Sci-fi regényen dolgozom. Hogy tetszik a bevezető?

PROLÓGUS

Athén, Görögország

Poszeidón templomának romjai szinte vörösen izzottak a lemenő nap fényében, miközben Daniel Payne és családja kiszálltak a kocsiból, hogy felsétáljanak a Sounion-fokra. A turisták által kedvelt helyszín most elhagyatott volt, csupán a tenger irányából szállt feléjük egy hajó kürtje. Öt napja érkeztek Athénba, hogy Görögországban ünnepeljék meg házassági évfordulójukat, hiszen már tíz éve éltek együtt, s közben boldogan nevelték kisfiukat, Alexandert, aki vidáman futkározott körülöttük. Mindössze nyolc éves volt és eleven, barna haja kócosan lógott a homlokára.

– Vigyázz, hova lépsz, Alexander! - szólt fiára az édesanyja, Melissza.

A fekete hajú nő Görögországból származott, férjével egy kiránduláson ismerkedett meg, mikor Daniel az országba látogatott. Melissza idegenvezetőként dolgozott és a férfi éppen az ő csoportjába került, így találkozásuk elkerülhetetlenné vált. A házasságukat követően, melyre Athénban került sor, Amerikába költöztek, s azóta csak ritkán jutottak el a nő hazájába, ezért most remek alkalom kínálkozott, hogy visszatérjenek találkozásuk színhelyére.

Ünneplésüknek azonban még egy oka volt. Daniel a NASA űrhajósaként tevékenykedett, aki alig egy hete tért vissza legutóbbi küldetéséről, minek során sikeresen leszálltak a Holdra, ahol megvizsgáltak egy frissen keletkezett krátert. A kráter nem lett volna különösebben fontos, ha nem érzékeltek volna erősen elektrosztatikus jeleket belőle. A műhold, ami megvizsgálta a becsapódás helyszínét az asztronauták előtt, egy ismeretlen fém jelenlétét rögzítette, így az eset felkeltette a NASA érdeklődését.

Daniel leereszkedett két társával a mélyedésbe, ahol egy ezüstös, tojás alakú tárgyra bukkantak. Alig fél méteres nagyságához képest meglehetősen nagy átmérőjű krátert szakított a Hold talajába, amiből arra következtettek, hogy igen nagy sebességgel érkezhetett. Semmilyen jelzést nem találtak rajta, de ahogy felemelték, a lelet hirtelen szisszent egyet és kék fények kezdtek el szaladgálni rajta keresztben. Daniel és a társai megdöbbentek, majd zsákmányukkal gyorsan elindultak visszafelé a leszállóegységhez.

Mászás közben Daniel végig arra gondolt, hogy milyen büszke lesz rá a családja, ha elmeséli nekik, mit találtak. Indulása előtt Alexander arra kérte, hogy vigyen neki egy követ a Holdról, s a férfi teljesíteni szándékozott fia kívánságát. Ekkor megpillantott valamit a kráter falában: színre hasonló volt a kapszulához, némi zöldes árnyalattal keverve, de alig öt centiméteres nagyságával és lapos, hosszúkás alakjával élesen elütött tőle, ráadásul a felszínén három, kör alakú bemélyedés díszelgett. A férfi biztos volt benne, hogy nem természetes formáció és ugyancsak az ismeretlen tárggyal érkezett. Bizonyára a becsapódáskor leszakadt róla. Akárhogy is, de magához vette, majd sietve a többiek nyomába szegődött.

Az ajándéka jelenleg Alexander zsebében lapult, miután sikerült észrevétlenül hazavinnie, és a kisfiú kezébe nyomnia. Alexander kitörő örömmel fogadta szerzeményét, és állandóan magánál tartotta, még éjszaka is úgy aludt, hogy a párnája alá rejtette. Varázserőt tulajdonított neki, többször is mesélt szüleinek arról, hogy esténként zölden világít a kő, azonban ők csak élénk fantáziájának tulajdonították a történetet. Daniel tudta, hogy az állásával játszott, de a kapszulával ellentétben a felfedezése egyszer sem mutatott semmilyen aktivitást, érdes felszíne egy sziklához hasonlított. A férfi nem tulajdonított nagy jelentőséget neki. Természetesen mielőtt hazavitte, ellenőrizte, hogy nem-e radioaktív, azonban szerencsére a kő tisztának bizonyult.

