Párom utálja szüleimet, mert csúnyán megbántották. Mit kéne tennem?

Honvédtisztjelöltnek akartam menni és ebből mindig volt vita barátnőmmel, mert ő nagyon nem akarta, de nem mondhatta meg nekem konkrétan, hogy ne menjek, mert nem akarta, hogy feladjam az álmomat miatta, de tudtam, hogy mi a véleménye róla és csak reménykedtem, hogy kibírja. Amikor már a laktanyán voltam alapkiképzés első hetén már átértékeltem és sokszor gondoltam is rá, hogy haza jövök, de még ki akartam tartani és ekkor történt, hogy barátnőm közölte velem, hogy ezt ő nem fogja bírni és szakítsunk és mivel lelkileg teljesen kivolt mondott nekem bántó dolgokat, amiket persze tudtam, hogy így gondolt, de akkor is fájt kimondva. Haza is jöttem, mert inkább őt választottam, amiért szüleim dühösek voltak rám, mert tudták, hogy érzelmi felindulásból tettem. Gerinctelennek meg sunyinak neveztek és egész nap ordibáltak velem és parátnőmet lekurvázták és hasonlók. Be is telt a pohár és elköltöztem nővéremhez. Azóta szüleimmel rendeződtek a dolgok, de barátnőm még mindig dühös rájuk és utálja őket emiatt és soha többet nem akar hozzánk jöni csak, hogy én menjek hozzá. Az nem segít, hogy anyám üzenetben is elég csunya üzenetet küldött barátnőmnek aztán letiltotta őt. Azóta nem változott barátnőm véleménye és összetört mert csalódott bennük pedig nagyon szerette őket és mindig segített nekik abban amit csak tudott. Readásul lehet hogy elfogadta hogy hazaköltöztem de a tény hogy velük vagyok feszéjezi őt mert fél hogy ellene fordítanak szüleim, pedig szüleim képesek lennének nyitni, viszont bocsánatot kérni már nem.

Tőlem bocsánatot kértek és én ki is álltam a barátnőm mellett, ezért is költöztem el. Szüleim viselkedését nagyon nem helyeslem és haragszok is rájuk emiatt, de azt el kell mondanom, hogy barátnőm olyanokat mondott nekem, hogy a katonák gyilkosok, neki nem lesz katona barátja meg velem csak elvesztegetett idő lenne, ha ott maradnék a honvédségben. Én is elakarok költözni itthonról, de amíg nincs meg az okj-m, ami két év, addig nem tudok máshova menni. Én csak azt szeretném, ha béke lenne, de jogosnak találom barátnőm dühét, mivel nem kértek tőle bocsánatot és szüleimet is valamelyest, mivel ők meg azért voltak mérgesek, ami miatt olyanokat mondott nekem barátnőm, persze nem volt joguk ehhez. Én csak tanácsért akartam fordúlni szüleimhez és nem számítottam rá, hogy így fogják lereagálni.

Nem bántam meg hogy nem leszek katona egyáltalán, mivel már bent nem éreztem magam jól. Végső soron azt is tudom hogy ha lenyigtadtam volna barátnőmet akkor nem hagyott volna el, de mivel nem tudtam jól kezelni a dolgokat mert bepánikolt meg az egész környezett se volt jó alapból, így sajnos így alakultak a dolgok