Szerintetek tényleg megérdemeltem ezt? Tudom hogy hibáztam. Megőrjít a bűntudat. (kérdés rövid, magyarázat hosszú)

Mindenekelőtt szeretnék előre szólni, hogy elég hosszú sztori lesz ez, de igyekszem minél érthetőbbre és rövidebbre fogni.

Szóval, 18 éves srác vagyok. Lassan fél éve, hogy vége lett az első és eddigi egyetlen párkapcsolatomnak.

A barátnőm, vagyis most már exem, szakított velem 3 hónap együttlét után. Róla annyit kell tudni, hogy 15 éves, és neki szintén én voltam az első párkapcsolata/szerelme.

Az ok, amiért szakított velem, az volt, hogy szerinte nem szerettem őt, és a beteges féltékenysége miatt állandóan arra gyanakodott, hogy megcsalom.

Elismerem, tényleg nem tudtunk túl gyakran találkozni (kéthetente tudtunk csak), de sajnos megvoltak rá az okaim. Főleg családi dolgok, illetve beismerem, pénzügyileg sem álltam úgy, hogy komolyabb programokra tudjunk menni (nyilván mindig én fizettem ha mentünk valahova, és azt szerettem volna ha én fizetnék mindig, hiszen szerettem őt, illetve nehogymár a lány finanszírozzon mindent a fiúnak). Csomószor volt hogy mondtam neki hogy menjünk mondjuk sétálni erre-arra, de erre olyanokat mondott hogy: "csak sétálni? az milyen uncsi már".

Továbbá elismerem, voltak hétvégék, mikor tudtunk volna találkozni, de inkább otthon maradtam. Alapjáraton olyan fajta ember vagyok, aki sokszor szeret egyedül lenni, de ez nem azt jelenti hogy antiszoc vagyok, de sokszor jólesik a magány.

Viszont, ha nem is tudtunk túl gyakran találkozni, Messengeren vagy hívásban mindig, egész nap beszélgettünk. Minden reggel az első dolgom az volt amint felkeltem, hogy jó reggelt kívántam neki és szép napot, és mindig érdeklődtem hogy hogy telik a napja, mindig leírtam neki hogy mennyire szeretem.

A szakításunk előtti 3 hétben nem találkoztunk. Ugyanis ő 2 hétig táborban volt, viszont miután visszajött, már lefoglaltunk egy bécsi utazást kettőnknek, ami a szakításunk után 1 héttel lett volna. Ennek ellenére mégis szakított velem.

Szakításkor olyan dolgokat vágott a fejemhez, hogy látja hogy pl. Instán más lányokat is követek, akik sokkal szebbek mint ő, biztos megcsalom őt velük. Nyilván ez abszolút nem volt igaz, sosem csaltam meg, nem is csaltam volna hiszen szerettem. Ő is követett más fiúkat, barátkozott más fiúkkal, sőt még Tinderen is fent volt, azzal az ürüggyel, hogy csak barátokat keres, de sosem vesztem vele össze emiatt, mert bíztam benne és tudtam hogy sosem tudna megcsalni.

Azt is mondta hogy nem is szeretem őt ha csak ilyen ritkán tudunk találkozni. Hiába magyaráztam neki, hogy meg vannak az okaim arra hogy csak ilyen ritkán tudunk találkozni, de nem volt képes megérteni. Meg hát nyilván ha nem szeretném, akkor nem lennék vele együtt. Szó szót követett, és végül egy pár órás vita után azt mondta hogy "Tudod mit, legyen vége.". Megkérdeztem tőle hogy biztosan ezt akarja-e? Azt mondta igen. És ezzel abba is hagytuk a beszélgetést.

Eltelt egy hónap, persze ezalatt az idő alatt végig rá gondoltam. Mindig gondolkodtam, hogy újra felkeressem, de sosem tudtam rászánni magam. Végül összeszedtem a bátorságom, és egy hónappal a szakítás után írtam neki egy elég hosszú, szépen megfogalmazott bocsánatkérő üzenetet. Ebben elismertem a hibámat, hogy nem tudtam rá elég időt szánni, leírtam hogy mennyire hálás vagyok azért a 3 hónapért amit egy párként töltöttünk, és megköszöntem hogy az élete része lehettem.

Szinte azonnal válaszolt, de olyan durva hangnemben, hogy azt elmondani nem lehet. Olyan dolgokat vágott a fejemhez hogy sosem volt belém szerelmes, meg hogy a szakításunk után egyből mással smárolt, sőt, még egy olyan sértést is mondott, ami nagyon rosszul esett (egyik szülőm több éve elhunyt, őt szidta, holott tudta hogy már nem él).

