Kezdőoldal » Utazás » Európa » Németország utazás három hét...

Németország utazás három hét múlva?

Figyelt kérdés

Nyilván tudom, senki nem jós, csak személyes véleményekre lennék kíváncsi. A legjobb barátom él kint, s azt beszéltük, meglátogatnám a hónap végére kapott egyhetes szabadságom alatt. A svájci-francia hármashatárnál él, így Zürich, az Europa Park és végül Frankfurt lenne a programon. Odafelé vonattal,- visszafelé repülővel jönnék.


De hallom, hogy ismét tervezik a határok lezárását/a beutazás korlátozását. Én már megjártam márciusban, mert külföldi munkából épp hogy haza tudtam esni az utolsó repülők egyikével, és az ellenségemnek nem kívánnám ezt újra átélni, nem hogy magamnak. Ráadásul egy viszonylag friss munkahelyem van, ahol nem megoldható a home office, tehát az esetleges karantén alaposan betenne.


Értelemszerűen ezek alapján badarság lenne elmennem. Csakhogy mindketten úgy vártuk már, ráadásul lelkileg is rámférne néhány kellemes élmény, amit bizonyos okokból kifolyólag leginkább csak vele tudok megvalósítani. Illetve az esetszámok megugrása pont a déli szomszédainknál történtek, ezügyben sem Ausztria, sem Németország nem tekinthető egyelőre kiemelkedőnek.


(Szerencsére nem foglaltam egyelőre semmit, mert nála lakhatnék, a jegyeket pedig még direkt nem vettem meg.)


(Kérem a provokatív kommentek mellőzését, köszönöm!)


27F



2020. júl. 10. 21:48
 1/7 anonim ***** válasza:
58%
Most külső megerősítést vársz egy alapvetően már meghozott döntésedhez, miszerint nem jó ötlet nekiindulni? Akkor megerősítelek: mivel úgyis csak azon rágódnál, hogy hogyan jutsz haza, különösebben nem fogsz tudni kikapcsolódni. Így meg sokat nem ér az utazás.
2020. júl. 11. 03:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
74%
Most voltak itthon a Németországban élő rokonaim. Semmi gond nem volt, sem idefele, sem hazafele.
2020. júl. 11. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
79%
Nekem most van itt egy német ismerősöm. Azt nyilván nem tudjuk, mi lesz három hét múlva, de most simán lehet utazni.
2020. júl. 11. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
62%

Mi most voltunk MO-on Németországból, sehol nem foglalkoztak azzal, hogy ide-oda utaztunk.

Egyelöre itt nincs szó újabb határzárról, nem túl valószínü, hogy hirtelen újra elrendelik.

2020. júl. 11. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
9%
A repülőjáratokat biztos nem fogják törölni.
2020. júl. 11. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 Ami igaz az igaz válasza:
44%

Bármennyire bunkó volt #1-es, igaza van. Kockázatos kimenni és ezt te is tudod.

Egyszerűen túl sok erőt feccöltél bele és nem akarod hogy kárbavesszen ezért mindenképp végigcsinálod. Erre mondják hogy nem tud veszíteni. Nem gúnyból, hanem tényleg be kéne ismerned hogy ez nem fog összejönni most, bármennyit is dolgoztál rajta.


Mondok valamit én simán megengedhetném magamnak hogy minden évben 2x külföldre menjek nyaralni, mégsem teszem. Nem azért mert nem akarom hanem mert teljesen felesleges. Magyarországot sem láttam még akkor minek külföldre menni? Elmegyek egy szép magyar városba és a fele annyit sem költök mint ha külföldre mennék. Ott van pl Eger.


Sokan csak azért mennek külföldre hogy felálljon nekik picikét mikor elmesélik a haverjaiknak hogy "na ők voltak külföldön ők királyok". Na ez már gúny volt :Đ.

2020. júl. 12. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
5-ös vagyok. Ha három hét múlva Németország, Svájc és Ausztria még mindig Zöld országként vannak kezelve, szerintem utazz nyugodtan. Persze nyilván evvel valakik nem értenek egyet. De ez általában így van, ha valaki ilyesmi kérdést tesz fel. :)
2020. júl. 12. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!