édes Helenem, miért nem jössz ide hozzám? Beszéld meg Morris-al, hogy aludhass velem. Meglátod, nem fogod megbánni.- Mondta, és odahúzott magához. Közben a többiek is beszélgettek, és ittak. De úgy tünt, hogy még nincs velük semmi baj. Wackrill lehúzott engem a földre, és szorosan megölelt, majd suttogni kezdett a fülembe.

- Helen, te gyönyörű vagy...ne figyelj a többiekre...Aludjunk eggyüt...Morris úgysem fog elég izgalmat nyújtani számodra...Hisz ismered..- Aztán megcsókolt, és össze vissza puszilta a karom meg a nyakam. Az az igazság, hogy azért részegekkel sosem akartam lefeküdni, tehát akkor nem csábított túlságosan Wackrill ötlete. A hátam mögött is egyre több volt a kacagás...Már megbántam, hogy nem ittam már az elején, mert mindjárt csak én maradok, aki nincs berugva, s az elég szar. Én el akartam menni a földön fetrengő Wackrilltől, de olyan erőssen szorított, hogy nem menekülhettem. Nagyon örültem, hogy nem szoknyában voltam, mert akkor már szürnyű lett volna a helyzet. Aztán megint elkezdett suttogni nekem.

- Csodás vagy Helen...Én elveszlek holnap feleségnek...És egész nap baszni fogunk...Szeretlek...Bájos vagy...gyönyörű vagy... Én édes lányom...Én eggyetlen lányom...Te kis tündérke...Házasodjunk meg még most... Igen, akarom Helen Groftont hitvesemül, és te akarsz-e engem?

- Eh...igen...

- Akkor csókolj meg, és késsz...-Erre megcsókolt.- Mostmár jöhet a nászéjszaka.- Mondta, és levette a blúzát, majd elkezdte az enyémet is cibálni.- Na, édes, ne ellenkezz... Szeretlek...Sze-ret-lek...És már a feleségem vagy...Csináljunk gyerekeket...Gyere édes...- Amíg beszélt, közben még ívott is, tehát csak még részegebb lett. Erre egyszercsak valaki megfogta a kezem, és kihúzott Wackrill karjai közűl. Morris volt az.

- Hehehe...ígyál édes...nem lessz semmi bajod...- mondta nekem, és a kezembe nyomott egy üveget. Valamiért nem jött, hogy igyak.

- Eh, Helen...Miért mentél el? Megcsalsz engem? Azt mondtad, hogy...hozzám jössz...Nem emlékszel?- Mondta Wackrill, és támolyogva felált.- Hát ha te itt hagysz engem...Akkor én véget vetek az életemnek, és...beleugrok a tűzbe. Erre gyorsan oda futottam hozá, és megöleltem.

- Hehe...tudtam én, hogy még mindig szeretsz...- Egyszercsak valaki megfogja a vállam, arrébb tól, és hangosan így szól.

- Gyere Wackrill, küzdjünk meg a lányért.

- OK Morris, gyere. Aki nyer, az alszik vele.- Wackrill nagyon ingott, míg Morris még tudott álni. Egymásnak mentek, és elkezdtek verekedni. Én aggódva figyeltem, mikor egyszercsak oda ment a hátam mögé Othen, és elkezdte simogatni a lábaim. Mikor hátra fordúltam, megcsókolt, majd letepert a földre, és négykézláb ált fölöttem. Egyszercsak azt hallom, hogy Morris felkiált.

- Hehehehehe! Megmondtam én, hogy Helen az ényém. Én gyöztem.- És ekkor felém nézett. Gyorsan oda jött hozzám, és megfogta Othen-t, és elhajította.

- Helen az enyém!-kiáltott diadalmasan.- Gyere drága, menjünk be a sátramba.- Már senkitől sem remélhettem segítséget. De egyszercsak valaki tarkón csapta Morrist, és a hátára véve elindúlt a Morris sátra felé, és mikor oda ért, bedobta a fiút a sátorba. Aztán a többieket is bevitte a saját sátrukba, majd vissza jött a tűzhöz. Jack volt az.

