A szegények miért ellenségesek a tehetősebbekel?

UFF!

Fejezte be beszédét ÜlőBika, és a tömeg hurrázott neki!

Szerintem ezzel a magyar kapcsolatalapú rendszerrel lehet bajuk.

Szinte csak azok kapnak rendes és jól fizető állást, akiknek ilyen-olyan kapcsolatai vannak.

Mert könnyebb mást hibáztatni a saját problémáinkért, mint akár lemondásokkal és kemény tanulással megváltoztatni a sorsunkat.

Aki elfogadja, hogy a bajaiért ő maga a felelős, az már el tud indulni egy úton. Nekem bevált! Persze ezt nem néhány sorban kell elmagyarázni, hanem jó néhány könyv szól erről is.

Azért azt se felejtsük el, hogy családok életszínvonalát nagymértékben befolyásolja az is, hogy az ország melyik részén élnek, és ott milyen lehetőségek vannak.

Pl. dél-alföldön ahol jószerivel az elmúlt 50 évben csak a Tsz volt, ott dolgoztak szülők-nagyszülők, hiába dolgoztak ahogy mondani szoktuk szó szerint "látástól-vakulásig", "napkeltétől-napnyugtáig", nem kerestek annyit, hogy abból a gyereket egyetemre küldhessék, jó ha valami szakmát tanulhatott.

És mivel valakinek a kenyérhez való búzát is meg kell termelni, az asztalra kerülő húst, jószágot is fel kell nevelni, hát ők ezt csinálják.

Az, hogy neki ezért nem fizetnek annyit, hogy úgy élhessen, ahogy az átlag, ne csodálkozzatok, ha esetenként belefáradt, és megkeseredett, esetenként irígy emberek válnak belőlük.

Imádom, amikor azt hiszitek, hogy aki akar, az tud tanulni, boldogulni, tud magának olyan jól fizető munkahelyet találni, amelyből úgy élhet, ahogyan ti. És akinek ez nem jön össze, egytől-egyig mindenkit egy tehetetlen, gyámoltalan, stb. embernek soroljátok.

Nem mindenki született olyan helyre, ahol ez annyira természetes, hogy ha akar akkor tanulhat, ha akar talál munkahelyet, ha akar dolgozhat, ha akar ... stb. stb.

Vegyétek már észre, hogy vannak az életben olyan külső körülmények, amelyeken ha akarsz sem tudsz változtatni, másrészt gondoljatok már bele, ha faluról, kisvárosból mindenki menne fel pestre, meg a különböző nagyvárosokba, akkor ki lenne, aki az ország élelmét megtermelné???

Márpedig ott hírül sem fizetnek annyit, mint akármelyik gyári szalagdolgozó amit megkeres. Az a dolgozó hiába akar többet, ha nem kap!

Nekem szerencsém volt a 60-as évek végén, leérettségiztem, könyvelőként irodában dolgozhattam, igaz, hogy a magam erejéből munka mellett tanultam tovább, de ez még ma sem adódik meg mindenkinek.

Nem kizárólag az akaraton múlik, és kár ezzel nyugtatni magatokat.

Ha nektek megadatott a lehetőség egyetemre járni, tanulni, akkor azt használjátok arra, hogy a kevésbé tehetős emberek problémáit is megpróbáljátok megoldani, a ma még elesettebbeket is megpróbáljátok képviselni olyan helyeken, ahol annak értelme van, és főleg, ahova az iskolázatlan, szegényebb réteg az életébe nem jut el. Ha a szegények azt látják, hogy nemcsak a saját pecsenyéteket sütögetitek, hanem valamit megpróbáltok az ő érdekükben is tenni, akkor majd nem lesznek irígyek rátok, akkor majd szeretni fognak titeket.

Igen, én egyedül magamból kiindulva képviselem, hogy aki akar, az tud tanulni.

Vidéken nőttem fel és egy nyavalyás érettségivel -pontosabb egy technikusival- hol néhány hónapig dolgoztam, hol nem. A fizetésem 90-120 ezer forint körül mozgott mindig.

Aztán 22 évesen megelégeltem és rájöttem, hogy nem így kellene élni az életem.

A következő 2 év alatt a 100 körüli nettómból, külső anyagi segítség nélkül elvégeztem két szolgáltatói szektorhoz tartozó 1-1 éves tanfolyamot és összegyűjtöttem annyit, hogy két hónapra kivehessek BP-n egy albérletet, amíg ott munkát nem találok. Ott már kaptam kicsivel jobban fizető állást, amiből még mindig a létminimumon élve beiratkoztam főiskolára. Közben lett nyelvtudásom is: A netről és párezer forintos tankönyvekből simán meg lehet tanulni középfokon bármelyik latin betűket használó európai gyökerű világnyelvet.

Ja, hogy lemondásokkal járt? Hogy nem tévéztem át az estéimet éveken keresztül? Hogy a hétvégéimet és a szabadságaimat a tanulásnak áldoztam? Hogy nem volt havi felesleges pénzem "szórakozásra" (alkoholra) és egészségrontó csemegékre? Hogy állandó kapcsolatom is csak az első diplomám megszerzése után lett megint, amikor felszabadult ilyen célra is egy leheletnyi idő az életemben? Nem volt könnyű, de most ott tartok az életben, ahol 10 éve még csak nem is gondoltam, hogy fogok és a régi fizetésem több mint dupláját viszem haza.

Az édesapám alkoholista volt, a szüleim nem tudtak bánni a pénzzel és mindig kifolyt a kezeik közül és állandó családi belviszályok közt nőttem fel. Tehát senki mégcsak ezekre sem foghatja, hogy olyan ember lett belőle, amilyen. Egyedül beállítottság és hozzáállás kérdése. Mikor ez nem volt nekem, akkor voltam ott, hogy a létminimumon éltem. Nem egyik napról a másikra jött a kitörés, de láttam a fényt az alagút végén és mára eljutottam oda, persze a még mindig van hová fejlődnöm érzéssel.

Sosem azt néztem, hogy miért nem lehetne ezt meg azt megoldani, csak hogy hogyan.