Más is rühelli a társas “dinamikát”?

Helyzet és társaság függő.

"általában nem önmaguk"

Mi lenne az ember "önmaga", ha soha semmi kapcsolata nem lett volna más emberekkel, kultúrális hatásokkal?

Aki nincs társaságban, az meg sosem önmaga, csak fantáziál magáról. Aztán ő csodálkozik a legjobban, amikor mások nem értékelik, hogy ő milyen csodálatos ember.

Társaságban így vagy úgy rendszeresen szembesítenek vele (már ha veszed a lapot), hogy nem egészen az vagy, akinek hiszed magadat, egyedül meg azt képzelsz magadról, amit akarsz. Senki nem szól bele, hogyan jópofizol saját magadnak a szobádban... kivéve minket, de olyankor csak ikszeled az ablakot osz' jóvan.

Alapvetően az rühelli a "társas dinamikát", akinek hiányos/selejtes a társas kultúrája, vagy esetleg rossz társaságba jár. (Esetleg semmilyen társaságba nem jár, hanem arról is csak fantáziál...)

Szerintem pedig ezt nevezik alkalmazkodásnak. Én nem megjátszásnak hívnám, hisz az ember nem ugyanúgy viselkedik az anyjával, de a barátjával vagy a barátnöjével sem, elég morbid lenne.

Akkor miért várjuk el, hogy társaságban ugyan úgy viselkedjen, mint bárkivel? Mondjuk az anyjával, érted…

Amennyi élet helyzet annyi fajta ruhát öltünk, de ez nem megjátszás, mint írtam, hanem alkalmazkodás.