Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » Hamis az elméletem?

Hamis az elméletem?

Figyelt kérdés
Sokan pedzegetik az időutazás lehetőségét. Ennek ellenére, én úgy gondolom, nem fog bekövetkezni, legalábbis ebben az univerzumban és idősíkon nem. Mindezt azzal magyarázom, hogy a történelmünk során semmilyen lelet, bizonyíték nem utal arra, hogy "ismeretlen, jövőből érkező" személyek jelentek volna meg, illetve ha az időutazás lehetséges volna a jövőben, akkor nyilván másképp alakultak volna egyes háborúk (vagy épp direkt így alakították, de akkor érvénybe lép az első feltételezésem). Ha megvalósul az időutazás, úgy gondolom, hogy nem lehet majd befolyásolni, és véletlenszerűen akár egy párhuzamos dimenzióba, vagy egy korábbi univerzumba repít. Ti mit gondoltok erről?
2013. okt. 18. 13:21
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Olyasmi mellett érvelsz, amit amúgy minden hozzáértő egyetért (nincs időutazás a múltba), viszont maga az érvelés alátámasztása és az egész levezetés rossz. Olyan, mintha azt mondanád, hogy sokakkal ellentétben szerinted az ég kék, mert a madarak repülnek. Egy részről az ég minden épelméjű ember szerint kék (aki szerint nem, arra nem érdemes hallgatni), másrészről viszont NEM azért, mert a madarak repülnek. A kérdés végén írt fejtegetéseid meg úgy hülyeségek, ahogy vannak.
2013. okt. 18. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Mivel az egész dolog tudományos alapja nulla, és egy darabig az is lesz, így minden feltételezés megállja a helyét. Nem tudunk erről semmit, azt sem, hogy lehetséges-e, azt sem, hogy nem. Ami talán biztos az az, hogy a múltba nem lehet haladni, csak a jövőbe. Vagy ha valahol a jövőben már ezt az egészet kifejlesztették, akkor lehet, hogy nem engedélyezik a múltba való utazást, mert katasztrófába torkollna (bármilyen apró változtatás hatalmas hatással lenne az akkori jelenre). Szóval sokat lehet ezen fikcionálni, de nincs értelme, mert ha reálisan nézzük a dolgokat, pár száz év múlva emberiség sem lesz, nem hogy időutazás.
2013. okt. 18. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

1/1


Megpróbáltam dióhéjban megfogalmazni, amit ÉN gondolok. Ostoba hasonlatokat tudsz írni, de az utolsó kérdésemre nem sikerült válaszolnod, illetve azt sem támasztottad alá, hogy a "fejtegetésem" miért hülyeség?


Egyébként, nem vagyok hozzáértő, csak latolgatok egy számomra érdekes témát, az offenzív hozzászólás helyett, talán leírhatnád, hogy miért nem úgy van, ahogy gondolom, és miért úgy van, ahogy valójában van.

2013. okt. 18. 13:45
 4/12 anonim ***** válasza:

Van egy paradoxon, amit időparadoxonnak nevezünk. Ez a paradoxon arra céloz, hogy az időutazás lehetetlen.

Tegyük fel, hogy Móricka visszamegy az időben és megöli a nagyapját gyermekkorában. Így Mórickának nem születik meg az apja, és ő sem tud megszületni, és nem tud visszamenni a múltban, hogy megölje a nagyapját. Egy hasonlóan lehet érvelni amellett, hogy a jövőben sem lehet utazni.

....

Más részről, ha feltételezzük, hogy az idő nem lineáris, hanem sok-sok párhuzamos idősík létezik, akkor ha Móricka visszautazik az időben, igazából nem a saját párhuzama múltjában utazik, hanem egy másik párhuzam idejébe, ott nyugodtan megölheti az "apját". Így abban a párhuzamban nem fog megszületni egy másik Móricka, de attól a gyilkos Móricka még létezni fog, mert nem a saját apját ölte meg.

2013. okt. 18. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

2,4 hsz


Egyetértek, köszönöm.


Sajnos ezen a területen még elég "szűk" a gondolkodásom, ezért is tettem fel a kérdésemet.

2013. okt. 18. 14:00
 6/12 Wadmalac ***** válasza:

Karinthy ezt az időutazás lehetetlenségére szült érvet 11 éves korában jegyezte le a naplójába. Nem hülyeség, csak nem bizonyíték.

1. te is írtad a paradoxont kiküszöbölő párhuzamos valóságok lehetőségét

2. egyáltalán nem biztos, hogy muszáj tudnunk az esetlegesen itt járt-járó időutazókról


Egyébként ez a kérdés szinte szó szerint ismétlődik itt olyan 3-4 havonta, mindig mástól, kérdésfeltevés előtt érdemes utánaolvasni a korábbi hasonlóknak.

2013. okt. 18. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
ha egyszer megvalósítható lesz az időutazás, akkor mindig is volt ... kapise? ... jó paradoxon, mi?
2013. okt. 18. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

7: ez nem paradoxon.


4: ha párhuzamos idősíkok vannak, akkor teljesen felesleges az időutazás, és nincs is értelme. Mi értelme lenne, ha nem tudsz befolyásolni semmit? Szemléletesebben tudsz töri órát tartani max... osztálykirándulás a múltba :D

Egyébként meg pont ezért mondjuk, hogy hátrafelé nem lehet utazni. Előre viszont igen. Írtad, hogy hasonlóan lehet érvelni a jövőbe való utazás mellett, érvelj kérlek. Csak mert egyáltalán nem lehet hasonlóan érvelni. A jövőben megváltoztathatsz bármit, az a múltra (vagyis az aktuális jelenre) nem lesz befolyással! Tehát ez az irány lehetséges, és értelme is van, ha egy idősíkról beszélünk, mert úgy formálhatsz bármit, ahogy neked kedved van. Persze, ha ez lehetséges lenne, és valamelyik nagyhatalom szert tenne rá, akkor hatalmas problémák lennének, mert úgy formálná a saját és mások jövőjét, ahogy akarja, szóval felkelés lázadás, világháború, pusztítsuk el a gépet... és akkor lehet gondolkozni, hogy megérte volna a feltalálása, mert nélküle nem lett volna háború.

2013. okt. 18. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

"Mi értelme lenne, ha nem tudsz befolyásolni semmit?"


"Írtad, hogy hasonlóan lehet érvelni a jövőbe való utazás mellett, érvelj kérlek. Csak mert egyáltalán nem lehet hasonlóan érvelni."


A jövőbe utazás elméletileg valóban lehetséges. Viszont értelme annak se sok van. Valóban tudsz változtatni a jövőben? Vajon meg lehet azt változtatni, ami még meg sem történt? Hiszen ami a jövőben van, az még nem történt meg, tehát állapota sincs, amit meg lehetne változtatni. A változ(tat)áshoz ugyanis egy már meglévő, biztos pontra van szükség, AMIHEZ KÉPEST beszélhetünk változtatásról. De ami a jövőben van, az még önmaga is képlékeny, változékony, egyáltalán nem nevezhető biztos pontnak.

2013. okt. 18. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Nem bizonyíték, de erős ellenérv.
2013. okt. 18. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!