Mondanátok véleményt a könyvemnek erről a részletéről?

Lessz benne egy csomó helyesírási hiba, meg félreírás, de kérlek azt ne vegyétek figyelembe. És őszinte válaszokat szeretnék.

Míg így gondolkodtam, egyszercsak valaki azt mondta, hogy:

- Te vagy az...Helen?- Felnéztem, s kerestem, hogy ki mondhatta ezt. Előttem úgy három méterre egy fiú ált. Az elején nem ismertem meg, de aztán rájöttem, hogy Bleak az.

- Bleak?- mondtam, mivel fogalmam sem volt, hogy mit mondhattam volna.

- Mikor jöttél?- kérdezte.

- Csak most az előbb. Hogy vagy?

- Kösz, jól. És te?

- Én is...- És most jön a legrosszabb, gondoltam.- És...anya..., hogy van?- Éreztem, hogy mindjárt elájulok, ha elszomorodik az arca.

- Jól. Bár nagyon aggódott érted.

- Ó, tényleg?- kérdeztem boldogan. Sosem voltam annyira boldog mint akkor. -És hol lakik most?

- Van egy szép kis háza. Elkísérlek oda. – Nagyon furcsáltam, hogy mennyire megváltozott Bleak. Ha akkor találkoztunk volna, amikor elmentem, csak annyit mondott volna, hogy szia, aztán elment volna mellettem. Kiváncsi voltam, hogy mi lehet az oka ennek a lényeges változásnak, de mégis hogy kérdezzem meg?

- És...történt valami érdekes itt?

- Hát...Semmi olyasmi ami számodra is érdekes volna.

- Értem.- Ah, szörnyű! Nem azt kérdeztem, hogy számomra érdekes dolog, hanem hogy egyántalán érdekes dolog. Na de mindegy. Ha nem akarja elmondani, hát akkor ne mondja.

- És te hol voltál?- tette fel az annyira nem óhajtott kérdést.

- Hát...Itt, ott.

- Ah, értem. Tehát itt, ott. Például?

- Például Challans-ban.- Abban reménykedtem, hogy nem tudja, hogy hol van az, és így talán nem is kérdez akkor semmit.

- Franciaországban?- Mondta közönyösen.- És mit csináltál ott?

- Evégeztem egy egyetemet.

- Ah, értem. Az jó.

- És te hogy álsz ezzel?

- Hogy, hogy?

- Hát voltál-e már egyetemen?

- Persze.

- Huh, az jó.

- Megérkeztünk. Az a ház ott. Szia.

- Kösz. Szia.- Bleak hátat fordított, és elment. Én oda áltam az ajtó elé, nagy lélegzetet vettem, és bekopogtam. Halk, majd egyre hangosodó lépteket hallottam, s végül egy kulcs elfordítását. És kinyilt az ajtó.

- He...He...Helen?!- monta anyukám, merthogy ő nyitott ajtót.

- Anya...- mondtam, és megöleltem.

- Gyere be. Gyorsan, gyorsan. Kell valami? Kávé, tea, üditö?

- Nem, ne fáraszd magad. Nem kell semmi.

- Ó, drága lányom! Nem tudom elhinni, hogy te vagy az. Miért nem írtál nekem? Halálra aggódtam magam. Na nem baj, jó hogy itt vagy. Honnan tudtad hogy itt lakom?

- Találkoztam Bleakkel, és elkísért ide.

- Ó, igen, Bleak. Igazi uriember lett, mióta rátalált a másik testvérére.

- Másik testvér?

- Igen, igen. Tudod, volt Jack, a testvére, és egyszercsak feltünt egy lány.

- Ó, tényleg? És, hogy hívják?

- Hm. Elfelejtettem. Nem nagyon találkoztam vele. Furcsa lány. Olyan fekete szemei vannak, amilyet te még sosem láttál.

- ...És te, hogy vagy?

- Hát úgy ni. Meg vagyok.

- ...Will-t....eltemettétek...?

