Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Fél év után van még rá esély,...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fél év után van még rá esély, hogy újra összejöjjünk?

Figyelt kérdés
Nagyjából fél éve szakítottunk barátnőmmel aki azóta 18 lett én meg 24 vagyok. Majdnem 3 hónapot voltunk együtt. Igen, nem mondható hosszúnak de nagyon jó időszak volt. Viszont másik városba költöztem, és akkoriban ez engem megviselt. Emiatt még kissé zárkózottabb is lettem vele szembe, amiből az következett, hogy fogytak a közös témáink azaz távolodtunk egymástól érzelmileg is pedig szerettem. De sajnos az ágyban sem mentek igazán jól a dolgok. Egyrészt kevés alkalom volt rá, másrészt pedig ami jobban zavart talán, hogy gyorsan elmentem az ágyban. Persze a fő indok az eltávolodás volt egymástól. Viszont a szex nem volt ebből kifolyólag igazán jó, az előjátékot leszámítva. Viszont tegnap összefutottunk véletlen, de nem beszéltünk sokat mert neki is és nekem is volt dolgom. Azért vettem a bátorságot és elhívtam kávézni 1 hét múlva egy baráti dumálgatásra. Ugyanis azt tudni kell, hogy szakítás óta nem igazán beszélgettünk, hiába váltunk el békességben. Szerintetek ebből lehet újra valami a barátságon túl?
2019. ápr. 7. 14:28
 1/4 anonim válasza:
Az mindenkeppen figyelembe kell venned lehet van neki pasija vagy csak kiszemeltje. Ha szeretted butasag volt eldobni magadtol. 3honap tenyleg nem sok, egy probat meger a nok azt szeretik ha egy pasi tudja mit es kit akar! Nincs ennel jobb erzes legy hatarozott es bator! Bokolj neki. Persze csak ha komolyan gondolod. Valoszinuleg azert nem mentek a dolgok az agyban se mert erzelmileg eltavolodtatok. Ezen pedig siman lehetett volna segiteni. :) ha szereted akkor hajra
2019. ápr. 7. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Pontosítanék! Ő volt aki szakított. Én mondtam neki, hogy oldjuk meg, de ő türelmetlen volt és a szakítás mellett döntött.
2019. ápr. 7. 15:29
 3/4 anonim válasza:
Aah ertem akkor az mas bocsanat! Ennyi miatt szakitani szerintem butasag
2019. ápr. 7. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:
Hiszen ha igazan akarta volna megbeszelitek es egyutt kozos erovel haladtok tovabb
2019. ápr. 7. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!