Állásinterjún miért olyan meglepő az, ha valaki felmondott és 2-3 hónapig nem is keresett állást?

Nyár elején elegem lett a munkahelyemből, így felmondtam. Mivel volt elég megtakarításom nyáron nem kerestem állást na meg volt lefoglalva előre nyaralás, illetve pár napos üdülések. Amellett, hogy a próbaidő alatt nem igen szeretik elengedni az embert szabadságra, időarányosan nem is lett volna annyi nap szabim az évre (összesen 21 napom van), így úgy döntöttem kicsit pihenek. Néha ránéztem az álláshirdetésekre, de nyár lévén eléggé holtidő volt. Szeptemberben kezdtem el állást keresni, igazából októberben kezdtek el hívogatni állásinterjúkra. Kaptam 1-2 helyről ajánlatot, de olyan helyen akarok dolgozni, ami tetszik és nem csak azért vállalom el, hogy legyen munkahelyem amíg nem találok jobbat. Semmi kedvem nincs munka mellett hazudozni és állásinterjúra járni.

Mikor ezt elmondom az állásinterjún, mindig hitetlenkedve néznek rám, hogy:

- akinek nincs új munkahelye hogy mer felmondani csak úgy a bizonytalanságba /talán abban is kételkednek hogy nem-e kirúgtak

- ha kaptam időközben állásajánlatot miért nem fogadtam el, hisz jobb mint a semmi még ha annyira nem is tetszik

- továbbá komolyabb magyarázatot várnak, hogy mi lehetett ennyire rossz a munkahelyemben, hogy megérte eldobni csak úgy

Igazából nem itthon unatkozom, mert mellette mesterképzésre járok, szóval legalább van időm tanulni, míg nem találok olyan állást ami tényleg szimpatikus. Persze örülnék, ha mielőbb lenne ilyen, de nem értem az interjúztatók hitetlenkedését.

Már azon is gondolkodom, hogy talán jobb lenne legközelebb valami hazugságot meglengetni: pl. valamelyik szülőm balesetet szenvedett és kénytelen voltam hazaköltözni ápolni néhány hónapra?