- ...Igen...Itt van a Gloria temetőben...

- ...Elmehetek oda most?

- Igen. Persze...Az a lány is volt...

- ...Jó, akkor...megyek...- Feláltam, és kimentm. Elindúltam a temető fele. Útközben vettem egy szép virágcsokrot, és némán, szomorúan ballagtam a temető felé. Mikor megérkeztem, megkérdeztem a karbantartótól, hogy körülbelül hol van a sírja. Jó vége felé volt. Mikor megtaláltam, leraktam a csokrot, és megnéztem a sírt. Egy kis kép is volt ott. Mikor azt megláttam, kicsordúlt a könny a szememből. Aztán csendesen elkezdtem sírni. Kis idő mulva ott hagytam a sírt, és megindúltam hazafelé. Miközben mentem, egyszercsak ismerős kacagás ütötte meg a fülemet. Az egyik udvarról jött. Egy kis résen bnéztem. Ott volt Bleak, meg még két valaki, csak azokat nem láttam. De megtudtam, hogy ott laknak. Sosem hittem volna, hogy van egy olyan szép házuk. Biztosan mind dolgoznak. Na mindegy. Aztán tovább mentem, és egyszercsak megszólít egy számomra ismeretlen fiú.

- Helen? Helen Grofton?

- Igen. Találkoztunk már valahol?

- Nem emlékszel rám? Fred Joiner vagyok.

- Fred Joiner? De honnan kéne ismerjelek?

- Hát talán jó volna megjegyezni az osztálytársaid nevét nem?

- Osztálytárs?

- Igen. Utolag bocsánatot szeretnék kérni azért, hogy olyan hülyén viselkedtem veled.

- Jó, mindegy. Az már a multé. Nem számít. És amúgy, hogy vagy?

- Kösz, jól. És te?

- Én is. Van már feleséged?

- Heh, feleség? Hehe...feleség?Heh... Nincs.

- Tényleg? És, bocsi a kérdésért, de barátnőd legalább van?

- Nincs. Hát neked van férjed?

- Férj?Hehe...férj?...Nincs.

- Hát barátod, ha már te is megkérdezted?

- Az sincs.

- Tényleg?! De ez, hogy lehet? Hisz olyan szép vagy.

- Eh. Kösz.

- Mit köszönsz?

- Ah, hát, eh, azt...., hogy...ööö, azt mondtad, hogy...öööö..., hogy: hisz olyan szép vagy...

- Ja, tényleg. És amúgy hol voltál?

- Hát...voltam Franciaországban...

- És mit csináltál ott?

- Elvégeztem az egyetemet...

- Miből?

- Szini...

- Oh, színésznő vagy?

- Igen. Hát te?

- Én is elvégeztem az egyetemet.

- És milyet?

- Müvészeti egyetemet.

- Ó, akkor te művész úr vagy?

- Nem. Még nem.

- És festessz?

- Egyrészt.

- Szobrászkodsz is?

- Igen.

- Hú, ez vagány. Sosem gondoltam volna, hogy művésznek fogsz menni. Megleptél vele.

- Kérhetek tőled valamit?

- Mi lenne az?

- Uh..., tudod...le szeretnélek festeni...

- Eh...

- De ne érts félre, ruhában...

- Jó. Mikor?

- Neked mikor jó?

- Két hétig ithon vagyok.

- Holnap jó lessz?

- Hánykor?

- Délután négykor.

- És...hol?

- Hát...ha neked jó...akkor...uh...jó lenne...ha...uh...lehetne...nállam...uh...

- Jó. Akkor megmondod a címed?

- Ja, igen...Baldwin utca 27.

- Akkor holnap.

- Uh...igen...

- Szia.

- Szia...heh...- Aztán elváltunk, s én tovább mentem hazafelé. Hazaérve megkérdeztem anyát, hogy halott-e már Fred Joiner-ről.

- Fred Joiner...Fred Joiner...Ja, az osztálytársad, ugye?

