Mi a véleményetek a novellámról?

Apró barna cipellő sarka veri a betont, ahogy egy törékeny, korosodó asszony siet a dolgára. Hűvös szeptemberi reggel a nagyvárosban- egy feleség kosarával a boltba szalad, és közben azon töri a fejét, mivel lepje meg urát déltájt. A padon egy idős házaspár morzsákat szór a galamboknak, egy kapualjban korcs kutya rágcsál valami fabotot, étele nem lévén. A levegőben friss kenyérillat terjeng- csoda, ha az ember éhezvén ébred? De asszonyunk nem csábul el, nem áll meg, nem elmélkedik, határozottan halad egy irányba, előre, míg célját nem éri. Közeledvén lassul a mozgása, hosszú szoknyája sem hullámzik már úgy, ráncai is mélyebbre vésődnek porcelán színű bőrébe. Megáll egy ódon épület előtt, melyről sugárzik az elmúlt évszázadok pora. Az ajtó felett kissé kopott tábla, rajta a felirat: „Akácfalvi Gyermekotthon".<--break->

Lassan az ajtóhoz lép és gyengéden végig simítja a kilincset- mintha régi ismerőst köszöntene a személyében. Az emlékfoszlányok elragadják, s furcsa táncba hívják. Zsebkendő után nyúl zsebébe, hogy a pár pillanat múlva kicsorduló könnycseppjét felitassa vele. Évtizedek teltek el, de a kilincs érintése visszarepíti azokba az időkbe, amikor itt még élet honolt. Hallja a nevelőnőrekedt kurjantásait, ahogy fegyelmez és a számára édesen csengő, másnak fejfájást okozó gyermekzsivajt. Leül a lépcsőre, mit sem törődve annak nem épp meleg hőmérsékletével. A monumentális ajtó csikorogva résnyire nyílik... Lát kirohanni két zabolázatlan kölyköt, akiknek még a szemük sem áll jól- egyértelmű, hogy valami csibészség közepén vannak. Az apróbbikon csak egy cipő van, bár annak is inkább csak a maradék kétharmada. Az idősebbik fut elől, hosszabb a lába, nagyobbat tud lépni, szegény félcipős nem bírja a tempót.

- Szedd a lábad, Gézu! Akkor is ilyen lassú leszel, ha megkerget a nevelőnő a pálcájával?- kiabál hátra a gyorsabbik, aki nem csak magasabb, fürgébb, de idősebb is lehet, úgy 10 év körüli, míg hű „fegyverhordozója" csak fele annyi.

Végre kiérnek egy nagy térre, melyet piaci kofák leptek el és bőszen kínálják portékájukat. Itt minden olyan színes, illatos és hangos. A két fiúcska szeme csillog a gyönyörűségtől. Egymásba karolnak és belevetik magukat a karneváli forgatagba. Mikor a ropogós almákhoz érnek, Rudi elemel egyet és beleharap, majd kiköpi és morog egy sort:

- Lesz ez még jobb is!- és folytatja útját.

Folytatás: sya pont hu/read.php?art=11483