Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Van értelme egyáltalán még...

Van értelme egyáltalán még bármilyen szakmát is tanulni a PÉNZÉRT a mai világban, vagy teljesen vakvágány az egész és már le vannak osztva a lapok?

Figyelt kérdés

Úgy értem, ha valakit valami tényleg érdekel, ami jól jövedelmez, az nem is tesz fel ilyen kérdést, hiszen magától értetődő, hogy küzd az álmaiért és lesz belőle agysebész, informatikus vagy ügyvéd.


De vannak, akiket az érdekelne, hogy jól tudjanak élni és közben megalapozzák a jövőjüket, amihez még gazdagnak sem kell igazán lenni (mármint statisztikai értelemben), elég ha van az embernek például 4-5 budapesti garzonlakása és abból havi 3-400 ezer bevétele amiért alig kell megmozdulnia, tehát mellé még rengeteg szabadidő is társul és ebből már utazgathat a világban, eljárhat rendszeresen szórakozni.


Csakhogy az ehhez szükséges tőkét a 0-ról szinte lehetetlen elérni, maximum 20-30 éven belül, akkor meg már minek, lehet, hogy meg sem éli az ember, de ha igen is öreg, beteg lesz.


Valahol itt bukik el az összes önfejlesztő motivációs tréner. Hogy élj olyanból, amit szeretsz csinálni és jól is fizet, miközben a legtöbb ember olyasmit szeret csinálni, amiért nemhogy nem fizetnek, de többnyire neki kell fizetni.



2019. júl. 24. 15:30
 1/6 anonim ***** válasza:
15%
Semmi ertelme, ne tanul semmit segedmunka is nagyon jo
2019. júl. 24. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
19%

"elég ha van az embernek például 4-5 budapesti garzonlakása és abból havi 3-400 ezer bevétele amiért alig kell megmozdulnia"


Max akkor ha kiszervezed az egészet egy ügynökségnek, és ők foglalkoznak a bérlők minden nyavajájával.

2019. júl. 24. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
22%
Én szeretem a munkámat, amiért a fizetésemet kapom. Ha nyernék a lottón is tovább csinálnám.
2019. júl. 24. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
0%
Akkor csak keseregj tovább. Az biztosan segít.
2019. júl. 24. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
59%
:DDDDD és most mennyivel vagy előrébb?
2019. júl. 24. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

"Valahol itt bukik el az összes önfejlesztő motivációs tréner. Hogy élj olyanból, amit szeretsz csinálni és jól is fizet"


Nem bukik el, mert - legalábbis a jobbak - azt is mondják mellé, hogy vállalkozni kell ahhoz, hogy viszonylag rövid időn belül (néhány év) ez elég jövedelmező is legyen. Hiába motiválod magadat a végsőkig egy olyan munkahelyen, ahol fizetési plafon van.


Lehet olyat csinálni, amit szeretnél, ráadásul a céljaink is nagyon hasonlóak. De senki nem fogja neked tálcán odaadni a lehetőséget - már az is évek kőkemény munkája, amíg egyáltalán megtalálod, mi az, ami érdekel is, jó is vagy benne, és elég bevételt is hozhat neked.

2019. júl. 24. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!