Fantasy részlet. Mit gondoltok?

Egy olyan történet részlete, mely sokat merít az ókori mediterrán térség történelméből és kultúrájából.

Kasztor vörös köpenye ide-oda röppent, ahogy fürgén táncolt ellenfelei között. Szúrt, kitért, vágott és újra kitért. Forgószél volt, melyben a haramiák emberükre akadtak. Euklisz a tatban állva harcolt, arcán csúnya vágás éktelenkedett, de egyelőre jól tartotta magát, lábánál két kalóz holtteste hevert. Tucatnyi emberéből viszont már csak alig öten maradtak életben.

Kasztor végül szembetalálta magát a kalózok vezérével, egy magas, torzonborz külsejű, szakállas alakkal, aki sárga fogaival vicsorogva közeledett felé. Kezében kétélű szekercét lóbált, sisak helyett egy Oliodon lenyúzott bőrét tette a fejére. A nagymacska kardfogai lelógtak felső állkapcsáról, fenyegető keretbe foglalva a kalóz heges arcát. Sörénye a férfi hátát verdeste.

Az oliodonok termetes, főleg nyílt síkságokon élő ragadozók voltak, és rendkívül veszélyesek. Még az oroszlánok is kerülték őket. Csak kevesen élték túl a velük való találkozást, így Kasztor sejtette, hogy a rablók vezére ügyes harcos lehet. Gyanúja beigazolódott, miután egymásnak rontottak. A szekerce szinte csak milliméterekre suhant el a parancsnok arcától, valahányszor gazdája meglendítette. Kasztor ugyan kitért előle, de érezte, hogy fáradni kezd. Támadásai rendre kudarcot vallottak, habár egyszer sikerült megvágnia ellenfele karját, akit ezzel csak feldühített.

A szekerce lecsapott, Kasztor pedig megakasztotta a kardjával, így a két férfi egymásnak feszült. A kalózvezér elmosolyodott, ahogy világossá vált testi erejének fölénye, mikor az egykori parancsnok karja remegni kezdett a megerőltetéstől. Végül hátraugrott, azonban a fegyver élét már nem tudta elkerülni, mely belehasított a vállába, s vértjéről lecsúszva belemélyedt a fedélzet véres padlójába. Kasztor megtántorodott, arcára fájdalmas kifejezés költözött, ahogy sebéhez kapott, majd szeme elé emelte véres ujjait.

A kalózvezér vad csatakiáltással lendült ismét támadásba, de Kasztor továbbra is szembenézett vele. Gondolatban Melissza és a gyermek iránt aggódott, s a lehető legtöbb időt akarta biztosítani nekik a menekülésre. Még akkor sem adta fel a harcot, mikor a szekerce felhasította gyomrát, átvágva és beleakadva páncéljába. A férfi összegörnyedt, szájából véres nyál buggyant elő, ahogy ellenfele győzelemittasa felnevetett, majd közel húzta magához. Egy fejjel magasabbra nőtt Kasztornál.

– A beleidnél fogva lógatlak fel az árbocra, amiért szembeszálltál velem. Én leszek az utolsó emléked ebben a nyomorúságos életedben. Glaumenész vagyok, kövek porrá zúzója... a halálod vagyok - sziszegte, s ekkor éles kiáltás ütötte meg a fülüket.

– Valaki a sziget felé evez egy csónakban! Mintha nő lenne.

Kasztor, elhomályosuló látással és remegő térdekkel pillantott a hang irányába, de Glaumenész is felfigyelt a bejelentésre. A kalózok mostanra elfoglalták a hajót, és eloltották lángoló vitorláikat. Euklisz és bátor legénysége kiontott belekkel és üveges szemekkel, holtan feküdtek. A csata elveszett.

– Azonnal kapjátok el! - adta ki a parancsot a kalózvezér, s Kasztor szívébe félelem hasított.

Kétségbeesésében még megpróbálkozott egy utolsó támadással, kardja pengéjével belevágva Glaumenész bal szemébe. Vér fröccsent, a rabló sebéhez kapva felüvöltött, s kiszakította fegyverét Kasztor testéből, aki a sokktól összeesett. A hátán hevert, a Nap vakító korongja a szemébe tűzött, végtagjai ernyedten lógtak, már a kardját sem szorította. Megtette, amit tudott.

Utolsó gondolata Kasszandra körül forgott, akit annyi év után is lángolva szeretett. Ekkor egy lándzsahegy bukkant fel a szeme előtt, aztán mindennek vége lett, ahogy a fegyver a szívébe hatolt.