- Még ne menj be eggyikükhöz sem. Aztán kicsit később, mikor elaludtak bemehetsz.- szólt hozzám, aztán tovább ivott. Csend volt, és sötét...Oda ültem Jack mellé, és a vállára hajtottam a fejem. De ő eréjesen megrándította a vállát, és fel kellett emeljem a fejem.

- Mit csinálsz? Te is részeg letté?

- Eh...nem...

- Akkor hagyj engem.- mondta, hátra dölt, és elkezdett dúdolni valamit.

- Te most azért dúdolsz, mert részeg vagy?

- Nem. Azért dúdolok, mert eszembe jutott ez a dal, és jó kedvem van.

- Ah, értem...Akkor te nem vagy részeg?

- Nem, hányszor kérded még meg? Akkor te nem vagy...részeg? Akkor te nem vagy részeg? Akkor te nem vagy részeg? Hagyj békén engem már. Van még bor? Vagy sör? Vagy pálinka?

- Igen...

- Ide adod légyszi?

- Nem. Nem akarom, hogy te is megrészegedj.

- De nem fogok. Add ide.

- Nem.

- Eh, kösz szépen.- felált, és az egésszet oda vitte magához, majd sorra felbontotta őket, és megitta. Féltem, hogy mi lessz, ha véletlenül ő is berug. És én itt vagyok egyedül...eh...De valamiért nem mentem el. Gyorsan elfogyott minden.

- Helen, nincs még?- kérdezte.

- Nincs.

- Biztos?

- Biztos.

- Eh, szörnyű. Miért is nem hoztunk többet?Hm...azt hiszem itt közel van egy falucska...El megyek oda.- Erre felált, és elment. Én ott ültem a tűz mellett, és a gondolataimba merültem. Úgy két és fél óra mulva vissza jött, és a kezében két zacskó volt, amelyikek tele voltak sörökkel. Kiszorta a földre. Volt vagy ötven üveg, csak azt nem tudtam, hogy miből vette.

- Nem kerűlt kicsit sokba?- kérdeztem.

- Nem tudom.

- Hogy, hogy nem tudod?!

- Hát úgy, hogy nem kérdeztem meg, hogy mennyibe kerűl.

- Akkor hogy vetted meg?

- Ki mondta, hogy vettem őket? Loptam, kedves, loptam.

- Eh...tényleg?

- Igen. Miért kérdessz mindent újra?- Aztán lefeküdt a fűbe, és megint elkezdett inni. Nem értem miért nem mentem el onnan. Aztán nagyon rövid idő alatt megitta a sörök felét.

- Szerinted tartsak meg belőle holnapra is?

- Igen.- mondtam, mert semmi képpen nem akartam, hogy berugjon, bár semmi jel nem mutatott arra, hogy valaha megrészegedjen. Össze szedte a megmaradt söröket, elrakta, majd vissza ült a tűz mellé.

- Szerintem már bemehetsz.- mondta, mire én autómatikusan feláltam, és elindúltam a sátrak felé.

- Akkor...jó éjszakát...-mondtam, és bemásztam Morrishoz. Mivel nem tudtam, hogy itt is alszunk, nem volt pizsomám, csupán egy másik ruhám, ezért úgy aludtam, ruhában.

Másnap, tizenegykor, mikor felébredtem, Morris még aludt. Az arcán néhány helyen száradt vér volt. Gondolom az esti verekedés következménye lehetett. Kerestem egy rongyot, megvizeztem, és elkezdtem letörölgetni a vért róla. Egyszercsak megfogja a csuklóm, és még becsukott szemmel így szól:

- Hagyd Helen,... majd megcsinálom én. Menj át Wackrillhez, őt ápold...

- De...

