Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Szerintetek szakítanom kéne?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek szakítanom kéne?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy a barátommal 2 hónapja vagyok együtt, de egyre kevésbbé érzem úgy, hogy folytatnunk kéne, ugyanis legjobb barátok az exével. Próbáltam vele erről beszélni és mondtam, hogy ha fontos vagyok neki akkor válasszon... engem választott, de rá 2 hétre hozzávágta a fejemhez, hogy miattam vesztette el a lányt (sírt is) és, hogy ő az egyik legfontosabb ember az életében és egy olyan barát, akit szeretne maga mellett tudni a halálos ágyán is, mert mindig egymás közelében szeretnének lenni, mivel ők elválasztahatlanok. Én hülye pedig mondtam neki, hogy akkor írjon rá megint, hát ő nem sokat gondolkodott rajta. Azóta azt hallgatom, hogy ők mennyire nem olyanok, mint a többi ember, ők nem állnak be a sorba, nekik ez meg ez a közös kedvenc sorozatuk, ugyanaz az ízlésük stb. Már ott tartok, hogy valamelyiket elküldöm egy melegebb éghajlatra. Alapvetően ne értsétek félre, soha senkinek nem tűrtem volna ezt el, de most először szerelmes vagyok...

Én 18/L barátom 21



2020. máj. 1. 19:32
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
91%

Igen, szakítanod kéne.

Ne hagyd hogy szórakozzon veled

2020. máj. 1. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim válasza:
82%
Mivel ez már több hete megy,szarj rá a fejére.
2020. máj. 1. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
87%
Én szakitanek vele. Elobb utóbb ha ennyire elválaszthatatlanok úgyis ossze jönnének megint. Szerintem ne vard meg csak te fogsz serulni. Légy okos es nagy lany, lepj ki.
2020. máj. 1. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
80%

Én is szakítanék :(

Persze van olyan helyzet, hogy az ember barátja lesz az exének, de ez nem annak tűnik :(

2020. máj. 1. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
85%
Mar reg otthagytam volna
2020. máj. 1. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is szakíts vele. Ez nem fog egyik percről a másikra abba maradni, annak pedig semmi értelme, hogy kikészítsd magad.
2020. máj. 1. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim válasza:
100%
Szerintem szakíts! Mert ebből az exesből könnyen összejöhet valami
2020. máj. 1. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim válasza:
Szerintem szakíts! Mert ebből az exesből könnyen összejöhet valami amiben te összetörnél
2020. máj. 1. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
De facebookon meg velem van kint közös profilképe, mindenhova kirakott...egyszerűen nem értem, hogy miért ilyen fontos neki az a lány. Azt még hozzátenném, hogy a csaj megcsalta 2x is. Ram írt, hogy nem kell félnem, mert ő soha nem menne rá más barátjára...
2020. máj. 1. 22:22
 10/14 anonim ***** válasza:
0%

Fontos neki mert legjobb barátok, lehet pont azért szakítottak mert rájöttek hogy ez csak barátságnak jó részükről. És nem, ez nem indok a szakításra.

Ne akard korlátozni, és ő se akarjon téged abban hogy kivel barátkozol meg melyik exeddel. Nekem is van olyan exem, akivel nagyon jóba vagyunk de soha nem jönnék vele össze, annyiba jó hogy ex igazából hogy sokkal közvetlenebbek vagyunk egymással mint ha random barátok lennénk és pl néha az ölembe ül ha úgy kényelmes neki meg ilyenek, tehát nem szégyellős már senki.

2020. máj. 2. 05:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!