Miért nem maradt meg az eredeti, ősemberi állapot?

Nincs olyan, hogy haszontalan tudás. Az ősembernek is sokat kellett tudnia az életben maradáshoz, csak azt akkoriban még nem iskolában tanulták meg. A szerencsésebbeknek elmondták a szüleik vagy a törzsben az öregek, a kevésbé szerencséseknek maguknak kellett megtapasztalnia. Pl. te tudod, hogy melyik állatot hogyan kell elfogni, megnyúzni és kibelezni, hogy ehető legyen? Tudod, hogy mely növények ehetőek, melyek okoznak jobb esetben hasmenést, rosszabban kínhalált? Egy ősembernek, de még egy középkori parasztnak is szüksége volt erre a kiterjedt tudásra, hogy életben maradjon.

A mai embernek semmi szüksége tudásra az életben maradáshoz, mert aki szó szerint semmit sem tud, mondjuk mert szellemi fogyatékos, azt etetik, itatják egy elmegyógyintézetben, míg az őskorban magára maradt volna és valahol éhenhalt volna valahol, ha meg úgy nem tudsz semmit, hogy nem értesz semmihez és sehova se vesznek fel dolgozni, akkor lakhatsz hajléktalanszállón és ehetsz ingyenkonyhán, ilyen még 100 éve se adatott meg a szerencsétlenül járt embereknek.

"Miért alakult ki az, hogy egyre többet kell tanulni (és tudni) ahhoz, hogy az ember megéljen."

Egyes ősember minden bizonnyal ugyanannyi tudással rendelkezett, mint amennyit egy mai ember tud. A különbség, hogy az a tudás másra vonatkozik. Régen a vadász mindent tudott a mamutok vonulásáról, ma egy mérnök a félvezetőkhöz ért. Az ismeretek darabszáma ugyan annyi. Az emberiség össztudása persze megsokszorozódott, de lebontva nincs okunk feltételezni, hogy az egyes egyedek többet tudnánk, mint amikor először hagytuk el Afrikát.

Először is nem tudom mit értesz ősember alatt. Homo erectus? Korai Homo sapiens?

Már a Homo erectus is kiszorult az életteréből és vándorolni kényszerült, mert egyszerűen az élőhelye nem bírta eltartani a populációt. Tehát NEM tudott megélni vadászásból meg gyűjtögetésből, mert minden területnek van egy eltartóképessége (négyzetméterenként adott kiló gyümölcs nő és adott mennyiségű levadászható állat lakik ott, ami adott számú embernek elég), és elérték ezt az eltartóképességet.

A Homo sapiens éppen azért tudott és tud a mai napig fennmaradni (szinte minden környezetben), mert tud kutatni és újat tanulni. A korai kutatás-fejlesztés persze nem laborban történt és nem nanorobotot találtak fel, hanem az új élőhelyet kellett kolonizálni (hogyan kell fókára vadászni és jégházat építeni, mi ehető, mi mérgező egy új helyen, stb). De ne gondold, hogy ezt a tudást csorgó nyálú Bubuka szintű habogó hülyék rakták össze. Annak a kornak is megvoltak a maga Einsteinjei, akik feltalálták a kereket, a zárt kemencét, a kampós nyílhegyet, a gyógynövényeket, majd megtanították a többieknek, akiknek élethosszig küzdeniük és tanulniuk kellett.

Azt se gondold, hogy az ősemberek mindig és feltétlenül izmosak voltak. Jó, a filmek többnyire úgy ábrázolják őket, de az ember akkor izmosodik, ha sok a munka és kaja is van. De ha állandóan lót-fut, de kudarcos a vadászat, akkor lesoványodik, mint egy szibériai munkatábor lakója. Ettől aztán gyengébb lesz, a vadászat még kudarcosabb, végül éhen hal. Meg aztán a vadászat veszélyes is, egy jó erőben levő 15-20 évesnek még könnyen megy, de egy vén 35-40 évesnek már nehezen. Valószínűleg te sem gondolod majd úgy 35 évesen, hogy de jó lenne vaddisznók után rohangászni.

Ehhez képest az az ősember, amelyik észrevette, hogy a leszórt vadbúza kalásza helyén jövőre hat másik vadbúza nő, ezáltal ha idén megspórolok mondjuk 1 emberre való adagot, akkor jövőre 6 embert tudok megetetni, hatalmas előnyre tett szert. De hát ezt ki kellett tanulni és tapasztalni, átadni a tudást, stb.

Vadászó ősembernek lenni tehát rohadtul küzdelmes és bizonytalan dolog volt, nem lehetett tartalékokat képezni, a rossz évszakokban nagyon sokan meghaltak. Éppen ezért találtak fel annyi mindent a háztól kezdve a földművelésig, az ételek tartósításától és tárolásától kezdve a kerékig.

Pedig már az első emberek is gondolkodtak. Először a körülöttük fellelhető anyagokat használták fel, később pedig ezekből az anyagokból célszerűen készítettek használati tárgyakat.

Mint mondták, egy állat levadászása sem úgy megy hogy nekirohansz. A vadászatot is már az első emberek is pontosan megtervezték barlangrajzokon. Egy pl.: mamutot vagy egy karfogú tigrist nem lehetett egy olyan könnyű dolog leteríteni.

Az egész élővilágban mindennek van valamije (szerv, végtag, képesség, stb) ami a túlélést szolgálja. A madaraknak a szárny jutott, a ragadozóknak az erős állkapocs, a gyors mozgás, lopakodás, állóképesség. Nekünk embereknek a hatalmas agy jutott és az ezzel járó igencsak fejlett gondolkodás. (mármint az élővilág többi egyedeihez képest)

Nincsenek hatalmas tépőfogaink amivel elharaphatnánk a zsákmány torkát, nincs vastag bundánk vagy szírréteg ami megvédene a hidegtől, nincsenek hatalmas karmaink amivel leteríthetnénk a zsákmányt, nincs 4 lábunk és olyan testfelépítésünk amivel egy antilopot puszta fizikumból el tudnánk kapni.

Helyette viszont készítettünk dárdákat, kőbaltákat, íjakat, parittyákat amivel a nálunk erősebb és gyorsabb zsákmányt is le tudjuk teríteni. Készítettünk ruházatot ami megvéd minket a hidegtől. Stb, stb, stb...

Nekünk embereknek a gondolkodás/tudás a legnagyobb fegyverünk. Ez nem kényelmi kérdés, ez az emberiség túlélését szolgálja. Ez ugyanolyan mint a kaméleon színváltása, a hüllők jacobson szerve, a bagoly hallása és látása, stb.

Szerinted mi történt volna ha az első embernek mondható lények nem tudtak volna olyan eszközöket csinálni amivel leteríthetnének egy állatot? Ott pusztult ki volna az egész emberiség.