- Igen.

- Kedves fiú. Félévente jött, és megnézte, hogy nem vagy-e itt.

- Huh, akkor már azóta le akart festeni?

- Lefesteni? Á, szerintem nem csak az van. Van ott valami más is.

- Ne hülyéskedj, anya. Biztosan ő is csak barátként gondol rám.

- Azt megnézem. Méghogy csak barátként. Találkoztál vele?

- Igen.

- Ugye milyen rendes fickó lett belőle?

- Hát...nem is tudom...Kicsit furcsa.

- Na vajon miért? Szerintem csak veled olyan. Velem normálisan beszélgetett.

- Hagyjuk ezt.- Aznap nem történt semmi érdekes az elmondottakon kívűl. Beszélgettem anyával, szerencsére nem kérdezett semmit, hogy miért mentem el, és hol voltam, és miért pont akkor, és miért nem szóltam neki, és miért nem írtam neki, s a többi, s a többi. Másnap korán felkeltem, főztem egy kávét, és kimentem a külső udvarra. Ahogy ott ülök, egyszercsak valaki meglepetten felkiált.

- Helen?- oda néztem. Egy fiú volt az, akit egy kis idő után megismertem. Egy másik osztálytársam volt.

- Charlie?- kérdeztem vissza.

- Igen. Szia, mikor jöttél?

- Tegnap.

- Tegnap? Hogy, hogy nem találkoztunk már akkor?

- Nem tudom.

- És, hogy vagy?

- Kösz jól. Hát te?

- Én is. Amúgy hol voltál?

- Többek között Nantes-ben.

- Nantes? És mit csináltál ott?

- Dolgoztam.

- De miért nem jöttél haza dolgozni?

- Mert itt nincs színház.

- Tehát színésznő vagy?

- Igen.

- Ez vagány.

- És te mi vagy?

- Én? Irodai adminisztrátor. És hobbiból asztalos is.

- Értem. És megházasodtál-e már?

- Igen. Tehát mondj le rólam. Hahahahaha!

- Hülye.

- Csak vicceltem.

- Vagyis nem vagy megházasodva?

- De igen. Azzal vicceltem, hogy mondj le rólam. Vagyis, nem is gondoltam arra, hogy azért kérded. Érted?

- Igen. És ki a feleséged?

- Nem ismered. Elisnek hívják.

- És gyerekeitek vannak?

- Még nincsenek. És te hogy álsz ezzel?

- Eh, sehogy.

- Vagyis?

- Nincs se férjem, se barátom. Nem járok senkivel.

- Na ne mond? Akkor gyorsan találjál valakit. Néz körül, körbe vagy véve fiukkal.

- Eh, például?

- Példaul az az árva fiú, Bleak.

- Bleak? Te most viccelsz?

- Nem, miért? Ismered őt, nem? Vagy a nagyobb testvére...bár azt hiszem annak már van barátnője.

- Én nem fogok Bleakkel járni.

- Jó, akkor...Találkoztál Freddel?

- Igen.

- Nos, járjál vele. Ő úgyis fülig szerelmes beléd. Meg ottvan még...

- Majd eldöntöm, hogy kivel járok. Szia, bemegyek.

- Hehehe. Nem szeretsz erről beszélgetni ugye? Na szia.- Mondta, és tovább ment. Kiváncsi lettem, hogy ki van még itt, hogy kik maradtak itt. Eldöntöttem, hogy elmegyek sétálni, s hátha találkozok még valakivel. És találkoztam is. Ahogy sétáltam, egyszercsak valaki megfogta a vállam, elém ált.

- Te tényleg Helen vagy!- mondta.

- Betty Osmer?

- Igen. Milyen rég nem láttalak! Mennyire megváltoztál. Milyen csinos vagy. Mikor érkeztél?

- Tegnap.

- Képzeld, megházasodtam.

- Ó, igen? Az jó.

- Te nem?-kérdezte meglepetten.

