Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Létezhet egy olyan útvonal...

Létezhet egy olyan útvonal leírás, amelyet gyalog követve el lehet jutni egy eddig ismeretlen dimenzióba?

Figyelt kérdés

A gyaloglás kitételt azért tettem bele, hogy egyértelmű legyen, hogy itt a Földön gyalogolva kell tudni eljutni. A leírást meg úgy képzelem el, hogy egy papír, amire olyanok vannak írva, hogy 100 métert előre, 1 métert jobbra, 1 métert balra, megint 1 métert balra és megint 1 métert balra.


Olyasmire gondolok, hogy maga az útvonal is számíthat, hogy hogyan jutottunk el egy adott pontjára a Földnek, tehát nem csak maga a pont.


És egy másik dimenzió alatt olyan helyet értek a Földön, ahol mondjuk másképp működik a "fizika", mint a Föld többi részén, mondjuk erősebb a gravitáció, hogy egy egyszerűen megfigyelhető eltérést mondjak.


Előre bocsátom, hogy nem viccnek szántam a kérdést, és azt is, hogy én magam is látok ezernyi problémát vele és valószínű ha ezt 500 évvel ezelőtt kérdeztem volna, akkor megégettek volna.


Tehát olyan elképzelésekre vagyok csupán kíváncsi, amelyek ötletszerűen meg tudják indokolni, hogy ez hogyan lehetséges. (Emiatt a kérdést sem pont így kellett volna feltenni, de ez tűnt a legkevésbé eretneknek.)


2015. febr. 15. 20:25
1 2 3 4 5 6
 41/56 anonim ***** válasza:

"a 2+2 az 5"

Ez sehol sem igaz.

Te pedig menjél már végre át az ezotériába!

2015. febr. 19. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/56 A kérdező kommentje:

Úgy értem, hogy ha valaki kiáll a térre meztelenül, és azt üvölti, hogy 2+2=5, azt is meg kell tudja magyarázza a mindent magyarázó elmélet. Oké, hogy nem 5 2+2, de az, hogy az a valaki odaállt és ezt mondta, az valóság.


Minden, amit mondott bárki bármikor, az lehet, hogy nem fér bele tudományba, matematikába vagy hasonlókba, de hogy megtörtént, az biztos. És valami okozta azt. És hiába tűnik ellentmondásnak a matematika és a 2+2=4 kijelentés, valaminek kell lennie, ami megmagyarázza mindkettőt, amiből mindkettő logikusan következik.

2015. febr. 19. 20:54
 43/56 A kérdező kommentje:
Véletlenül matematikailag helyes összefüggést írtam. Nem volt szándékos. 2+2=5-re gondoltam.
2015. febr. 19. 20:56
 44/56 A kérdező kommentje:

Nem lehet, hogy 3 különböző dimenzióban van az agyunk kvantum-világbeli anyaga, az az anyag, amit elménk "lát" az agyunkból, az úgymond hagyományos 4 dimenziós téridőben, és az elménk?


A kvantum-világ az alapja mindennek, és abban minden benne van. Ennek a világnak egy leszűkített változata, másképpen mondva egy része az a 4 dimenziós téridő, amiben látjuk magát az agyat is(miközben tudjuk, hogy a kvantumvilágban a semmiből születhetnek és tűnhet nem el dolgok, ami az aggyal is megtörténhet, sőt egy egész bolygóval is csak egyre nagyobb méreteknél egyre kisebb meglepetések tudnak minket érni), ami egy kvantumvilágbeli valaminek lehet a 4 dimenziós vetülete, és az agynak egy még tovább szűkített változata az elme, ami ahhoz az agyhoz tartozik, és amit az az agy határoz meg, és ennek az agynak egy újabb dimenzióban a vetülete az elme.


És mindezt a kvantum-világban nézve lehetne csak úgy megérteni, hogy mindent meg tudjunk magyarázni, hogy miért történik. De mi az elme világában, vagy dimenziójában élünk, és az elme dimenziójából nézve már a 4 dimenziós téridő dimenziója sem érthető pontosan, talán ott is csak valószínűségek alkalmazhatóak.



