Miért gondolják az emberek többsége, hogy annak van igaza, akinek az állítása nyelvtanilag igaz?

Kérdező; innen nagyon úgy tűnik, hogy itt inkább te vagy a kioktató és a pökhendi...

Abból, hogy

[Ha pl. valaki megkérdezi, hogy felírható-e minden pozitív egész szám prímszámok szorzatára,],

honnan következik, hogy csak az 1-nél nagyobb egész számokról van szó? ... Vagy a te univerzumodban az 1 NEM POZITÍV EGÉSZ??

Egyébként én is harcoltam egy időben egy olyan emberrel, aki minden szarba belekötött, én voltam az óvódás, aki semmit nem tud, minek válaszolok kérdésekre, de soha nem mondta el, hogy mi a franc a problémája az írásommal, az volt mindenre válasza, hogy olvassam el ötször-hatszor, hogy mit írtam. Előadta, hogy neki 3 diplomája van, aztán meg egy köregyenletes példánál elvérzett. Mondjuk ő -állítása szerint- a differenciálegyenletek nagy tudora, és minden, ami ez alatt van, az értéktelen a matematikában. Még abból is hatalmas cirkuszt rendezett, hogy a végtelen sorozatot -figyelmetlenségből- végtelen sornak írtam.

Az én esetemben tehát az volt a gond, hogy a másik fél verte a nyálát ahelyett, hogy leírta volna, hogy itt és itt pontatlan voltam, én pedig megírtam volna, hogy igen, igaza van (már ha tényleg igaza van, természetesen), és ennyivel el lehetett volna intézni. A te esetedben pedig ahelyett, hogy csöndben maradnál, amikor egyértelműen kiderül, hogy nincs teljesen igazad, még akkor is kivagyiskodsz...

#2

Te minek kérdezel, ha pontosan tudod magadról, hogy a sötétnél is sötétebb vagy a matematikához?

"Abból, ha valaki megkérdezi a mellette ülő embertől, hogy esik-e az eső, honnan következik, hogy csak az ottani esőről van szó?"

Kontextusból.

"Ahogy kontextusból lehet tudni azt is, hogy az egynél nagyobb számokra gondol."

Ha olyan specifikus állítást teszel, mint "minden pozitív egész szám", ott nem lehet kontextusról beszélni. A kontextus okozta eltérés pont abból ered, hogy adott állítás nem specifikus, ezért a kontextus ismeretéből derül ki a pontos jelentése. A minden pozitív egész szám ellenben minden mondaban ugyanúgy minden pozitív egész számot jelent.

#14, és még mindig fújod a magad marhaságát...

Először is, két teljesen különböző élethelyzetet akarsz párhuzamba állítani... Az egyik egy tudományos állítás, a másik egy hétköznapi. A hétköznapi állításoknál megengedettek ilyen „csúsztatások”, vagyis ha kinézel az ablakon, és azt mondod, hogy esik az eső, akkor teljesen fölösleges azt felhozni, hogy mondjuk Kínában meg nem esik, ezért az állítás nem igaz.

A másik dolog, hogy KONKRÉTAN le van írva, hogy a POZITÍV EGÉSZ számok világára értelmezed a kérdést, ennélfogva MINDEN POZITÍV EGÉSZ SZÁMRA igaznak kell lennie a kijelentésednek. Ha azt mondanád, hogy az 1-nél nagyobb pozitív egészekre teszed a kijelentésedet, akkor abba már az 1 nincs benne. Tehát ez nem úgy működik, ahogy te láttadni akarod, vagyis hogy te pozitív egészeket mondasz, de mindenki másnak meg hozzá kell értenie, hogy te az 1-nél nagyobbakra gondolsz...

Arra viszont még mindig nem reagáltál, hogy a prímszámok sem írhatóak fel prímszámok szorzataként. Tehát önmagában nem csak az 1-gyel van probléma az állításodban.

> Ahogy kontextusból lehet tudni azt is, hogy az egynél nagyobb számokra gondol.

A kontextust persze nem idézted be. Mindenesetre ha a kérdés kvázi szó szerint az volt, hogy minden pozitív szám felírható-e prímek szorzataként, akkor erre a válasz egyértelműen az, hogy nem. Pont az a jó a matematika egzakt világában, hogy nem kell kitalálni, hogy mire gondolt valaki. Nem kell mérlegelni, hogy aki azt gondolta, hogy a másik azt gondolta, hogy…, az jól gondolta-e. Meg nem kell azt sem mérlegelni, hogy aki nem gondolta azt, hogy a kérdező azt gondolja, hogy…, az jogosan nyilvánítja-e helytelennek azt, aki meg gondolta azt, hogy a kérdező azt gondolja, hogy…

Ez nem gondolatolvasási verseny. A helyes válasz az, hogy nem minden pozitív egész írható fel prímek szorzataként. Vagy az, hogy csak az 1-nél nagyobb pozitív egészek írhatók fel prímek szorzataként, feltéve, ha az egytényezős szorzatot is szorzatnak számítjuk. Ez így objektíven helyes – és nem is túl hosszú – válasz lenne, a kontextustól függetlenül, meg azon vélekedésed helyességétől függetlenül, hogy *szerinted* mire gondolt a kérdező.