Tanárbúcsuztató beszéd? Írjatok példákat!

Haveromat harmadikban, még a kilencvenes évek elején kirúgatta egy idegbeteg tanár a szakközépiskolából. Az az állandóan vörös fejjel ordító, semmilyen konfliktushelyzetet kezelni nem tudó, alkalmatlan fajta, aki napi rendszerességgel rendezett drámát és kapott agyérgörcsöt olyasmiken, ami normális embernek lényegtelen apróság.

Srác hazament, egy hét alatt kitanította magát digitális kiadványszerkesztésre (akkoriban a PC még egy félelmetes és misztikus gépezet volt a legtöbb "felnőttnek"), majd bement egy nyomdába, hogy he, kibaxtak a suliból, de tudok ilyet, és letette eléjük a kinyomtatott mintaoldalakat, amiket otthon szerkesztett. Azonnal felvették, mert úgyis éppen akkor álltak át DTP-re, csak nem volt senki, aki értett volna hozzá. Pár hónap múlva már ő volt a kiadványszerkesztő műhely szakmai főnöke. Szarrá kereste magát, elküldték mindenféle konferenciákra, külföldre is.

Aztán másfél év múlva elment a suliba a ballagásra, megállt a tanári szoba előtt, és legyezgette magát egy köteg pénzzel. Kijött ez a balfék "pedagógus", leesett az álla. Srác elkezdte lazán számolgatni a bankjegyeket, és így szólt:

"Szervusz, tanár... A volt osztályod rühell, mint a szart... üzenik, hogy nyald meg a bal heréjüket."

Tanár úr agya leolvadt, hörgött-hebegett, srác meg röhögött, és elment. Azóta is megbecsült szakember, a vén hülyét meg közben elkaparták.

Búcsúzunk szeretett Duba Balázstól, apától testvértől, férjtől, és megannyi diák tanárától, akiknek csak "Bélabá" volt.

...

Nyugodjék békében!

Nekem egyetlen tanárom volt, akit tiszteltem és szerettem. Az összes többi csak basáskodó, idegbeteg gyökér volt, akitől sem tanulni nem lehetett, sem bármi másra nem volt alkalmas. Az az egy tanár szinte biztos, hogy a stresszbe halt bele, amit a kedves kollégái rápakoltak. Tanítani sem engedték, a könyvtárat vezette, semmilyen órát nem tartott, csak ha behívták helyettesíteni. Akkor azonban mindenki pisszenés nélkül figyelt.

Semmiféle búcsúztatás nem volt, csak egy napon fekete zászló az iskolán. Kérdeztük, ki halt meg? "Senki, nem érdekes". Persze megtudtuk hamar, hogy Tibi bácsi. A tanári kar úgy döntött, mellőznek mindenféle megemlékezést, majd lesz új könyvtáros és kész.