Mi a véleményetek a nyitott kapcsolatról?

Szia!

Amennyiben mind a két fél akarja, úgy rendben van! Szerintem.

Bár az is igaz, hogy ha "félre akarsz dugni", akkor tök felesleges a kapcsolat.

Még nem volt ilyenben részem, de nem is vonz egyáltalán. Ha valakivel együtt akarok lenni egy, esetleg pár alkalommal, akkor megbeszélem az illető hölggyel, oszt csókolom! Nem kell oda kapcsolat...

Nekem most kezdett részem lenni benne, úgyhogy szívesen mesélek. Négy éve élek szerető és boldog párkapcsolatban, amiből lassan két éve, hogy együtt is élünk. Mindketten 40 év fölöttiek vagyunk és régóta ismertük egymást már azelőtt is, hogy elkezdtünk járni, mindig is szimpatikusak és vonzók voltunk egymás számára. Ebből következik is, hogy mindketten jó pár párkapcsolaton vagyunk már túl, bár egyikünk sem volt még sosem házas vagy eljegyzett, gyerek sincs a képben egyikünknél sem.

Párkapcsolatunk erős baráti alapokon nyugszik, pláne ha elsöprően romantikus szenvedéllyel kéne összehasonlítani, ami egyrészt ered is a barátom személyiségéből, hogy ő egyszerűen nem olyan, másrészt számomra hiányzik is kissé.

Már a párkapcsolatunk elején is beszéltünk arról, hogy mindketten érdeklődünk a nyitott párkapcsolat iránt, de egyikünknek sincs tapasztalata benne, azt viszont mindketten tudtuk, hogy nagyon erős párkapcsolati alapok kellene hozzá, tehát nem ajánlott úgy kezdeni egy párkapcsolatot, hogy "helló, járunk, nyitott párkapcsolatban?", mert az a kapcsolat valószínűleg nem lesz hosszú életű, pontosan azok miatt, amiket a többnyire lehúzott hozzászólások írtak, hogy akkor minek párkapcsolat egyáltalán.

Szerintem az is fontos részlet az én történetemben, hogy elvált szülők gyereke vagyok, akik ráadásul 12 éves koromban az addigi egymás ölése, állandó viták, veszekedések, kiabálások után csak azért váltak végül el, mert kiderült, hogy az egyik megcsalta a másikat (milyen unalmas klisé, pfff), amiről én mindig is azt véltem és a mai napig is azt tartom, hogy ha két ember összeházasodik, pláne ha még gyereke is születik, pláne ha nem is egy, akkor kötelessége mindkét szülőnek egy szerető és békés otthont biztosítani az egészséges felnevelésükhöz, és ha közben nem bírod elviselni a gyereked másik szülőjét, ami persze egy másik kérdés, hogy miért nem dolgoztál magadon és a párkapcsolatodon még mielőtt összeházasodtatok, de legalább gyereket vállaltok, akkor szerintem inkább legyen az a házasság nemileg nyitott, menjen mindkét fél azzal nemi életet élni, akivel akar, ám otthon legyen csend és nyugalom. Nem juthat el egy párkapcsolat gyerek mellett odáig, hogy bármelyik fél is undorodjon a másiktól, hiszen minden a gyereken csapódik le, a kapcsolati feszültség és frusztráció pláne 30-40 éve, de még ma sem elég elítélt a gyerekek elleni családon belüli erőszak, azaz gyerekverés, de akkor meg pláne elfogadott volt társadalmilag is.

A barátom pedig egy kicsivel több tapasztalattal rendelkezik nálam nyitott kapcsolatok terén, ugyanis ő volt részese egynek egyszer, amikor egy férjezett nő úgy kezdett ki vele, hogy rögtön tudatta is vele a családi állapotát, úgy vitte haza magához, hogy a férje közben otthon ült a nappaliban vagy a dolgozószobában, míg ő a feleségével a hálószobában szórakozott. Elmesélése neki is fura volt a helyzet, de egész sokáig fennmaradt ez a kapcsolatuk. A férj szívélyesen fogadta őt az otthonában, mintha csak egy új kártyapartnere lenne, sőt, néha a férj vitte haza vagy csak a vonatig. Elmesélése szerint csak azért érezte furán magát, mert szokatlan helyzet volt neki addig. Az volt a fura, hogy úgy tűnt, hogy mindenki jól érezte magát, ami fura volt neki, ahogy vszeg mindenkinek fura még csak olvasni is.