[link]


Itt egy rajz róla. Ha a fehér kört nézzük, és az az elme, az vagyunk mi valójában, akkor azon belül kialakulhatnak összefüggések, megfigyelések alapján, hogy azok a sárga kockák merre szoktak menni, mondjuk összeütköznek néha, akkor mi történik és ez hasonlíthat alapból arra, ahogyan a sárga kockák viselkednek a fehér körön kívül, mondjuk a nagy piros körben. Viszont ha a fehéren belül vagyunk és egy sárga kocka elhagyja a kört, akkor ugyan egy darabig meg tudjuk mondani, hogy miért azon az útvonalon megy, de ahogy kilép a körből, a számunka megszűnik. És a semmiből tud megszületni, akár ugyanez a sárga kocka, amikor visszatér hozzánk.

2015. febr. 20. 12:35
 45/56 anonim ***** válasza:

Kedves moderátorok!

Miért nem az ezotériában van már rég ez a téma?

2015. febr. 20. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/56 A kérdező kommentje:

Tegyük fel a kvantum-világban valahogy viselkednek a részecskék. Most mindegy, hogy azt isten vagy a véletlen hozta létre.


Az ott uralkodó szabályok miatt, valahogy mozognak ezek a részecskék, pattognak össze-vissza, és egyszer csak egy olyan magasabb rendű vegyületté állnak össze isten vagy a véletlen révén, amit ha egyben nézünk, akkor bonyolultabb tulajdonságai vannak, bonyolultabban viselkedik.


A bonyolult viselkedés az lehet, hogy képes lehet magához vonzani elemibb vegyületeket, vagy részecskéket. Ez lényegében az ő szintjén már egy fajta tudat. Mindaz, amilyen tulajdonságai, képességei vannak leírják ezt.


Viszont nem képes mindent kontrollálni. Mondjuk a tőle messzebb lévő részecskéket nem tudja irányítani és azokat sem, amik a közelében vannak, de nincs rájuk hatással, ezért tőle függetlenül továbbra is történik csomó minden. Tehát az is tőle független volt, hogy ő kialakult és az is tőle független, hogy azok a részecskék mit csinálnak, amikre nincs befolyása, lényegében azokat nem látja, és mintha nem is léteznének a számára, mert egy számára elérhetetlen, irányíthatatlan dimenzióban vannak és ő maga is egy olyan dimenzióban született, aminek legfeljebb csak egy részét érti, és tudja befolyásolni a képességei révén. Ami viszont az ő tudatának tekinthető, az az a kör, ahol az ő hatására történnek dolgok, az ő tulajdonságai révén.


Ez az alap tudattal rendelkező magasabb rendű vegyület továbbra is ki van téve a véletlen részecskék hatásának, ezért folytatódik az elején megindult folyamat, csak most már van pár alap képessége.


Ezen a fejlődési úton haladva egyre több mindenre kiható tulajdonságokat szerez, és egyre több mindent tud befolyásolni a világban, ezáltal egyre több mindent tud megérteni.

2015. febr. 20. 13:16
 47/56 Wadmalac ***** válasza:

"Nem lehet, hogy 3 különböző dimenzióban van az agyunk kvantum-világbeli anyaga, az az anyag, amit elménk "lát" az agyunkból, az úgymond hagyományos 4 dimenziós téridőben, és az elménk?"

Na EZ az ötlet annyira nem elborult ezós, tulajdonképpen kicsit sántítva, de nem jelenthető ki, hogy tutira hülyeség. De igazán sem cáfolata, sem igazán erre utaló tényünk sincs (nem bizonyíték, de legalább annyi, ami az ötletedet hipotézis szintjére emelné).

Szóval szerintem, bár nem hülyeség, de kár addig időt szánni rá, amíg nincs valami kézzel fogható tényünk, ami valóban erre mutatna.

2015. febr. 20. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/56 A kérdező kommentje:

Hogy az előbbi rajzhoz még pontosabban igazodva írjam le.


A fehér kör az az elme. Ahogyan és ami alapján működik. Az azon a körön belül előálló magasabb rendű vegyületek eredménye az elme. Tehát a fehér körön belül van az elme működését leíró vegyület. És az érdekes itt jön, hogy ezt nem érzékeli ilyen szinten az elme. Tehát ebbe nem lát bele teljes mélységig. Hanem a fehér körön belüli vegyület arra képest, hogy a szürke körön belül, vagyis a 4 dimenziós téren belül "elég jól" működő tulajdonságai legyenek.