– Gyönyörű, igaz? - kérdezte feleségét, ahogy átölelve álltak és nézték a naplementét a tenger fölött. A lilás színt öltött égen sötét felhők úsztak lustán, a környező apró szigetek alakjai élesen rajzolódtak ki az aranyfényben fürdő vízben, miközben megjelentek az első csillagok.

– Valóban az. Örülök, hogy eljöttünk ide.

– Én is, drágám. Este elmehetünk vacsorázni, ha gondolod. Tudok egy jó helyet a hotel közelében.

– Persze, hiszen én ajánlottam neked azt az éttermet - bokszolt Melissza a férfi vállába, aki nevetve gyorsan megcsókolta, hogy elejét vegye a további "erőszaknak". Eközben Alexander a templom oszlopai között futkározva hangoskodott, mialatt az árnyékok lassan megnyúltak és esteledni kezdett.

A következő pillanatban éles zöld fény törte át a szürkületet, nappali megvilágításba borítva az ősi oszlopokat. Alexander megtorpanva benyúlt a zsebébe, majd kezébe véve a furcsa követ az arca elé emelte.

– Wow! - suttogta tátott szájjal és gyermeki áhítattal.

– Alexander! - kiáltotta rémülten Melissza, ahogy férjével a váratlan fényforrás felé kapták a fejüket. Mindketten azonnal rohanni kezdtek gyermekük irányába, aki mozdulatlanul állva bámulta a tárgyat.

Daniel nem tudta, mi történik, de már bánta, hogy fiának adta a követ, s attól tartott hogy ez a baklövése Alexander életébe kerülhet. Hirtelen a zöld fény minden előjel nélkül kialudt, de ekkor vad szélroham söpört végig a dombtetőn, vastag porréteget zúdítva a levegőbe.

– Mi az ördög...? - morogta Daniel, arca elé kapva a kezét, gyakorlatilag vakká válva a porfelhőben. Semmit sem látott, még Melisszát is elvesztette szem elől. Valahonnan a por fátyla mögül reflektorokra emlékeztető fény szűrődött át. Fogalma sem volt, mi lehet a jelenség forrása.

Botorkálva indult a műemlék felé, legalábbis amerre sejtette.

– Alexander! Melissza! Merre vagytok? - Kiáltozására két pulzáló hang és egy női sikoly válaszolt. - Melissza!

Lélekszakadva indult előre a hang irányába, készen bármire, hogy megvédje feleségét. De mitől is? Nem tudta.

Kétségbeesetten rohant előre, de azonnal megtorpant, ahogy egy alak bontakozott ki előtte a porfelhőből. Daniel elborzadva bámult az idegenre, aki felbukkant a szeme előtt. Az egy fejjel magasabb, vörös bőrű humanoid látványától földbe gyökerezett a lába. Erőteljes kinézete sárga szemekkel, karján és a fején végigfutó tarajjal és testét részben elfedő bőrruhával párosult, miközben bal kezében egy furcsa kinézetű puskát tartott, amit egyenesen a férfira szegezett. Ám Danielt nem ez rémítette meg a legjobban, hanem eszméletét vesztett fia látványa, akit az idegen lény a jobb hónalja alá szorított. A hosszúkás kő még mindig Alexander apró kezében lapult, mintha hozzátapadt volna az ujjaihoz.

Síri csönd ereszkedett a környékre, ahogy hosszú másodpercekig álltak némán a kavargó porfelhőben és az éles fényben. Végül Daniel megszólalt, könyörgőn nyújtva előre a kezét.

– Kérem! A fiam... engedd el...!

A vörös humanoid homlokát ráncolva pillantott a gyermekre, majd az apjára, s úgy tűnt megértette az emberi szavakat. Barázdált arcán széles mosoly jelent meg, aztán elsütötte fegyverét.

Kék plazmasugár tört elő a csőből, átszelve a köztük lévő levegőt, akadály nélkül égetve át magát Daniel mellkasán, aki tágra meredt szemmel kapkodott oxigénért pár pillanatig, majd rongybabaként zuhant a földre. Az idegen vállára kapta fegyverét és megfordulva a fényforrás felé indult, alakja lassan beleveszett a porfelhőbe. Alig egy perc múlva a fényforrás kialudt, a por leülepedett, és a helyszínen nem maradt más csak az időtlenül, büszkén magasodó templom oszlopai, valamint két, egykor teljes szívből szerető ember holtteste.