Newton második törvénye miért nem érvényes a nehézségi gyorsulásra?

"Ebben a részben a nehézségi gyorsulást már nem erőnek kezeled, hanem annak, ami valójában. Ugye? "

De, itt is erőként kezelem, csak az értéke nem 10 N, hanem sokkal kisebb. Épp akkora erőként lehet elképzelni, ami egy protont/neutront 10 m/s2 gyorsulással gyorsít a Föld felé, és mivel a proton/neutron tömege igen kicsi, ezért az ezt gyorsító erő (az elemi erőcske névre kereszteltem) is igen kicsi. Ki lehetne számolni, de nem fogom.

Mivel a test tömege megegyezik az alkatrészek tömegének az összegével, az elemi alkatrész pedig nem más mint a proton és a neutron, így végülis azt kapjuk, hogy a testre annyi gravitácisó erő hat, amennyi a protonok és neutronok száma, szorozva ez elemi erőcskének nevezett erővel (mivel ez mindegyik protonra és neutronra külön-külön hat).

Ebből is látszik, hogy egy nagyobb tömegű testre több erő hat, mivel több proton és neutron van benne (nem lehet mástól nagyobb a tömege). Mindegyik proton és neutron "hozza magával" a rá ható elemi erőcskét, így végülis minden proton és neutron (ezáltal az általuk alkotott teljes test egésze is) 10 m/s2 gyorsulással gyorsul a Föld felé.

Vagyis végeredményben azt kapjuk, hogy minden test állandó gyorsulással gyorsul a Föld felé (10 m/s2), viszont a rá ható erők különböznek a tömegüktől függően (végső soron a bennük levő protonok és neutronok számától függően).

Nem érted még mindig.

Induljunk ki abból a feltevésből, hogy a gravitációs gyorsulás úgy hat, hogy testenként azonos erőhatásként jelentkezik. Beláttuk, hogy ez csak akkor lehetséges, ha az adott test további alkatrészekre nem bontható, hiszen amíg alkatrészekből álló testekről beszéltünk, addig ellentmondáshoz jutottunk. Éppen azért működik a protonokra és a neutronokra az én erő-modellem (ami nem igaz a valóságban), mert a proton és a neutron tovább nem bontható, azaz elemi alkatrész, vagyis lényegében egy határeset.

Vagyis ha a gravitációs gyorsulás egy erő lenne - de nem az - akkor a protonokra és neutronokra ható pici erő lenne, és emiatt nézne ki úgy a világ, ahogy igazából kinéz.

„Viszont a továbbiakban, vagyis az atomos számításnál már helyes eredmények születtek, tehát ott csak kiiktattad a nehézségi erőt, és helyette a nehézségi gyorsulást helyezted be, vagy valami ilyesmit tettél, nem?”

Pontosan arról van szó, hogy megmutattam, hogy ha erőt használunk gyorsulás helyett, akkor az hogyan működne. Azért született helyes eredmény, mert egy abszurd feltevéshez egy abszurd világképet rendeltem, és a kettő együttesen helyesen működik. A zuhanó mozdony szempontjából mindegy, hogy az egész mozdonyra hat egy egységes erőtér, vagy az atomjaira külön-külön hat egy-egy picike erő.

„Mert ha ott is állandó értéket tulajdonítottál volna a nehézségi gyorsulásnak, akkor nem jöhetett volna ki az, hogy a két eltérő nagyságú széndarab egyidejűleg esik le.”

Dehogyisnem Számolj utána. Szóval végülis csak szemlélet kérdése, hogy hogyan tekintesz a gravitációra: egy minden atomot külön-külön vonzó erők halmazaként, vagy egy egységes gyorsulásként. Mindkettő helyes eredményre fog vezetni, és tulajdonképpen a gravitáció lehet hogy sem erők hatása, sem erőtér, hanem egy harmadikféle valami.