De a helyzetet bonyolította, hogy közben meg olyan képeket/kiírásokat posztolt folyamatosan, amik egyértelműen rám utaltak, és arra, hogy hiányzom (ezeket most nem részletezném mert nagyon sok volt belőlük, de higgyétek el, nem bemesélem, ezek kétségtelenül rám utaltak, tudom).Továbbá folyamatosan nézegetett engem Facen is és Instán is. Mikor rákérdeztem, hogy miért nézeget, tagadott, azt mondta nem nézegetett, vagy véletlenül nézett meg (ez lehetetlen, folyamatosan véletlen nézegetni nem lehet).

Ezek miatt reménykedtem, hogy talán van még esélyem, és még 2 hónapig próbálkoztam nála, hogy adjon a kapcsolatunknak egy második esélyt. Nem arra kell gondolni, hogy naponta bombáztam üzenetekkel, 2-3 hetente írtam neki körülbelül.

De mindig flegma stílusban elutasított, vagy sértegetett, ráadásul elég durva dolgokkal.

Karácsonykor még ajándékot is küldtem neki, a kedvenc dolgait vettem neki, és egy kézzel írott üzenetet is tettem bele. Erre először normálisan reagált, sőt úgy tűnt egy kicsit még el is érzékenyedett, de aztán hirtelen megint flegma lett. Ez volt az utolsó alkalom hogy beszéltünk.

Tudom, hogy már több hónapja hogy szakítottunk, de még mindig rá gondolok és még mindig megőrjít a bűntudat. Tudom hogy hibáztam, elismerem, és bármit megtennék azért hogy visszacsináljam az egészet.

Tudom hogy ritkán találkoztunk, de sosem tudtam volna bántani vagy megcsalni. Amikor pedig találkoztunk, mindig kedves voltam vele és a kedvében jártam (amúgy is, de személyesen méginkább).

Az első randinkon (ami eléggé emlékezetes volt) annyira ideges volt a találkától, hogy behányt. De én nem nevettem ki vagy utasítottam el emiatt, hanem segítettem neki és ugyanolyan udvarias voltam vele, mint addig. Állandóan mondta is nekem, hogy milyen udvarias és figyelmes vagyok vele, és hogy a korosztályában levő fiúk mennyire nem ilyenek. Amikor a szüleinek bemutatott, ők is teljesen szimpatikusnak találtak és mondták hogy kellemeset csalódtak, mert eleinte a korkülönbség miatt aggódtak hogy rossz sráccal jött össze a lányuk. Sőt, még fel is ajánlották nekem hogy ha bármikor szeretnék hozzájuk jönni, kocsival elém jönnek és elvisznek, és hogy bármikor szívesen látnak.

Félre ne értsétek most nem fényezni akarom magamat, csak azért írom le ezeket, hogy lássátok hogy én tényleg szerettem, sosem tudtam volna ártani neki, és mindig azon voltam hogy ő jól érezze magát velem.

Tényleg megérdemeltem volna ezt a viselkedést tőle a szakításunk után? Illetve ezeket a sértegetéseket?

Lehet rá azt mondani, hogy talán azért ilyen velem, hogy kopjak le, de akkor miért nézeget, és miért posztol olyan dolgokat, amik kétségtelenül rám utalnak, és arra, hogy hiányzom neki?

És egyszerűen rettegek attól is, hogy hiába voltam az első szerelme, el fog felejteni. Velem volt az első mindene, első csók, első kézen fogva sétálás, első randi, első petting stb. Egyetlen dolog nem történt meg kettőnk között, az pedig ugye a szex, de azért nem, mert mondta hogy ezzel ő még várni szeretne, mivel még fiatal, ezért én nem is csináltam ebből problémát, tiszteletben tartottam a kérését. De épp ezért rettegek, hogy el fog felejteni, mert egy másik srác fogja elvenni a szüzességét és ő sokkal jobban meg fog neki maradni mint én, hiába voltam én az első tényleges barátja.

Tehát a másik kérdésem az lenne, hogy szerintetek el fog engem valaha is felejteni, ha én voltam az első szerelme? Illetve a jövőben talán meg fogja bánni, hogy dobott engem, és újból felkeres?

Tudom, kicsit összeszedetlen, és hosszú a történet, és tudom hogy nem szabad ezen görcsölnöm, de kérlek segítsetek. Már haladok az elengedés felé, mert ahhoz képest, hogy mondjuk 2 hónapja milyen rosszul voltam, most remekül vagyok, továbbá már próbálok ismerkedni más lányokkal is. De még mindig nem tudtam teljesen elengedni, annyira sz.r embernek érzem magam, és nincs olyan barátom akivel rendesen meg tudnám beszélni ezeket a dolgokat (illetve lenne, de nem akarom hogy teher legyek a számukra a panaszaimmal).

Nagyon köszönöm előre is a válaszokat, illetve azt, ha elolvastátok a teljes történetet!