Beülnél egy teleportáló gépbe, ami megsemmisít, majd tökéletesen felépít egy másik helyen, miért vagy miért nem?

> Mondok egy félig-meddig passzentos analógiát.

Valóban félig-meddig passzentos. De ebben az esetben valószínű először kétségbe esnék. Majd miután elfogadtam a helyzetet, tulajdonképpen felszabadulnék. Nem kell döntéseket hoznom, az életem hátralevő részét filmnézéssel tölthetem (3D, sőt 4D, vagy 9D-s mozi, az azért valahol cool). Jó, talán nem túl érdekes film, de egy ideig érdekes is lehetne. Aztán persze valószínű megőrülnék.

De ott a hiba az analógiádban, hogy a pontos másolat hiányzik belőle. Tegyük fel, hogy ez a skizofrénia fizikailag is megtörténik, tulajdonképpen az agyadról atomi pontossággal ugyanaz a másolat jönne létre. Mindkét agyad megkapná ugyanazt az inputot, viszont csak a másolt agyad bocsátana ki outputot. Egyáltalán észrevenné-e az eredeti – háttérbe szorult – éned, hogy nem ő irányít? Mondjuk meglát egy csokit a tested. Mindkét agyba bejön a csoki látványa, és mindkét agy úgy dönt, eszik pár kockát belőle. (Miért döntenének máshogy, hiszen azonos a működésük.) Az eredeti agy ki akarná nyújtani a kezét, csak ugye ő nem tud jelet küldeni a kéznek. Viszont a másolt agy ugyanúgy ki akarná nyújtani a kezét, és meg is tenné. A te eredeti agyad azt észlelné, hogy ki akarja nyújtani a kezét, és az ki is nyúlik a csoki felé. Nem venné észre, hogy valójában nem ő irányított.

Itt persze kérdés, hogy kvantumfizikai okok miatt mennyire térne el a két agy működése idővel az eredetileg pontosan másolt állapot ellenére. Mikor halmozódnának fel azok a különbségek annyira, az már tudatosul is?

~ ~ ~

Amúgy mi van, ha veled – meg akár velem is, miért ne – ez éppen tegnapelőtt történt meg? Persze nem tudsz róla, mert te a másolat vagy. Az eredeti énedről viszont senki nem tud. Úgy most a fizikai nonszensz jellegét félretéve mi van, ha ez megtörtént veled? Most hogy érzed magad? Illetve ki érzi magát hogy? :-)

A másik ferdeség az analógiában, hogy a teleportálás során az a bizonyos skizofréneredeti én nem érzi rosszul magát, mert sehogy nem érzi magát. Kvázi mindenki számára minden maradna úgy, mintha mi sem történt volna – leszámítva, hogy valaki x méterrel arrébb került –, és senki nem érzékelne mást, nem érezné senki rosszul magát.

~ ~ ~

> Nekem ,gondolkodó individuumnak állatira tök mindegy, hogy megszűnésem után mi történik, például tökéletes másolatom tovább él. Attól még én halott vagyok.

Alapvetően nem mindegy. Legalábbis a legtöbb emberben ott a vágy, hogy valakinek továbbadja a tudását, a gondolatait, hogy valaki továbbvigye azokat a tudatrészeket, elveket, mémeket, amik benne vannak. Előbb-utóbb mindenki meghal. A teleportálásnál viszont ez az életcél kimaxolódik, ennél tökéletesebb utód, vagy tanítvány, vagy mi nem is lehetne, minden mémet, gondolatot, emléket, tapasztalatot, célt magával visz, annyira azonosul veled, hogy nem is tudja, hogy ő igazából nem te.

~ ~ ~

> A teleport úgy nézne ki, hogy A-ban belépsz, kilépsz B-ben, de A-ban nem szűnsz meg. Ezt a problémát úgy orvosoljuk, hogy főbe lőlek, elhamvasztlak és Dunába szórlak.

