Milyen volt az eddigi legnagyobb szerelmi bánatod?

Leírom a sztorimat, ha esetleg valakinek lenne kedve olvasni. Életem legmélyebb időszaka volt, remélem kivehető lesz a tanulság.

Sztori úgy kezdődik, hogy megismertem egy barátom által egy fiatal lányt interneten keresztül. Ekkor volt ő 14, én 18 éves. Lényegében naaagggyon rövid időn belül lettünk igen-igen jóban. Nem volt vele nehéz megtalálni a közös hangot, vevők voltunk egymás hülyeségére egyszerűen. Szerintem nem telhetett el több mint 2 hónap, és legjobb barátok lettünk, amennyire azt az internet megengedte. Rengeteg személyes dolgot elmondtunk a másiknak, és mint kiderült, voltak neki egészségügyi problémái. Az immunrendszere nagyon gyenge volt, könnyedén kapott el betegségeket, illetve hát mentálisan is voltak problémái. Mindenben próbáltam neki segíteni, nagyon kis érzékeny lelkű volt. Közben ez a dolog már oda-vissza ment, ekkor minden nap videochateltünk már, rengetegszer aludtunk el hívás közben, és keltünk fel másnap a másik hangjára.. Minden apróságban segítettünk a másiknak, nem volt olyan dolog amit ne tudtunk volna a másikról. Vagyis, egyet kivéve.. Elárulta fél év után, hogy fülig szerelmes belém. Viszonoztam az érzéseit. Kora ellenére nagyon tetszett, imádtam a társaságát, és az életemet is rá mertem volna bízni. Nagyon sokszor kifejtette az érzéseit. Volt, hogy reggelente kis szövegek vártak chaten felkeléskor, de nem egyszer volt rá példa, hogy az érzéseit hangoztatva videochaten elsírta magát. Hát egy idő után rettenetesen megbíztam az érzéseiben, és be kell valljam szerelmes lettem. Senki sem mutatta ki ennyire még nekem az érzéseit.

Ilyen 2 hónap után viszont megváltozott. Bele csöppent egy új baráti társaságba, akik nem feltétlen jó irányba vitték. Egyre kevesebbet beszéltünk, nem is igen keresett, amikor pedig igen, akkor se beszéltünk sokat. Megemlítettem neki, hogy picit rosszul esik ez a nemtörődömség, amire fel kaptam egy hirtelen felindulásból fakadt dührohamot kb. Azt mondta ne akarjam megfolytani, haggyam élni, ne szóljak bele abba mit csinál. Nagyon csúnyán össze vesztünk, le is tiltott minden platformon. Cseppet sem izgultam, gondolván, hogy volt hasonlóra példa már, akkor is keresett egy két nap után. Hát, most más volt a helyzet. 1 hét után megpróbáltam felhívni telefonon, de az a helyzet fogadott, hogy letiltotta a számomat. Írtam haveromnak, annyit mondott, hogy idő kell neki. 1 hónap után realizâltam, hogy eldobott, mint egy darab elhasznált rongyot.

Milyen hatással volt rám? Több mint 1 éven keresztül kerestem a válaszokat, hogyan történthetett ez meg, és közben figyelmen kívül hagytam szinte minden mást. Nagyon magam alatt voltam, rám se lehetett ismerni. Rengetegszer megkaptam, hogy hónapok óta lehajtott fejjel megyek, ideje lenne felemelni egy kicsit. Nos, nem tudtam. Elmerültem a mély csalódottságban és szomorúságban. Életemben nem csalódtam akkorát emberben, mint akkor. Nem tudtam senki érzéseiben megbízni, nem tudtam közel engedni magamhoz senkit. Rengetegszer estem kétségbe és sírtam, mástól vártam a segítséget a mély szomorúság mocsarában.

Hogyan győztem le a fájdalmat? Nos, elmentem egy idő után pszichológushoz. Nagyon nem akartam, de nem tudtam továbbra sem senki érzéseiben megbízni. Minden fajta közeledést elutasítottam, még csak ismerkedni sem akartam senkivel, csak a múltban szerzett fájdalom járt a fejemben és, hogy még most, másfél év elteltével is ettől szenvedek.

A pszichológus nem az ördögtől van mint kiderült számomra, rengeteget segített. Tudtam megint ismerkedni és barátkozni, de annak ellenére hogy bár közeledtek lányok, engemet igazából nem nagyon érdekelt egyikük sem. Le akartam zárni a múltat, láthatóan nem tudtam át lendülni még mindig. Mondhatni, én még másfél év után is vártam azt a bizonyos "Nagyon sajnálom" üzenetet tőle. Még így is volt, hogy sírtam hetente 1-2x esténként, de meg akartam szabadulni ettől. Folyton kérdésekre kerestem a válaszokat, és mint aki elkezdett fáradni ettől. Elegem volt a rossz kedvből. Nem villámcsapásra, de azért elkezdett javulni a helyzet. Gyökerestűl meg akartam változtatni a gondolatmenetemet. Mondogattam magamnak, hogy ez nem a te veszteséged, nem ő az egyetlen lány a világon, találsz mást, jobbat. Eleinte nem akartam mást, hallani se akartam még mindig másról, de magamra kényszerítettem. Akaraton kívül is beszéltem másokkal, és bár nem lett semmi komoly egyikből sem, jó barátságokat alakítottam ki. Kipróbáltam milyen is bulizni, kipróbáltam új hobbikat is - rengeteget. A fotózás, videózás, vágás / szerkesztés nagyon gyorsan beszippantott, a downhill bringázás szintén, és a saját testsúlyos edzés is. Annyi mindent akartam egyszerre csinálni, hogy időm sem maradt szomorkodni. Imádtam csinálni ezeket suli és munka mellett, régi legjobb barátaim is beszálltak ezekbe, plusz új barátságokat is kialakítottam a hobbiknak köszönhetően. Egy idő után nem érdekeltek a kérdések, sem a válaszok. Nem sírtam és szomorkodtam annyit, sőt. Elkezdtem kitörölni a "sírós" zenéimet, és olyanokra aludtam el, amik megnyugtattak, kedvcsinálók voltak. Rájöttem, hogy a múltban ragadtam nagyon nagyon sokáig, de nem volt érdemes. Idő pazarlás. Rengeteg, megannyi jó dolog van a világon. Nem érdemes túl sokáig gyászolni semmit sem..