Egyszer egy pár éve voltunk közösen egy nyitott kapcsolatokról szóló előadáson, ahol az előadó elmagyarázta, hogy két fajtája van: az egyik ez, amiről eddig írtam, hogy egy klasszikus párkapcsolatot kinyitnak és bejön a képbe egy vagy több új ember, emberek, akik mindig alárendelt helyzetben lesznek a párkapcsolat tagjaival. Lényeges kiemelnem, pláne az eddigi hozzászólásokat olvasva, hogy nem igaz, hogy a szeretet hiányát jelenti egy kapcsolat kinyitása, hanem sőt, épp az ellenkezője, a legnagyobb szeretet éppen elenged, nem lekötöz. Ezt a mondatot vszeg mindenki ismeri, mégsem tudja a gyakorlatban is alkalmazni az egó miatt, ami kisajátít és lekorlátol. Tudom, hogy az emberek többsége számára szinte felfoghatatlanok ezek a szavak, mivel Magyarország egy katolikus ország, katolikus erkölcsökkel, amely vallás még a váltást sem engedélyezi, ugye. A másik nyitott kapcsolat típus a poliamoria, amikor nincs egy stabil párkapcsolat, amit ki lehetne nyitni, hanem alapból nem monogám a kapcsolat, az előadó pl. elmesélte, hogy neki a hét minden napjára más barátnője van, akik tudnak egymásról, netán ismerik is egymást, tehát elfogadják ezt a körülményt.

Most meg alkalom szülte nem a tolvajt, hanem az én esetemet, amikor a barátom nélkül, egy barátnőmmel mentem üdülni, ahol kikezdett velem vki, aki számomra is érdekesnek tűnt, de mondtam neki, hogy nem vagyok szabad és egy világért sem akarnám megbántani az élettársam-szerelmem. Ennyiben is maradhatott volna a történet, de akkor nem itt mesélném épp, ugyanis én alapból úgy utaztam el a barátom nélkül egy barátnőmmel, hogy megbeszéltük, hogy minden reggel és este beszélünk, ha tudunk. Hát meg is osztottam vele, hogy kikezdett velem valaki, aki számomra is érdekesnek tűnik, és nagyon majdnem történt vmi köztünk, pláne némi iszogatás után, de az erkölcseim és az iránta való szeretetem és elköteleződésem mind felé, mind a maximális őszinteség felé megállítottak engem. Ő megköszönte, hogy megosztottam vele ezt, aztán közösen nevettünk azon, hogy akár engedélykérésnek is lehet ezt hívni, de mondtam neki, hogy soha nem tennék semmi olyat, amivel megbánthatnám. Ő hálás volt ezért és azt mondta, hogy ő akkor a legboldogabb, ha én boldog vagyok. Ha úgy érzem, hogy boldoggá tenne az a másik ember, akkor ő nem áll az utunkba. Engem nagyon meglepett ez a válasza, meg hogy megismételte azt, amit már írtam, hogy az igazi szeretet, szerelem nem lekötöz, hanem éppen, hogy felemel, reptet. Ezen kívül azt is mondta, hogy nem az uram és még ha a férjem is lenne, akkor sem érezné korrektnek lekorlátolni egy másik embert bármiben is, ezért is az a párkapcsolatunk mottója, hogy élni és élni hagyni, persze anélkül, hogy áttaposnánk a másikon. Mindig is tudtam, hogy nem sok egója van a kedvesnek, de ez a válasza még így is meglepett, talán azért is, mert éreztem, hogy milyen könnyen változhat meg minden, a párkapcsolatom is. Kérdeztem is őt, hogy mi van, ha később megbánja, hogy átengedett másnak, azt mondta, hogy ez érthető aggodalom, de egyelőre úgy érzi, hogy együtt tud élni a tudattal, hogy mással is voltam akkor, ha tényleg jól is érzem magam mással. Ez meg az ő érthető aggodalma, de mondtam neki, hogy az, hogy én jól érezzem magam, az én felelősségem. Ő azt is mondta, hogy ő a legjobban a környezetünk kritikájától tart, hogy véleménye mindenkinek van és a nyitott kapcsolatok sajnos még mindig nem tartoznak a hétköznapi alapértelmezések közé a monoteista világvallások országaiban, ahol hiába nem vallásos vki, a vallási erkölcs és etika mindenki alap értékrendjét határozza meg.