Nem érezném sokkal másabbnak a dolgot. Maximum annyira, hogy akkor lehet, hogy inkább csak hosszabb távolságokra utazásnál használnám az eszközt, a boltba nem azzal teleportálnám le magam. (Így legalább nem kellene velem Dunát rekeszteni. :-) )

> Kérdés: ebben a tudatban te, A-ban maradt 2*Sü, odatartanád a fejed a pisztolyhoz, hogy lőjek?

Persze, hogy nem. Illetve lehet, hogy tudatosan vállalnám, de az életösztön valószínű átvenné az irányítást a tudatos vállalásom felett. Mert mindkét fizikai testben én vagyok, az B-ben is de az A-ban is.

#21:

Vagyis te simán hajlandó vagy meghalni, ha valaki folytatja az életedet helyetted.

Csak azért, hogy eljuss A-ból B-be.

Hát, ott tartunk, ahol az elején: lelked rajta. :)

Én speciel ragaszkodom ehhez a xaros kis életemhez. És az, hogy ha valaki folytatni tudja helyettem, csak akkor jelent viszonylagos megnyugvást, ha mindenképpen meg kell halnom.

Csak azért, hogy egy pillanat alatt eljussak Budapestről Los Angelesbe, kösz, nem.

:)

Most az a mondás jutott eszembe, hogy kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. És tényleg érdekes kérdés ez. Mi teszi a folyót folyóvá?

Az egyik nézőpontból a folyó az az a víz, ami alkotja. A folyómeder, a folyó kanyarulati csak formát adnak ennek a víznek. Ilyen módon az a folyóvíz, amiben tavaly fürödtem, már a tengerben, vagy a légkörben van, amibe most ugranék bele, az már egy másik folyó, még ha ez az új folyó ugyanazt a formát is veszi fel, ugyanabban a mederben ugyanolyan kanyarulatokban folyik.

A másik nézőpontból a folyó az alapvetően a meder, a kanyarulat. Ebből a nézőpontból a víz csak egy másodlagos fontosságú eszköz, pusztán arra szolgál, hogy a folyó valóban létezzen is. Innen nézve én ugyanabba a folyóba ugrok bele most, mint tavaly. Igaz a vízmolekulák nem ugyanazok, de nem a molekulák maguk teszik a folyót, hanem a folyó valójában egy idea, tulajdonképpen egy konkrét folyó esetén is elvont fogalom, egy működés, egy rend, különböző fizikai törvények – pl. gravitáció – megnyilvánulása, annak minden következményével, hogy medre, kanyarulatai vannak.

Mi azt próbáljuk a vitában eldönteni, hogy melyik szemlélet a helyes. Pedig alapvetően mindkettő személet helyes és egyszerre igaz, hogy ez a folyó ugyanaz, mint tavaly és az is, hogy ez a folyó nem ugyanaz, csak ugyanolyan, mint tavaly.

Erre a kérdésre nem lehet válaszolni.

Az öntudat átmásolódik-e?

Nem tudjuk, s megkérdeni sem volna értelme az n első kísérleti alanyt, mert a régi énje tudatéval úgyis úgy válaszolna, mintha igen.

Volt egy Csillagkapu Atlantisz rész é illetve előbb részen át ívelő eseménysorozat), hogy a skót Dr. Carson meghalt (felrobbant), majd több résszel később találkoztak vele, aki egy klónja volt, az eredeti minden tudásával és emmékével, legalábbis addig amikor as klónozás megtörtént. Így ő nem is tudta, hogy egy klón.

Az eredeti minden kétséget kizáróan meghalt. Mégis volt egy másik. Nyílvánvaló, hogy egy ideig egyidejűleg is léteztek (ne menjünk bele abba, hogy a relativitáselmélet szerint abszolút egyidejűség sincsen).

A fent említett eset semmiben nem különbözik a teleportálás problémájával. A másolat öntudata hiába azonosak az emlékek, nem ugyanaz, mint sajátunk volt.

"Az öntudat átmásolódik-e?"

Igen.

Michio Kaku: Physics of the impossible és Physics of the future

E könyvek olvasása javasolt.