Lehet valaha álompasim?

Hm,pont ezen gondolkoztam tegnap én is...

Hát,lassan 30 leszek,én már nem hiszek benne,hogy találok olyan férfit akitől lejesen oda lennék kívül-belül.Na és ugye ez fordítva is igaz lenne...

Hát csak a magam tapasztalatát tudom leírni:

elérhettem volna az álompasit, akiről hosszú évekig azt gondoltam, soha rám se nézne. Aztán, ahogy 16 éves lányból 19 éves lettem, felfigyelt rám. Ő olyan 7 évvel volt idősebb nálam. Több okból mégsem akartam valóra váltani ezt az álmot: egyrészt a srác 4-5 évvel korábban egy nagyon nagy szerelmi csalódást élt át és ismertem a lányt látásból és mindig arra gondoltam, én csak a szamár lennék a ló helyett. Nagyon szép lány volt. Másrészt a srác túl hirtelen haragú volt és a kutyákat se szerette. Szóval elhatároztam, hogy nem reagálok a közeledéseire. Elég undok lettem vele, de majdnem belepusztultam. Hosszabb szünet után újra kedveskedni próbált, de leráztam magamról, igazából soha nem mondtunk ki semmit, de azt gondolom, tudnia kellett, mi zajlik bennünk. Én legalábbis sokszor éreztem azt, hogy átlátok rajta, mint a szitán. Lehet, hogy ő kevésbé volt jó emberismerő, mert név nélkül kipanaszkodta magát egy közös ismerősünknek, hogy mennyire tetszik neki egy lány, akinél biztos hogy semmi esélye, mert az a lány olyan rideg vele szemben. Aztán feleségül kért egy lányt és amikor a közös ismerősünk kérdőre vonta, letagadta, hogy rólam beszélt volna akkor, amikor ki volt bukva. Én tudtam, hogy azt a lányt se szereti úgy, mint azt az első nagy szerelmét, végül mégis ez a lány dobta őt. Utána feleségül vette az ismerősi körömben lévő egyik legcsúnyább lányt. Én azt gondolom, mivel tudom, milyen volt az a lány, akit sose felejtett el, hogy úgy gondolkozott, mint te és végül beérte kevesebbel. Keresett magának egy anyukát, akihez jó hazamenni, de aki sose lesz számára a NŐ.

Nagy csalódás után hajlamos ilyesmire az ember. Én utána évekig rá se bírtam nézni más srácra. Igazából 10 évig nem lettem szerelmes. De közben lett egy élettársam, akivel minden randevúnkon arról álmodoztam, hogy azt próbáltam elképzelni, nem ő van mellettem, hanem az a srác. A leendő élettársam nagyszerűen énekelt, kedves romantikus fiú volt, képes volt órákon át zongorázni és énekelni nekem szerelmes dalokat, de én közben arra a másik srácra gondoltam. Mondjuk megmondtam neki, hogy nem szeretem, de egyszerűen nem tudtam levakarni. Borzasztó boldogtalan voltam mellette, mindig az az érzés kísértett, hogy nekem csak ennyi jutott. Aztán egy másik fiúért elhagytam, amikor végre szerelmes lettem. Ez a fiú lett a férjem és a kislányom apja és közel 1 évig azt hittem, benne megtaláltam a tökéleteset. Csak aztán erőt vett rajtam a gyanú, hogy az érzés nem kölcsönös. Ez végül tönkretette a váratlan boldogságot, azóta se tét vissza igazán. Ma már nem szeretem őt, ő pedig szerintem soha nem is szeretett szerelemmel. Valószínű ő is keresett magának egy anyucit. De ő nem azért ilyen, mert valami nagy súlyos szerelmi csalódást hurcol magával, egyszerűen csak nem tud szerelmes lenni. Se belém, se másba. Soha nem volt szerelmes.

De hát ez csak az én tapasztalatom. 39 éves vagyok, már feladtam, hogy valaha is kölcsönös szerelemben legyen részem. Van egy kislányom, és ő elég a boldogsághoz. Több, mint elég!