Én még ráadásul hagyományőrzően vallasosnak is tartom magam és még nekem is nehéz feldolgoznom ezt az eseményt, mondtam is neki, hogy remélem, a kapcsolatunk kinyitásával a párkapcsolatunk feljebb lép szintet, nem pedig a végét jelenti, ahogy többen is írták itt.

Én jól éreztem magam mással is, aztán hazajöttem az élettársam-szerelmemhez, akivel sokat beszélgetünk, ölelkezünk, szeretkezünk, mintha mi sem történt volna. De történt. Meglátjuk, hogy mi lesz később.

Bocs, hogy hosszú lett, de szerintem minden részlet fontos. Azt is sajnálom, hogy a legtöbb itt olvasó max. a szavaimat érti, de vszeg a legtöbben azt mondják, hogy sosem tudnék annak örülni,hogy a szerelmem mással szerelmeskedik, ugyanis ez az egó és nem a szeretet hangja, ezen érdemes elelmélkedni a reflexből (és egóból) nem hasznos jelre nyomás helyett, hiszen mese volt a kérdés, és én meséltem. Nem való mindenkinek, mindenkivel, és nem mindegy, hogy mikor, de attól még másnak működhet, ugye? Az egyedüllét is nehéz és a rossz párkapcsolat is, ám az ezekből fakadó frusztrációkat sem biztos, hogy mások hozzászólásainak lehúzásával kell az egót szolgálni, pláne, ha én meg szeretetből írtam. Kinek a pap, kinek a papné, ugye.

Szerintem 40 felett más a téma. Ott mindenki azt csinál a szexuális életében még párkapcsolatában amit akar. Bár itt is lehet elég erős pofonokat szerezni ( most képletesen)

Egy tini vagy akinek a legelső kapcsolata is " nyitott" az könnyen életre szóló sebeket tud szerezni. Mert tapasztalatlan, nem tudja kezelni. Sok olyan ember van aki egész életében nem tud szorosan kapcsolódni máshoz, mert az első kapcsolata traumatizalta.

Ahogy látom te tudod kezelni a dolgot, gyönyörűen leírtad, de ez más életében lehet máshogy jön át.

Igaz, jogos, köszi, tényleg elfelejtettem, hogy a tini kategóriában vagyunk, bocsánat.

Ezzel együtt nem gondolom, hogy tiniként lehetetlen ugyanezt megérni. Szerintem minden, amit leírtam működhet tiniként is: szilárd párkapcsolati alap után kinyitás és egó helyett szeretet.

Értem én, hogy tiniként ritkán van pár éves kapcsolat a pár tagjai között, ha meg vki úgy indít, hogy ő csak nyitott párkapcsolatot akar, az poliamoria, nem nyitott kapcsolat, hanem annak egy alfaja. Az működhet akárhány évesen is, ha van olyan, aki ezt bevállalja, hogy nem ő az egyetlen a kedvesének.

Sőt, tiniknek tán még jobban is illik hozzájuk, a felfedezés időszaka.

Nekem régi jelszavam, hogy őszinteséggel és szeretettel (pláne ego helyett) rengeteg konfliktus elkerülhetető, tehát hajrá!