Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Mi lehet a baj, amiért nem...

Mi lehet a baj, amiért nem találok munkát?

Figyelt kérdés

IT területen keresek munkát 3 hónapja, egyelőre kevés sikerrel. Csak olyan helyre jelentkezek, ahol max. 1-2 év tapasztalatot kérnek, de még sokszor oda is alulképzettnek érzem magam a requirements elolvasása után.

Valamiért úgy érzem, mintha a legtöbb interjú félremenne és nem sikerülne felmérni a képességeimet: semmi kérdés a CV-mről, korábbi projektekről. Voltak interjúk, ahol azért estem ki például, mert nem tudtam fejből megírni

a Floyd–Warshall-algoritmust. Vannak helyek, ahol én rontottam el, mivel feszültség alatt általában rosszabbul teljesítek. Néhány helyen pedig ghostoltak, de nyilván sejtem, hogy 1 hónap válasz nélkül az nemet jelent.


Nemrég végeztem fizika BSc-n 4.75-as tanulmányi átlaggal, ezelőtt 3 évig matek-fizika tanár szakon tanultam, de az befejezetlen maradt.

A programozás tanulását 3 éve kezdtem el, azóta önállóan tanulom, de sosem dolgoztam sehol, még gyakornokként sem.

A software engineering alapokkal nagyjából tisztában vagyok, tanultam adatszerkezeteket, algoritmusokat, adatbázisokat, OOP-t, de mély tudásom nincs ezek terén.


A Pythont 3 éve ismerem és használom is, és úgy gondolom, hogy elég mély tudást sikerült összeszednem: generators, contextmanagers, metaclasses, threading, multiprocessing, az ezekből adódó limitációk, async/await, itertools, functools, stb..

Van tapasztalatom a legtöbb népszerű könyvtárral is, mint Django, Flask, Numpy, Tensorflow, Scikit-learn, Matplotlib, Pandas, illetve az utóbbi kettőhöz többször contributor is voltam kisebb jelentőségű issue-knál.

A Pythonhoz kapcsolva, illetve a tanulmányaimból adódóan is érdekel a Data Science, a valószínűségszámítás, statisztika és machine learning területen jó alaptudásom van.

Ezt igyekszem fejleszteni, időszakosan a Kaggle oldalon gyakorlom adatsorok elemzését. Úgy láttam azonban, hogy Data Science/Machine Learning terület esetén a munkáltatók nincsenek meggyőzve a fizika alapszakkal,

és általánosságban véve kevés álláslehetőség van, ezért ezt az irányt ma már nem annyira erőltetem.


Egy éve elkezdtem érdeklődni a webfejlesztés iránt is: JavaScriptet, TypeScriptet, Reactot, Node.js-t használtam saját projektekhez.

Kb. másfél éve ismerem a Rust nyelvet is, és a kedvencem lett, több open source könyvtárhoz itt is contributor vagyok, bár tudom, hogy ezt jelenleg nem igazán keresik Magyarországon.

Az összes előbb felsorolt technológiához tudok projektet mutatni. Ilyenek például: a szakdolgozatomból kiindult egy open source Python könyvtár egy Rust extension modullal,

van egy saját full-stack weboldalam saját domainnel, ami egy GraphQL, Node.js backend ami Dockerrel van menedzselve és egy React,

Next.js és Material-UI frontend, egy Útkereső algoritmus vizualizáció Reacttal és WebAssemblyvel továbbá még rengeteg kisebb projekt, amikre nincs hely a CV-ben, mint pl. egy alap Rust ray tracer.

A főbb projektek természetesen összefoglalva, source linkkel használt technológiákkal vannak az önéletrajzomba téve és persze a maga működő projekt is linkelve van - kipróbálható (az összes 0 traffic, senki sem próbálta ki).

Röviden foglalkoztam C-vel és C#-al is, bár ezekhez nem igazán tudok projektet mutatni, és bőven tanulni kéne még róluk. Ezen kívül StackOverflow-n viszonylag aktív vagyok, ott 1700 reputation pontom van.

Jelenleg is minden nap próbálok tanulni és fejlődni, éppen a C#-ra fókuszálok, főleg mert ehhez kapcsolódóan látom a legtöbb álláshirdetést.

Én el tudom fogadni, hogy az IT-ben folyamatosan fejlődni kell, sőt, ez nekem pozitív dolog.

Az egyetlen amit szeretnék, hogy ne hátramutató, legacy technológiákat kelljen tanulnom, mint pl. WordPress, vagy PHP (bocsánat, ha megsértettem valakit, én nem kedvelem ezeket).

Angolul felsőfokon tudok, és tanulni kizárólag angol nyelven szoktam.


Igazából bármilyen munkát elfogadnék, aminek bármi köze van a programozáshoz. A fizetés sem érdekel túlságosan, nettó 200k-val én már megelégednék. Persze

ezt a munkáltatók felé nem kommunikálhatom, mert gyanús volna, tehát minden alkalommal el kell játszani a high value candidatet..

Tudom, elég negatív az írás hangvétele, az interjúkon mindig pozitív vagyok.


Mi lehet a baj?



2021. aug. 3. 12:47
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
75%

Hr-esként azt mondom, hogy a cv-vel és annak tartalmával semmi probléma nincsen, hiszen akkor nem lenne ennyi interjúd.

Tehát nagy valószínűséggel az interjú a hiba. Érdemes lenne egy két alkalommal elmenni egy coach-hoz, aki felkészít. Megéri belefektetni egy kis pénzt.


Ezen kívül csinálj egy linkedin profilt, tölts fel referenciát, írd be a skilleket, tapasztalataid, ha van bármi certificátod, töltsd fel. Jelezd, hogy open to work státuszban vagy. Keress ott is munkát nyugodtan.


Menj minél több interjúra, az is tapasztalat.


Ha kell segítség cv-ben vagy linkedin profilban, akkor írj nyugodtan privát üzenetet.

2021. aug. 3. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Távol áll tőlem ez a világ, de ha én interjúra készülök, beadom egy-két extra helyre is au életrajzom, ahova tuti behívnak, de igazából nem érdekel.

Ez jó gyakorlási lehetőség a valódi, fontos interjú előtt.

És akkor persze nem is izgulok annyira.

2021. aug. 10. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!