Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Szeretnék írni egy fantasyt....

Szeretnék írni egy fantasyt. Mi a véleményetek, érdemes folytatnom?

Figyelt kérdés
Beköszöntött szeptember első napja. A fák ágai épp ma engedik útnak első leveleiket, hogy átadják őket a föld istenének. Egész addig így fognak tenni, mígnem csupán csak meztelen árnyékaik lesznek korábbi önmaguknak. Ericknek nem ez volt a kedvenc időszaka, sokkal jobban kedvére volt amikor az erdők zöld köntösben pompáztak. A Világ templomából amit sokan a kilenc isten templomának is emlegettek most egész hosszú sor kígyózott. A mindenhol arannyal díszített imaház a nyolcszáz méter magasságot is meghaladta. Legmagasabb tornya néhány felhőn is túlnőtt. Az atyák szerint azért épült ilyen magasra, hogy az eltévedt testvérek bármikor visszataláljanak a szent földre. Eric hangosan sohasem merte volna kimondani, de néha megfordult a fejében, hogy csupán nagyzolásról van szó, mint néhány messzire csatangolt utazó iránymutatásáról. A lába már remegett, a gyomra korgott és átkozta magát, hogy miért nem tudott korábban felkelni hiszen akkor nem állna sorban három órája. Tény, hogy Eric nem a pontosságáról volt híres, de most bármit meg tett volna azért, hogy elszabadulhasson innen. Ahogy végig nézett a soron izgatott ifjakat látott és furcsállta, hogy csupán neki nem mozog föle a gyomra az izgalomtól. Persze megértette a többieket hiszen mikor kiosztják az ifjakat az isteneikhez akkor gyakorta megesik, hogy barátságok és szerelmek szakadnak szét.

2016. febr. 8. 16:52
 1/8 XDyolokrumpli válasza:
39%
Egész jó de túlságosan rátérsz szerintem a vallásra elég lenne kevesebb is. Egyébként folytatódhatna valahogy úgy is hogy a templom egy titkos szegletébe kerül ahol fura lényekkel vív bajt. De amúgy nagyon jól fogalmazol nekem nagyon tetszik. sook sikert hozzá
2016. febr. 8. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
32%

Arra azért figyelj, hogy ebben a pici részletben is 3× szerepel az, hogy Eric. Tudjuk, hogy kiről van szó, nem kell ismételgetni.


Én részemről már nem szeretem a fantasy-t a vallást pedig egyenesen utálom. Engem ezzel pl. nem tudnál megfogni, de sok sikert az íráshoz! :)

2016. febr. 8. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Azért térek ki benne ennyire a vallásra mert arra gondoltam, hogy két kontinens lenne amiből az egyiken tömbistenhívők vannak a másikon pedig ateisták és ebből lehetne a konfliktus :)
2016. febr. 8. 19:02
 4/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a tanácsokat.Megfogadom őket.
2016. febr. 8. 19:03
 5/8 anonim ***** válasza:
Nekem marhára tetszik! Szépen fogalmazol szerintem. Érdekesnek ígérkezik a történet, szívesen olvasnám. :)
2016. febr. 10. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 Sansa LannisterStark ***** válasza:
Szépen fogalmazol, nekem tetszik, de túl tömör vagy. Szép a természet leírása, de (már bocs) a kutyát nem érdekli, hogyan hullanak a levelek, mikor itt van egy izgis templom az orrunk előtt, amiről semmit nem tudunk. Jó lenne jobban kielemezni, mi ez a vallás, hogyan néz ki a templom kívül-belül, kik a papok, mit képviselnek stb. Nyilván ezt is megírod majd, csak ide nem másoltad be. A fantasy egy rohadt nehéz műfaj, nem könnyű úgy írni, hogy "látványos" és izgalmas legyen. Ami fontos, azt részletesen fejtsd ki, amk viszont nem fontos, azt kerüld el. Én már a falnak megyek sokszor, amikor huszadjára el kell olvasnom valami olyan szereplő kínlódását, ami még csak nem is viszi előre a sztorit, oldalak százain át nem történik semmi. Az Eragon pl nekem ilyen csalódás volt, bár lehet, azért, mert már kinőttem belőle. Tehát a kevesebb néha több, de nálad most ennél több kell.
2016. febr. 11. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 sonjaDora222 válasza:
Szerintem is érdemes folytatnod.Jól írsz.
2016. febr. 12. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Heló!


Ennyiből semmit nem lehet megállapítani, főleg azt nem, hogy mi sülhet ki ebből és hogy érdemes-e folytatnod.

Pár információmorzsán kívül semmit nem tudunk a történetről, a szereplőről...

A stílusodra nem térek ki, egy ilyen nyúlfarknyi szöveget bárki össze tud dobni - akár sokkal jobban is -, annyira kevés. Minden téren...


De! De! Oly kevés a szöveg, viszont oly sok a hiba benne. Mielőtt írni szeretnél, nem árt tisztában lenni az alapokkal. A magyar nyelv - ellentétben például az angollal - roppant mód épít a vesszők használatára. Használd Te is őket! (Arról nem is szólva, hogy a legalapvetőbb dolog, hogy a leendő olvasóidat és magadat is megtiszteled azzal, hogy nem így tálalod a munkádat)


Érdemes-e folytatnod? Mindenki elsősorban magáért ír, ráadásul sosincs rá garancia, hogy másokat is érdekelni fog a munkád, legyen nagyon jó vagy akár borzalmas.

Ha szereted, csináld, de ha már ennyi után megerősítést vársz, vagy inkább vak biztatást, akkor eléggé kérdéses az egész dolog...

2017. jún. 27. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!