Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » FIÚK, szerintetek most mit...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

FIÚK, szerintetek most mit kéne gondolnom?

Figyelt kérdés
Öööh...eddig minden rendben ment köztem és a barátom között, de ez egyik napról a másikra megváltozott. Valamelyik nap elvitt magával a tesójához. Éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem mertem rá kérdezni. Nagyon látszott rajtam, mivel egész úton nem nagyon beszéltem és ő is folyamatosan kérdezgette, hogy minden rendben van-e. Megérkeztünk és ott töltöttünk 2-3 órát. A barátom meg a tesója ugye végig beszélgettek és a beszélgetésnél jelen is voltam, kivéve egyszer, amikor kb. 5 percre elmentem 2 kislánnyal. Mikor elindultunk szinte végig csak azt hajtogatta, hogy ne haragudjak rá, amiért elhozott. Nem értettem, hogy miért mondta, de nem mertem rákérdezni, pedig rá kellett volna. Elmentünk enni, majd utána hazahozott. Másnap úgy 5-10 percre taliztunk, de nem nagyon ért rá, mivel dolgozni ment. De se előző nap se következő nap nem beszéltünk facebookon, meg sehogy sem, és ez így ment 2-3 napig. Utána ráírtam és volt egy kisebb összezörrenésünk, amiben persze ő volt a sértett fél. Aztán kibékültünk, de nem keresett, és persze, kezdeményeztem és találkozót kértem tőle. Megbeszéltük, hogy majd másnap délután. Eljött az idő, de ugye nem írt, sőt még csak fent sem volt(úgy szoktuk, hogy ír és majd akkor talizunk a szokásos helyünkön). Szóval nem taliztunk és már majdnem egy napja hírem sincs róla...Szerintetek most mire kéne gondolnom vagy mit kéne csinálnom? Az értelmes válaszokat előre is köszönöm és légyszíves a korotok írjátok.

2016. aug. 13. 14:50
 1/2 anonim válasza:
100%

Ne haragudj, ha valaszolok, mivel en lany vagyok.

Szerintem kerd szamon, hogy mi volt ez, persze finoman. Nem jo az ha nem jelentkezik, nem tudsz rola semmit es meg azt sem mondja meg hogy hol volt vagy hogy bocs...

velem ugyan ezt csinalta a srac akivel akkor kb. 2 honapja jartam. Nem keresett, ha kerestem nem reagalt, egyszeruen eltunt par napra, utana megint visszajott, hogy szarul volt stb. Majd lelepett ismet 1 hetre, akkor untam meg es mikor visszajott volna megint mintha minden rendben lenne, talalkozzunk. Na ott akkor a talin loktem a kepebe hogy b .zd meg magad, engem ugyanis soha nem fogsz. Kapott egy taslit, azzal otthagytam. Majd utana derult ki, hogy a srac megunt, mikor lelepett csajokhoz ment mert hianyzott neki a hancur, de engem is meg akart szerezni.

Ne dolj be mindennek, ostobak a fiuk es sokszor a vagy hajtja oket.

23/N

2016. aug. 13. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%

Az hogy elvitt a bátyjához nem értem mi a baj vele, meg mit éreztél hogy nem stimmel.

Ha meg nem keres, és nem válaszol, akkor lehet hogy elfoglalt, de kétlem mert csak van 5 perce egy megbeszélt dolog egyeztetésére.

Ha ez így megy akkor szakíts, mert felesleges pazarolnod az idődet és energiádat.

2016. aug. 13. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!