A fehér körön belüli vegyületek a legbonyolultabbak, és nekik lehetnek a legtöbb tulajdonságaik. Ennél kevésbé bonyolult a szürke világ, amire befolyása van a fehér körön belüli vegyületnek. És a kvantum világ valószínűleg egyszerű vegyületei meg vagy túl távol vannak, vagy nincs rájuk hatással a fehér kör vegyülete. Legalábbis a kvantum világ pirossal jelölt részére, mert hogy a fehér is benne van a kvantum világban és a szürke is.


Valószínűleg a kvantumvilág azon része, ami produkálja a számunkra fura jelenségeket őrizte meg a legtisztábban azokat a tulajdonságokat, amik a régmúltban az Univerzum múltjában, esetleg születésekor megvoltak.


És a fehér körön belüli legbonyolultabb vegyületekből lehet a legjobban következtetni a végeredményre, vagyis az Univerzum jövőjére.


Tehát az a megtapasztalható világ, amit 4 dimenziós térnek nevezünk a kettő között lehet ilyen értelemben és a kísérleteink arra alapszanak.


Szerintem bármeddig is fejlődik ez a vegyület, amit mag embernek hívunk, önmagát, tehát a saját fehér körét sosem fogja tudni megmagyarázni, tehát ilyen értelemben a végső igazságot sosem fogja megtalálni a nagy kérdésekre, hogy mi értelme vagy célja az életnek, mert az pont önmagától függ. Viszont a múltat talán lesz esélye feltérképezni, mert ahogy egyre bonyolultabb vegyületté áll össze, egyre több szélesedni fog a szürke kör.

2015. febr. 20. 13:54
 49/56 Wadmalac ***** válasza:
Na EZ már azért tényleg ezóba nyúlik. Az a pár soros alapelmélet még elment, de ezt már túlkombináltad. :)
2015. febr. 20. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/56 A kérdező kommentje:

Erről jut eszembe. A kvantum-világban nincs olyan, hogy egyik részecskének igaza van egy másikkal szemben. Össze ütközgetnek, és ellökik egymást meg hasonlók, letérítik az eredeti pályáról a másikat, de nincs közöttük ellentmondás. Csupán ők így működnek.


Olyan dologhoz, amit mi ellentmondásnak nevezünk vagy összeférhetetlenségnek, ahhoz bonyolultabb vegyületekre van szükség.


Ha már összeállt sok részecske egy bonyolult vegyületté, aminek bonyolult tulajdonságai vannak, akkor abból a szemszögből nézve létezhet olyan, hogy halál, meg ellentmondás, hogy mondjuk egy magasabb rendű vegyület hatására, vagy a véletlen hatására az a vegyület elpusztul, tehát részecskékre esik szét, és megszűnik ebben az értelemben létezni. Ugyan az elemei meglesznek, de már nem egy közös vegyületben.


A világ ilyen szintjén már van értelme halálról beszélni, vagy arról, hogy bizonyos vegyületek nem képesek elviselni bizonyos vegyületeket.


A tudományt is lehet nevezni egy ilyen bonyolult vegyületnek. Az áll emberekből és az emberek egy bizonyos tulajdonságaiból(de nem mindből), és ez összességében jelenti, mondjuk azt amit, ma tudománynak nevezünk. Ennek a vegyületnek erős és sokfajta tulajdonsága van. Bizonyos mértékig meg tudja jósolni a jövőjét bizonyos bonyolultságú szint alatti vegyületeknek, legyen az egy bolygó mondjuk. De vannak dolgok, amiket nem tud beépíteni, vagy elfogadni. Ilyenek a túl bonyolult vegyületek, ami nem azt jelenti, hogy önmagánál bonyolultabb vegyület, csupán annál bonyolultabb, mint amivel ő maga tud kezdeni valamit, és ilyenek a túl egyszerű részecskék is, amik a hatókörén kívül esnek valamilyen okból.

2015. febr. 20. 14:31
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!