Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Mi legyen a házammal?

Mi legyen a házammal?

Figyelt kérdés

Próbálom röviden felvázolni a tényállást, de mivel minden mindennel összefügg, nem tudom, mennyire lehet zanzásítani.

Van egy házam/házunk vidéken. El kell mondjam, sokat, majd’ 40 évet laktam városban, az igazi otthonom azonban vidéken van. Városban szerintem csak LAKNI lehet, ÉLNI nem. (Én meg nem lakni jöttem erre a világra.)

Úgy esett, hogy 40 évesen végre vidékre költözhettem. Ezt megelőzte egy válás, amiben mindent otthagytam, meg egy rokkantosítás. Az új párommal mindketten betegek voltunk. Nagyon. Neki addigra a fél belét kivették már, nekem pedig 1-2 éven belül mankót, majd tolókocsit vizionáltak az orvosok.

Szóval a kevéske pénzünkön vidéken vettünk egy öreg házat, szép nagy területtel , mellé egy kis akácos, fenyves, stb. Bio-gazdálkodásba fogtunk, kidobáltuk az összes gyógyszert, és szépen meggyógyultunk. (A házat is felújítottuk időközben, és rendkívül energiatakarékossá alakítottam.)

Tavaly, jóval túl az 50-en, kirúgtak a nyugdíjból, lépni kellett; kijöttünk Németországba.

Na most! Mi a bánatot kezdjek a házammal? Szerencsére találtam albérlőt, aki, (ha a bérleti díj nem is sok, de legalább) rendben tartja a területet, az épületet, és vigyáz rá, hogy a buckalakók ne hordják széjjel. Mert hogy olyan környéken áll, ahol sűrűn előfordulnak. Itt kezdődnek a problémák.

Azt tervezzük, hogy 60-65 éves korinkig maradunk itt kint. Közben azonban hírt kaptunk otthonról, hogy lenne vevő a házra.

Csakhogy:

Ha eladom, nem lesz állandó bejelentett lakhelyem.

Ha eladom, pénzben lesz minden vagyonom, az meg csak romlik és romlik.

Ha eladom, az évek alatt összeszedett milliónyi szerszámom, kacabajkám, az öreg (de csodaszép) faragott bútorunk mind odavész.

Ha eladom, megszűnik a hátországom, a biztonság érzése, hogy ha bármi balul üt ki, van hova visszavonulni.

Ha ne adom el, ki tudja, mikor találok rá megint vevőt?

Ha ne adom el, öregkorunkban egyre könnyebb prédája leszünk a roma bűntényeknek.

Ha ne adom el, öregkorunkban csak nyűg marad a most még annyira tetsző hatalmas terület.

Ha ne adom el, öregkorunkban távol leszünk az esetleg életet jelentő kórházaktól. (Már ha lesznek még egyáltalán…)


Vannak helyzetek, amikor hiába minden bölcsesség és élettapasztalat, egymaga kevés az ember a döntéshez. A tengerben úszik, körülötte csak óriási hullámok, melyektől aztán ne lát semmit, csak a soron következő hullám taraját. Egy kívülálló, aki a partmenti szikláról figyeli az eseményeket, sokkal tisztábban látja, hogy merre kéne úszni szerencsétlennek, hogy előbb-utóbb partra vergődjön. Most ti vagytok a kívülállók, a ti iránymutató segítségeteket kérem.


2013. febr. 27. 17:15
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Érdekes volt, és megértem a dilemmádat. Sajnos áldozatok, és kompromisszumok nélkül nem fog menni. Idős korban bizony nyűg a családi ház, a nagy kert, főleg, ha még a távolság is nagy a legközelebbi várostól. Azt is megértem, hogy nem akartok egy társasházba beköltözni, mert az a vidéki élet után tényleg jelentős színvonal romlást jelent.


Amit én tennék a helyetekben.

1, Eladnám a házat, ha jó árat kínálnak érte.

2, A pénzt befektetném (nem hinném, hogy Németországban nincsenek jó befektetések, pl. államkötvény, stb.,)

3, Gondolom dolgoztok kint - tehát félretenni, spórolni, amennyit csak lehet, az az összeg itthon mindig többet fog érni (Magyarországon nem várható az ingatlanárak emelkedése egyelőre)

4, Nyugdíjkorhatár elérésekor hazajöttök, és vesztek egy másik házat, lehetőleg jobb környéken, városhoz közel, ha nem is erdőszélen, egy nem túl nagyot, amit még tudtok gondozni. Az ország gazdagabb részein (Észak-Nyugat) kevesebb a bűnözés.

5, Kinti nyugdíjból itt könnyebben megéltek majd.


Azt nem tudom, miért gond, ha nincs állandó lakcímed itthon?

2013. febr. 27. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
A helyedben én is eladnám a házat. Sokkal jobb, ha a befektetés nem ingtalanban fekszik. A bútorokat/kacabajkákat egy bérelt raktárban is meg lehet őrizni, biztosan olcsóbb, mint a ház állagának megóvása. A pénzedet nem kell kinn befektetned, maradhat itthon is, ahol sokkal jobbak a kamatok, mint kinn, de vehetsz belőle befektetési aranyat is, annak hosszú távon biztosan emelkedni fog az árfolyama. Vagy vehetsz kötvényt is. Amikor úgy godnoljátok, akkor hazajöttök és vesztek egy akkora házat vagy lakást, amit gondozni tudtok.
2013. febr. 27. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm, én is valami hasonlóban törtem a fejemet. Az nem gond, ha nincs állandó lakcímem? Gondoloom, az embernek közigazgatásilag tartozni kell valahová. (?)
2013. febr. 27. 18:31
 4/9 anonim ***** válasza:
Hello! Szerintem is el kéne adni a házat, csakhát ugye a bútorok, szerszámok... Ha a ház árát lekötöd valami jó betétbe, akkor 1 raktár, terem, bérlés díja ki jön belőle, de tulajdonképpen akkor maga a tőke nem nagyon gyarapszik. Meg aztán ne adj Isten bármi közbe jöhet még akár Németországban is, jó az ha van mihez nyúlni.
2013. febr. 27. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Esetleg beszélj ezekkel:

[link]

2013. febr. 27. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Gondolom, Németországban laktok valahol. Oda tartozol közigazgatásilag.:-) Itthon miért van szükséged lakcímre?
2013. febr. 27. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Ezek szerint nincs rá szükségem. Köszi
2013. febr. 27. 21:20
 8/9 anonim válasza:

Németországban be kellett jelentkezned a lakhelyedre amikor kijöttél, e miatt ne fájjon a fejed.


Elvileg Magyarországon is be kellett jelentened (okmányiroda) hogy 3 hónapnál hosszabb ideig tartózkodsz külföldön, az ideiglenes külföldi tartózkodásról szóló bejelentőlappal. Ha jól emlékszem csak a lakcímkártyát vették el meg rögzítették a dolgot.

Ha nem tetted meg szerintem az sem gond, igazából én is csak 6 év kinttartózkodás után jelentettem be. Akkor is csak azért mert elkezdtek kellemetlenkedni azokkal a magyar állampolgárokkal akik hazalátogattak a külföldi rendszámú kocsijukkal. Ezt mondjuk már nem csinálják.


Ez nem tartozik ide, de ha már ilyesmiről beszélek, az OEP(Országos Egészségbiztosítási Pénztár)-nél is be kell jelenteni hogy Németországban élsz és itt vagy biztosított.

2013. febr. 28. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a mindenre kiterjedő válaszodat.
2013. márc. 1. 11:42

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!