Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Vajon milyen szándékai vannak?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mr.Prime Minister kérdése:

Vajon milyen szándékai vannak?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Nos pár nappal ezelőtt fülembe jutott, hogy a lány, akibe szerelmes vagyok az osztályból, aranyosnak nevezett engem, és azt is megtudtam, hogy észreveszi, hogy próbálkozom nála. Korábban voltak már vele nagyobb beszélgetéseim, és mindennap chatelünk.Ma elhatároztam, ahogy egy héten mindig ugyanazon a napon egyszer, vele együtt megyek haza abba az irányba, amerre ő. Elmentem a megállóba, és rá egy-két perccel megérkezett ő is. Hozzáteszem, telefonált mindeközben, úgyhogy szót váltani sem volt vele alkalmam. Mikor felszálltunk a villamosra, indokolatlanul előre ment a jármű elejébe, és tovább társalgott a telefonon. Ezzel nem is lett volna baj, de a következő megállónál azonnal leszállt, úgy, hogy nem is ott kell alapvetően leszállnia. Ami pedig abszolút elkeserített, hogy a megállóban várt tovább, ami annyit jelentett, hogy várt egy másik villamost. Most miképpen értelmezzem ezt az egészt? A környezetemben a napokban egyöntetűen azt mondták, hogy van esélyem, de ez számomra felért egy offal.


16/F



2022. jan. 13. 19:09
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem valami jó jelző az aranyos, tipikusan arra mondják, akit nem megbántva akarnak elutasítani, illetve aki felé nincs semmi érzelmük. A villamosos sztori nem tudom mennyire kapcsolódik ehhez, lehet csak találkozott valakivel suli után vagy ilyesmi.


Nem írtál semmit ami alapján arra lehetne következtetni, hogy többet látna benned mint egy chatelő osztálytárs, sőt, inkább az látszik hogy kerül téged.


Ha biztosan akarod tudni mi a helyzet, akkor hívd el suli utáni találkára kettesben, ezeket a jeleket, mások pletykáit, szrkeveréseit és a játszadozásokat pedig hagyd teljesen. Chateltetek már eleget, önmagában az nem jó semmire.

2022. jan. 13. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

#1 Annyit lehagytam, hogy számíts rá hogy nemleges választ kapsz, de ez benne van. Számolj vele hogy utána egy osztályban maradtok továbbra is.


Ha ő esetleg annak is gondolta, villamosról leszállni nem számít offolásnak. Az akkor lesz ha elhívod és nemet mond, na akkor majd offolt.

2022. jan. 13. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
54%
Nyilván direkt kerül mert gondolom megtudta hogy te megtudtad amit ő mondott :D vagy szimplán fél tőled...inkább hagyd.
2022. jan. 13. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Nos köszönöm az idáig leírtakat.

Hozzáteszem, hogy eddig egy nagyon jó barátságban voltam a leányzóval, és abban a pillanatban az aranyos jelző jól esett, de igazad van #1, ezt calóban nem kellene legpozitívabban felfognom.

2022. jan. 13. 23:22
 5/12 anonim ***** válasza:
Esetleg megpróbálhatsz további infókat szerezni attól az embertől, akitől ezeket hallottad. Ha ez nem lehetséges, akkor hívd el egyszer, nem veszíthetsz sokat.:)
2022. jan. 14. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
na mizu? mit mondott?
2022. jan. 14. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Gerinctelenül levegőnek néz, és minden platformon letiltott, pedig semmit nem mondtam neki. Annyi őszinteség nem volt benne, hogy azt mondja: Ne haragudj, de én nem viszonzom ezt az érzést.
2022. jan. 14. 17:35
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

Sajnálom, nem tettél tényleg semmi rosszat. A jövőben azt tudom tanácsolni, hogy hamarabb hívd el a kiszemelt lányt sulin kívülre és inkább tartsd magadban a terveidet, elképzeléseidet, legalábbis amíg nincs olyan ember a közeledben, akiben megbízhatsz.


A viselkedése egyik fontos része volt az is, hogy az ismerőseid/haverjaid vagy kicsodák elkezdtek rászállni és kérdezgetni rólad. Nyilván nem akart semmit, de onnantól már nagyon kínosnak érezte a helyzetet.

2022. jan. 14. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen. Az az igazság, hogy innen már nem is bánom, mert nincs benne egy szemernyi korrektség sem.
2022. jan. 14. 20:44
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

menj azt szedd fel azt a barátnőjét aki jobb csaj mint ő. aztán majd koppan

sok sikert :D

2022. jan. 17. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!