- Nem.

- De barátod csak van.

- Nem, nekem az sincs.

- Hát akkor mit csináltál annyi idő alatt? Bezárkóztál egy szobába?

- Nem. És vannak gyerekeid?

- Igen. Van egy kisfiam. Na de kell menjek, majd még beszélhetünk. Itt a telefonszámom.- Nyújtott oda nekem egy kis papírt, én meg elvettem, s ő tövább sietett. Én is mentem tovább. Mikor egy kocsma mellett mentem el, egyszercsak valaki ki szól onnan.

- Hé,...álj meg...Helen,...álj...- És ki tántorgott egy férfi a kocsmából. Oda jött hozzám, és megölelt.- Te tényleg Helen vagy. Rég nem...találkoztunk.

- Eh...ki is vagy te?

- Hehehe...hát....nem ismersz meg?...Én vagyok Johny Othen...az iskolából...

- Á, Othen. Szia. Én éppen sietek...légyszi engedd el a kezem.

- Oh...várj...egy kicsit. Akarok...valamit mondani. Gyere egy kicsit...errébb...ide...ebbe a sikátorba...Így, így jó. Hajolj közelebb, mert nem akarom, hogy...mások is halják...- Én közelebb hajoltam. Erre megcsókolt, és harsányan felkacagott. Kinyitott a hátam mögött egy ajtót, én bezuhantam, ő meg utánnam ment, és bezárta az ajtót. Nem volt semmi nyílás a kis szobácskában. Elkezdtem hátrálni, ő meg jött utánnam. Egyszercsak belementem a falba. Ő meg rám mászott, és elkezdte simogatni a lábamat. Hirtelen eszembe jutott az a kis kés, amit Ruth nekem adott, és amit mindig magamnál hordtam. Már a szoknyámnál járt, mikor gyorsan előkaptam a tört, és a torkához raktam.

- Hagyd abba, vagy elvágom a torkod.- Abba hagyta, kiegyenesedett, és a szemembe nézett. Teljesen részeg volt. Elmosolyodott.

- Milyen édes vagy. És milyen szép. Csodás vagy.-mondta.

- Nyisd ki az ajtót.

- Jó.- mondta, és elindúltunk az ajtó felé. Kinyitottunk, majd én kiléptem, elvettem a késem, és elsiettem onnan. Azt hiszem ő lepett meg a legjobban. Fred régebb is oda volt a rajzolásér és szobrászatért, de, hogy Othen, a legjobb tanuló, ilyen lett...Ez azért hihetetlen. Nekem még tetszett az a fiú...Szép volt...És egy ilyen perverz disznó lett...gondoltam. Aztán vissza fordúltam, és elindultam hazafelé. Mire haza értem, már 11 óra volt.

- Hol voltál Helen?- kérdezte anya.

- Elmentem sétálni.

- Á, értem. És találkoztál valakivel?

- Igen, három régi osztálytársammal. Amúgy mi lett azzal a nénivel, aki hajdan befogadott minket?

- Négy éve elutazott, de mielőtt elutazott volna, eladta a házát, megvette nekem ezt a házat, és keresett valami munkát nekem. Nagyon kedves volt.

- És Bleakéknek mióta van olyan szép házuk?

- Hát nekik mindig is volt az, csak régebb volt ott még két gyermek, meg egy felnőtt férfi. Aztán rájuk maradt a ház. De nem olyan nagy az a ház.

- És mindeggyikük dolgozik?

- Igen.

- Bleak hány éves is?

- Huszonnégy, Jack huszonhat és a lány huszonkettő.

- Akkor Bleak fiatalabb volt mint Will?

- Igen. Akkora mint te, nem?

- Hú...én már huszonnégy éves lennék?

- Igen.- Aztán még beszélgettünk erről arról, majd szép lassan háromnegyed négy lett, és elindultam a Baldwin utca 27-es számú háza felé. Közel volt, így fix négyre ott is voltam. Bekopogtam az ajtón. Kis idő mulva Fred kinyitotta az ajtót, én meg bementem.