Nagyon sokat változtam és meghatározó volt számomra ez az időszak. Egy valamit el is vesztettem, az pedig a gyermeki, naiv szerelem volt. Nagyon nehezen esek szerelembe azóta, nehezen engedek meg érzelmeket, és sok idő kell a bizalom kialakulásához.

Hát, ez volt az én legnagyobb szerelmi bánatom.

20F

Jajj, kedves egyes, egy 14 éves lány, még nagyon fiatal, nem is lett volna szabad remélni tőle semmit sem. Pláne így, virtuálisan, ahogyan nálatok ment a dolog. Persze, megtörtént, értem én. De próbálj meg túllépni ezen, hiszen addig nem is lesz másik, komolyabb és igazi szeren, amíg ebben rekedsz!

Kitartást és fel a fejjel! 😊

Az én helyzetem nem is annyira nagy dolog, de el mondom. Az egész úgy történt hogy egy helyen dolgoztam egy fiúval, én 16 ő 18 volt. Nem nagyon figyelgettem ott az embereket. Ő viszont sokszor figyelt engem, sőt jeleket is adott (ha annak nevezhető) na de mindegy is. Egyik ismerősömnek elmondta hogy szerelmes belém, amit én persze sejtettem. Viszont az ismerősöm egyértelműen el mondta neki hogy hagyjon békén stb. ami nem is baj. A betegségem miatt egy ideig nem mentem dolgozni, erre ő többször is kérdezgetett rólam a főnökömtől. Aztán gondolom valahogy el felejtett mert már nagyon foglalkozott velem. Aztán vissza mentem dolgozni, mert muszáj volt. És egy ebéd szünetben valahogy egybe kerültünk és nyilván többen is voltak ott. Aztán ő került szóba. Ott egy lány megemlítette hogy az a fiú szerelmett valott neki, és ő el utasította a fiú egyáltalán nem volt zavarba. Én viszont egészen kínosnak éreztem magam az egész miatt mert ugyanis én is, meg az a lány is tetszett neki. De végül ki derült hogy már nem tetszem neki, és még mindig az a lány tetszik neki.

Ennyi. Ui: azért dolgoztam 16 évesen mert le kellett dolgoznom a 50 órát, a tovább tanuláshoz. :)

Igen

2020

Nem

Egyes, arra nem gondoltál, hogy amikor csak lehet, találkozz vele? Hogy megöleld? Hogy összebújj vele? Hogy megsimogasd? Hogy érezd a bőre illatát?

Egy nőnek éreznie kell, hogy a másik szereti őt. Elmulyáskodtad a dolgot, férfinak kellett volna lenned.

#5

Értem mit akarsz mondani, de ez közel sem volt ilyen egyszerű. Amennyire sz*rul jártak a vonatok, mininum másfél óra lett volna csak az odaút. Akkoriban nem dolgoztam még suli mellett sem ráadásul. Mire komolyabbra fordult a kapcsolatunk, nekem már vizsgaidőszak közelgett (szakmai), ami miatt várni akartam egy picit a munkával, találkozással.

Nagyon sok más hiba is volt amúgy itt. Az az igazság, hogy naiv és tapasztalatlan kisfiú voltam én ehhez, nem hogy ő a maga 14-15 éves korával. Nem azt mondom, hogy ma már annyival több eszem van (mert nem feltétlen :D), de biztosan nem így csináltam volna rengeteg dolgot. Amúgy köszi srácok, lányok a sztorimhoz fűzött kommenteket. Megnyugtatok mindenkit, hogy azóta már más irányba kacsingatok azért, nem picit fordult fel az életem (jó irányba) miután össze szedtem magamat.

18 évesen teljesen belezúgtam abba az osztálytársamba, akivel együtt keringőztem a szalagavatón ( ráadásul ő kért fel engem). Udvaroltam neki, rengeteget nevettünk, beszélgettünk, imádtam a vele eltöltött idő minden percét. Úgy láttam rajta, hogy viszonozza az érzéseimet, nyeregben éreztem magam de amikor randira hívtam, közölte, hogy egy másik fiúval már alakul neki vmi.

Borzasztóan letört, napokig nulla életkedvem volt, azóta is nagyon fáj.

De mivel mertem, akartam és tudtam lépni, az, hogy megpróbáltam, vigasztal. Nagyon értékes tapasztalatokat szereztem, egyáltalán nem bántam meg, sőt.

Igaznak tartom, akármi van

Érzem, amikor emészt fájdalmam

hogy jobb szeretni és élvezni, mint nem szeretni soha.

Utolsó vagyok

19/F