Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Azon vagyok, hogy hamarosan...

Azon vagyok, hogy hamarosan otthagyom a munkahelyem. Ti mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Elkezdtem dolgozni a magyar postán mint kézbesítő.


Azt mondták, először csak oktatás lesz, erre nem kaptam semmilyen oktatást, hanem már az első napon azt akarták, hogy menjek ki magamban kézbesíteni úgy, hogy semmit nem mondtak el. Végül egy idősebb kolléga volt az, aki elhívott magával. A második nap már egyedül kellett mennem. Ezzel csak az volt a baj, hogy olyan alapdolgokkal semm voltam tisztában, mint hogy mit jelent a 26/a jelzés a levélen, vagy ha nincs kiírás a postaládán, akkor honnan tudjam, hogy melyik a 3/2? Bát adtak egy térképet, ami semmit sem segített, meg egy telefonszámot, hogy hívjam őket, ha valami van, de azzal sokat érek, ha azt sem tudom, hol vagyok pontosan. Mert volt olyan hely, ahol nem találtam kiírva az utcanebet. Többször is a lakók segítettek, hogy mit hova dobjak, merre menjek.


Most már ott tartok, hogy két körzetbe is mennem kell - természetesen a másodikat sem ismerem, és ha nincs nálam az telefonom, hogy a google map-on tudjak tájékozódni, nem tudom mi lett volna. Mellesleg volt, amikor lemerült a telefonom. Akkor már csak botorkáltam össze-vissza.


Azt is hallottam, hogy a kezdők még nem vihetnek eleinte pénzt, meg ajánlottat, csak egy hónap után. De mar mondták nekem, hogy "lassan el kezdjük majd azt is tanulni". Basszus még egy hete sem vagyok ott! Mit akarnak, hogy jövőhéten már vigyek pénzt?


Van más dolog is, de nem akarok panaszkodni.


Mit tennétek a helyemben?


2018. nov. 29. 18:52
1 2 3
 11/24 A kérdező kommentje:

7:


Szinte minden nap más körzetben vagyok.


1 körzetet már jól tudok mert ott 3-szor is voltam. De elég idegesítő minden nap máshol balfaxkodni, amikor meg lehetne oldani ezt annyival, hogy legalább egyszer eljönnek velem, bejárjuk a környéket és adnak pár infót.


Utam során ugyanis találkoztam olyan dolgokkal is, hogy a megadott kód egyike sem volt jó, hiába próbálgattam végig, csengetnem kellett. Értesítettek arról is, hogy xy helyre mar ne vigyek levelet, mert elköltöztek.


Ezek nüansznyi dolgoknak tűnnek, de ezekkel is idő megy el, - még ha kicsi is - és minusz 1 fokban ez nem annyira mókas. A tapasztalt kollégák nyilván tudták ezeket, de mégsem kaptam erről infót.


Mindenre nekem kellett rájönnöm és ez zavaró.

2018. nov. 29. 20:28
 12/24 A kérdező kommentje:

10-es:


Így lesz.

2018. nov. 29. 20:30
 13/24 anonim ***** válasza:

Átélem a helyzeted.


Én is olyan helyre kerültem, ahol a dolgok negyedét sem mondták el. A főnök utasítása az volt, hogy akkor HAJRÁ!

Fogalmam sem volt, hogy mit hol találok, hogyan dolgozzam vele, és milyen károkat tudok okozni, ha valamit rosszul tippelek meg. Itt sem volt ember, akinek ideje lett volna betanítani legalább 1 hétig. :)


Keress mást mielőbb!

2018. nov. 30. 05:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:

Múltkor beszélgettem egy postás sráccal és hát nem irigylem őket. Az egy dolog, hogy 35 fokban, meg - 10ben, esőben is vinni kell a levelet, de van egy halom szabály, amit tudni kell. Na meg kódok, jelzések, stb. Ezen felül ott van a kérdező által problémás bejutás, azonosítás, szortírozás. Ehhez pedig rutin kell.

Eleinte nincs fix körzet, hanem odadobják az embert, ahol épp hiány van. Ez a gyerek is azt mondta talán egy év után már kap fix körzetet.

Jah és mindent úgy oldj meg, hogy 5ig érj vissza a postára és számolj le a levelekkel.


Kérdező, szerintem sürgősen keress másik állást.