- Szia.- mondtam.

- Szia.

- Valahova le kéne üljek?

- Ahogy akarod.- Leültem egy fotelre. Ő elővette a festőálványát, festéket, ecsetet, és kérte, hogy próbáljak nem mozogni túl sokat. Fogalmam sem volt, hogy mennyi időt vesz igénybe egy ilyen festmény elkészítése. Végül tíz órakor kész lett. Nekem nagyon tetszett a festmény, olyan volt, mintha egy fénykép lett volna. Szerintem van tehetsége annak a fiúnak.

- Akarsz maradni még egy kicsit? Beszélgetni...

- Kicsit késő van már, nem?

- Eh..., lehet,...tényleg...uh...Akkor haza kísérjelek?

- Nem kell, ne fáradozz.

- De nincs semmi dolgom...én szivesen haza kísérlek...

- Jó. Akkor menjünk.- Feláltam, és kimentünk. Fred bezárta az ajtót, majd elindultunk.- James Lambrick Land-bright itt van?

- Eh...nem...Elutazott...

- Hova?

- Amerikába, New York-ba.

- És Dwain?

- Ő Spanyolországba ment.

- Hát Gail?

- Gail? Gail eltünt. Senki sem tudja, hogy hol van.

- És Hilton?

- Londonba utazott.

- És Jeak?

- ...Jeak meghalt...Elkapott valami szörnyű betegséget.

- Szegény. És Lowellel mi van?

- Ő keletre ment. De Charlie ithon van.

- Tudom, találkoztam vele. És még kik vannak itt?

- Hát...Itt van Betty, Othen, Morris, Ned, Olen, Dia, Etha, Katy és James Rocky Wackrill.

- Tényleg? Akkor sokan itt maradtak.

- Hát igen.

- És Wackrillnek van már családja?

- Nincs.

- És barátnője?

- ...Nem tudom...

- És Morrisnak?

- Neki sincs. Azt hiszem, hogy barátnője sincs.

- És mi történt Trey-el?

- Miután eltüntél felakasztotta magát.

- Uh. De miért?

- Mert szeretett téged, és te se szó, se beszéd elmentél. Azt hitte, hogy valami bajod esett.

- Remélem más nem fogja ezt csinálni.

- Ki tudja...-mondta szomorúan. Kicsit megilyedtem, hogy nehogy ő is ezt csinálja. De azért, csak azért, hogy ő boldog legyen, nem akarom egy olyan ember mellett leélni az életemet, akibe nem vagyok szerelmes. Én nem vagyok olyan kedves. Amúgy nehogy azt gondold, hogy ő csúnya volt. Ő is szép volt. Csak nem voltam bele szerelmes, és késsz.

- És te miért nem keresel magadnak barátnőt?

- Mert...én már...szeretek...valakit...

- És akkor miért nem jársz vele?

- Mert...nem tudom..., hogy ő...szeret-e engem...

- Megmondtad neki, hogy szereted?

- Uh...nem...

- Akkor mond meg, és ha ő is így érez irántad, akkor megmondja.

- De...eh,...én...igazából tudom...,hogy...ő nem szeret...engem...

- Hát akkor keress valaki mást.

- Nem lehet...én...nagyon szeretem őt...

- És ki az az ő?

- Eh...Azt te is nagyon jól tudod. Ne nézz hülyének. Most gondolom boldog vagy, hogy tudod, hogy tudom, hogy nem szeretsz, és nem kell te elmondanod... Jó, elmondom, azt javasoltad, hogy mondjam el, hát elmondom: Helen, én szörnyen szeretlek. Én kimondhatatlanul szeretlek. Én szerelmes vagyok beléd. Én mindent megtennék neked...De tudom, hogy ez mind hiába van. Te sosem fogsz szeretni. Hiába csinálok bármit...téged nem érdekel. Pedig én igazán, n