- Menj.- Erre feláltam, és átmentem Wackrillhez, aki ugyancsk aludt. Ő mégrosszabbúl nézett ki. Elkezdtem őt törölgetni. Alig látszott az arca a vértől. Mikor kész lettem, ki akartam menni, de Wackrill megfogta a kezem.

- Helen, te vagy az?- kérdezte.

- Igen.

- Itt aludtál?

- Nem. Morrisnál.

- Eh...- Erre elengedett, én meg miután kimostam a rongyot, átmentem Othenhez. Természetesen ő is aludt még. Neki csak egy nagyobb horzsolása volt, amiből kijött egy kis vér. Azt letöröltem. Ő is felébredt, kinyitotta a szemét és felült.

- Helen? Te itt aludtál?

- Nem.

- Bocsi az éjszakaiért...

- Eh, semmi baj.

- És Jack berugott?

- Nem. Legalábbis addig, amíg én ébren voltam, addig nem.

- Ah...értem...- Kimentem, és vissza mentem a Morris sátrához. Morris már nem volt ott. Aztán szép lassan a többiek is felkeltek. Reggeliztünk valamit, majd elindultunk egy másik túrára. Aztán mikor vissza értünk, össze pakoltunk, és elindúltunk visszafele. Aztán szépen sorban mindenkit letett, s én maradtam utoljára vele. Mikor megérkeztünk a házamhoz, Morris megszólalt.

- Helen, eljössz velem holnap moziba?

- Igen, hánykor, és hol találkozzunk?

- Itt a kis parkban, kb. fél hatkor.

- Ok, akkor szia.

- Szia.- Aztán másnap, a hetedik napon, találkoztunk is fél hatkor, majd elindultunk a mozi felé. Sétáltunk. A film hatkor kezdődött, és fél nyolckor vége lett, s elindúltunk haza felé. Valamiről beszélgettünk, de már nem nagyon emlékszem, hogy miről. Annyit tudok, hogy kacagtunk. Éppen mentünk át egy átjárón, és Morris mondott valami vicces dolgot, és elkezdtem kacagni. És akkor puf! Morrist elütöttem egy kocsi. A szép, piros Alfa-Rome megált, és kiszált belölle egy szőke nő, nagy, rózaszín karika fülbevalókkal, válpántos blúzzal és fényes sztreccs nadrággal, és oda ment Morrishoz. Leguggolt, és meg akarta simogatni az arcát.

- Vegye el...a kezét...rólam...- mondta Morris, mire a nő felált, a kezembe nyomott valami pénzt, és vissza ült a kocsiba. Az ablakon kinézett még egyszer, és akkor úgy éreztem, hogy elájulok. Az a nő volt az, aki elvitte az apámat.

- Álj meg!- kiáltottam- Hol van az apám? Mit csináltál vele?!- De a kocsi elhajtott. Aztán eszembe jutott Morris. Gyorsan hívtam egy mentőt, és segítettem neki a járdára menni. Ő meg halgatott. Valamiért szomorúnak tünt, de látszott rajta, hogy nem azért, mert fáj a lába, vagy valamilyen testrésze. De nem tudtam hogy miért.

Szerencsére hamar megjött a mentő, és elvitték Morrist. Én meg hazamentem.

Másnap elindultam, hogy látogassam meg. Közben össze futottam Jack-el.

- Szia.- mondta, s már ment is volna tovább.

- Várj. Hallottad mi történt tegnap?

- Kivel?

- Tehát nem... Morrist... elütötte egy kocsi.- Erre Jack elkomorodott.

- Kösz, hogy szoltál. Melyik korházban van?- Aztán elmondtam, hogy melyikben, és elköszöntem. Szerencsére beengedtek Morrishoz.

- Szia...- mondtam amikor beléptem.

- Szia Helen. Hogy vagy?

- Jól...

- De ne legyél ilyen szomorú. Meglásd, hamar felépülök.

- Remélem...