2018. nov. 30. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:

Tipikus migráncsmunka. Merthogy nem tanítják már ezt sehol iskolában, csak a szocializmusban volt olyan, hogy postaforgalmi szakközépiskola. Manapaság a Magyar Posta az egyik legtrógerebb munkahely ahová szó szerint mindenkit felvesznek aki hajlandó elmenni annyi kevés pénzért. Azért nem adnak az elején pénzt a kezedbe, mert sok tróger börtönből szabadult rabló meg migráncs akit felvesznek azzal kezdené, hogy tiplizik Németországba a lóvéval amíg el nem kapják ;) De igazából lesz.rják hogy mit csinálsz, ha nem kapja meg valaki a leveleit úgyse nagyon tud mit csinálni, nem tud reklamálni, mert nincs semmi bizonyíték a kezében.


Amiket felsoroltál, hogy nem megy, azok alapdolgok, semmi iskola nem kell hozzá. Pl. nem tudod mi az a 26/a ház - mi, mi? Hát van egy ház aminek az egyik felének 26/a számot adott a Tanács annakidején, a másik felének meg 26/b-t. De lehet emellett sima 26 is ugyanabban az utcában... Meg hogy honnan tudjad, hogy melyik a 3/2 - ehhez se kell valami sok ész: nyilván emelet, ajtó, házszámnak nem szoktak ilyet adni. Tehát harmadik emelet, kettes ajtó. Na, ha ez már megvan, és nem tudod ki lakik ott, akkor felbattyogsz a harmadik emeletre és megnézed, kinek a neve van kiírva a kettes ajtóra. Aztán vagy bedobod ott ha lehet, ha meg nem, akkor lesétálsz a földszintre a többi levelesládához és ott a név ismeretében bedobod oda, ahova ki van írva. Ezek igazából alapdolgok, és olyan embereknek nyilvánvalók, akik szintén soha nem voltak postások, csak egyszerűen itt élnek ebben az országban, láttak már címzést, meg tudnak gondolkodni.


De az igazán szomorú dolog az az, hogy te - a Kincses Sziget kalózának "jó eszű, jó képű legényke" kiszólását parafrazálva" - szóval te itt rossz eszű, rosszarcú magyar gyerekként ezeket az alapokat nem tudod, holott nyilván az elitet képviseled manapság a postások között, hiszen van interneted és olvasni is tudsz. Akkor mit várhatunk majd azoktól azoktól az ukránoktól, szír meg busmann menekültektől, akiket majd egyre nagyobb számban vesznek fel oda, mert nincs ember, a munkát meg el kell végezni? Nyilván alig várják majd, hogy a pénzestáskát a kezükbe nyomják aztán meg se állnak a határig.

Na, ezért nem kapják meg az emberek a fontos leveleiket, aminek sajnos súlyos következménye lehet, mert a magyar jog abból indul ki, hogy ha könyvelt küldeménnyel kiértesítenek, arról neked tudnod kell, akkor is, ha nem kapod meg ilyenek miatt. Ez a dühítő a hányadék Magyar Postával kapcsolatban, és sajnos nincs rá semmi megoldás hogy ezt elkerüld...

2018. nov. 30. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:

Kézbesítőnek szinte mindenkit felvesznek mert nagy a fluktuáció. Sokan csak azért és addig csinálják míg nem találnak jobbat. Javaslom tedd Te is ezt.


Ha ugyanaz a környéked akkor 2 hét alatt feltérképezed. A szortírozást meg sajnos az ember a saját kárán tanulja meg.


Üdv: egy volt kézbesítő aki most egy multinál dolgozik

2018. nov. 30. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:

Kérdező, én megértelek teljes mértékben!


Aki nincs benne, az el sem tudja képzelni, hogy mi van a postán BELÜL.....


SÜRGŐSEN válts, mert csak rosszabb lesz!!!!!

2018. nov. 30. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
15ös! A beazonosítás nem mindig egyszerű, pl az ajtón nekünk sincs kint a nevünk vagy sok lakás albérlet ahol a tulaj neve van és nem a lakóé. Na meg nem mindenki olyan rendes, hogy a ládára biggyeszze a nevét.
2018. nov. 30. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:

Gondolj arra hogy később szarrá fogod magad keresni a sok nyuggertől kapott borravaló miatt.

Mikor én voltam postás, akkor havi 200 000 forint összejött a borravalókból.

De kiléptem mert minden héten kiraboltak a tudjuk kik.

2018. nov. 30. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:

Itt nagyon sokan el vannak tévedve, mert régen volt az már, amikor a postás kis táskával hordta a nyugdíjakat, beült beszélgetni a megszokott kis körzetébe tartozó és általa már ismerősként üdvözölt lakókhoz, aztán adták neki a nagy borravalókat!


Igen, régen jó volt postásnak lenni, de ma nem!


Nagyon ritka, akinek jó helye van, de a többség inkább menekül, és te is jól teszed, ha nem hagyod magad tönkre vágni a semmiért, mert nem éri meg....

2018. nov. 30. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!