- Ne is foglalkozz ezzel. Semmiség. Két nap múlva már biztos jól leszek. Nem olyan nagy a

baj.- Akárhogy beszélt, látszott rajta, hogy maga sem hiszi amit mond, és hogy valami nagyon

bántja.

- Mi a baj, Morris?- kérdeztem.

- Nincs semmi baj. Miért lenne?

- Szomorúnak tünsz...

- Eh, tényleg?Pedig nem vagyok az. Örülök, hogy meglátogatott egy ilyen szép lány. Köszi, hogy eljöttél.

- Eltört valamid?

- Eh, igen, de nem fontos.

- Dehogy nem. Hol tört el?

- Hát...Mindegy...Nem fontos. Ne erről beszéljünk.

- Jó...Kell valami neked? Hozzak valamit?

- Á, dehogy, nem kell semmi.

- Biztos?

- Biztos. Még sosem voltam korházban. Most végre megtudom, hogy milyen az.

- Ne akard elhitetni velem, hogy ezért boldog vagy.

- Eheh. És gondolj csak bele. Most nyugodtan elmehetsz Wackrillhez, és Othenhez, és senki sem fogja a szemedre hányni.

- Szuper...- mondtam lehangoltan.

- Eh, ne csináld már ezt. Ne legyél szomorú, mert abba belehalok. Kérlek, mosolyogjál. Kacagjál. Ne nézz rám ilyen szomorú szemekkel.

- De, hogy csináljam, ha te is szomorú vagy?

- Én nem vagyok szomorú. Esetleg azért, mert te is az vagy.

- Morris, kérlek, mond el, mi bánt.

- De ha nem bánt semmi? Miért akarsz olyan vallomást kikényszeríteni belőlem, ami hazugság lenne?

- Bármit mondhatsz, tudom, hogy hazudsz.

- Eh...

- Miért nem akarod elmondani, hogy mi a baj?

- ...

- Ne halgassál. Nincs okod a titkolódzásra.

- De igen, van.

- Mi?

- Eh...Azt...nem mondhatom el...

- Morris...

- Majd ha elveszlek, akkor elmondom...Akkor mindent elmondok...

- De miért csak akkor? Én mindig mindent elmondok neked.

- Na persze. Ezt az egy dolgot nem mondhatod. Mit csináltál addig, amíg távol voltál? Nem mondtad el. De tudod, nem is érdekel nagyon. Engem nem érdekel, hogy mit tettél, és mit nem.

- Ok, ok, de kérlek, mond el. Kitudja tudok segíteni.

- Azt kötvehiszem.

- Szeretlek, Morris.

- Én is szeretlek, téged, Helen.- Ekkor bejött egy nővérke, és megkért, hogy távozzak.

- Szia...- mondtam.

- Szia. – mondta, és én kimentem. Nem tudom, még most sem tudom, hogy mi bántotta akkor.

Aztán minden nap elmentem hozzá, és meglátogattam. Aztán a második hetem utolsóelőtti napon Morris még szomorúbb volt, mint bármikor.

- Eh, Helen...Most jutott eszembe, hogy nem is tudom se a telefonszámod, sem a talk-net* címedet...

- Igen...Leírom ide...- És leírtam egy papírdarabkára.

- Helen...akkor holnap méssz?

- ...Igen...

- De nekem már semmi bajom, miért nem engednek ki ezek a barmok?! Én nem akarok többet itt lenni. Én meggyógyúltam! Én elmegyek innen.- Erre felált, összeszedte azt a kevés dolgát, ami ott volt vele, és elindúlt az ajtó fele. Pont akkor bejött a nővérke.

- Ó, mit csinál maga?! Feküdjön vissza! Az állapota még mindig súlyos. Nem szabad elmennie.- mondta, és megfogta Morrist.

* a talk-net cím egy olyan dolog, mint az e-mai cím, csak a talk-net fejlettebb.

Kösz, hogy őszinte voltál, nagyon hálás vagyok neked!

:)

Köszi a választ.

:)

Szeretem, hogy őszinték vagytok. Boldog vagyok.