Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Hogyan heverjem ki a kirúgást?

Hogyan heverjem ki a kirúgást?

Figyelt kérdés

Mai nap azonnali hatállyal felmondtak nekem, próbaidő utolsó napján. A miértekre még mindig nem tudom a választ, én 3 hónapig nem éreztem egyáltlalám, hogy valamit rosszul csinálok, de ezekszerint valami nagyon nem volt rendben. De nem is ez a lényeg, minden joguk megvan ilyenkor kirugni, bármilyen ok nélkül.

Az a baj, hogy nekem ez volt a második főállású munkahelyem a diplomaszerzés óta. Az elsőt én hagytam ott, a rossz körülmények meg fizetés miatt. Itt jó volt a fizetés, végre jófej, normális kollégáim voltak, akikkel már kvázi barátok lettünk, központi helyen volt (persze számos hibája is volt a helynek, a főnökség borzasztó volt pl, meg úgy az egész hozzáállás).

Egyrészt ezek mind nagyon hiányozni fognak, viszont most ha ezek után bárki elolvassa az önéletrajzomat, látja, hogy 3 hónapig voltam x helyen, majd semmi. Tekintve, hogy kb. újabb fél év lesz, mire munkát találok, nemcsak a 3 hónap munkaviszonyt, hanem az azutáni többhónapos üresjáratot is látni fogják, amit ráfoghatok vmi kamudologra, hogy az egyetemre akartam koncentrálni stb, de így ez akkor is egy nagy hátrány.

A másik, hogy most vagyok abban a korban, hogy önállósodnék a szüleimtől, már pont költöztem volna albérletbe, erre jön a kirugés és úgy érzem, mintha visszaestem volna 18 éves koromra, se munka, se pénz, se önálló élet, semmi. Borzasztó érzés, főleg, hogy nem érzem indokoltnak a felmondást, hiszen minden munkát elvégeztem a lehető legjobb tudásom szerint.



2021. aug. 30. 23:21
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
90%
Valóban nem kötelező megindokolniuk papíron, de azért a közvetlen felettesed legalább szóban elmondhatta volna, hogy mégis mi volt a probléma. Rákérdeztél egyáltalán? Bár ahogy írtad, a vezetőséggel neked is volt problémád, szóval nem csodálom, ha ilyenek. Biztos megvolt az okuk, de azért valamit mondhattak volna.
2021. aug. 31. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
58%

Nem fogja elmondani, mert próbaidő alatt jogában áll indoklás nélkül elküldeni, de ha indokolja bármivel, akkor már perelhető. Elég hülye törvény, kb. lehetetlenné teszi, hogy visszajelzést kapj, mit csináltál rosszul.

Önéletrajzba meg elég az évet írni, meg kell tanulnod kozmetikázni.

2021. aug. 31. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
24%
Látom, a másik kérdésednél már ezzel is foglalkozol, ez szimpatikus, hogy előrelátó vagy és előre gondolkodsz. Szerintem hamar lesz másik munkád.
2021. aug. 31. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
58%
Nem kell mindent beírni az önéletrajba
2021. aug. 31. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
#1 Teljesen mondvacsinált, értelmetlen nagyarázatot kaptam. Állítólag "nem voltam látható" az irodában, és kevés feladatot végeztem. Utóbbi igaz is, kevesebb munkát kaptam, mint a többi kollégám (az elmúlt 1 hétben szinte semmit, éreztem is, hogy ez leszba vége), de azt hittem idővel majd jobban belevonnak a dolgokba, eleve nyár volt, legtöbbetbszabadságon voltak. Ezek szerint nekem kellett volna folyton kulcsolni a senior kollégáknál, hogy mit csináljak, ami azért fura, mert azt hittem, hogy azért vettek fel, mert kell egy plusz munkaerő, azaz van feladat. Velem egy szinten lévőkkel meg teljesen jól elvoltam, a főnökség volt az, aki "nem volt látható" a hónapos szabadságok miatt.
2021. aug. 31. 07:37
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Ne agyalj ezen, nem érdemli meg a cég!


Számodra nem furcsa, hogy megvárták az utolsó napot, amikor felmondási idő nélkül elküldhetnek?

Ha a munkáddal lett volna gond, nem vártak volna 3 hónapot.


Szerintem csak tartaléknak vettek fel eleve, a nyári szabadságolások idejére, ezt éreztették veled is szerintem.


A közvetlen főnököd meg jó nagy sunyi, nem meri felvállalni a dolgait, még téged okol az egészért!


Te itt semmiben nem hibáztál.


Más céghez való jelentkezéskor, ha rákérdeznek erre, megmondod, hogy olyan céghez keveredtél, akikek az az üzletpolitikája, hogy 3 hónapokra vesznek fel embereket.

2021. aug. 31. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Ha rákérdeznek, mondhatod azt is, hogy azért volt 3 hónap, mert nyáron egy projektre, határozott idővel vettek fel. Senki nem fog utánanézni.
2021. aug. 31. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Kár, hogy álláskeresési járadék nem jár nekem még, mert nincs meg az egy év korábbi munkaviszony. Persze nem mintha akkora összeg lenne, de jobb mint a semmi.
2021. szept. 2. 00:06
 9/11 anonim ***** válasza:

Most olyan szempontból szerencséd van, hogy a COVID miatt nem annyira kirívó, ha sokáig vagy álláskereső, mint "békeidőben". Sajnos ilyen a munkaerőpiac. A CV-dből simán kihagyhatod az egyiket a két munkaviszonyból. 3 hónappal hosszabb álláskeresés valószínűleg jobban mutat, mint két próbaidőn belül megszűnt munkaviszony.


"A másik, hogy most vagyok abban a korban, hogy önállósodnék a szüleimtől, már pont költöztem volna albérletbe"


Hány éves vagy? Ezt azért gondold át. Ha jól kijössz a szüleiddel, nem pofáznak bele az életedbe, a 20-as éveidben azért még el lehet lenni otthon. Rengeteg pénzt meg tudsz spórolni, amit elvernél albérletre, rezsire, stb. 4-5 év alatt össze lehet úgy spórolni egy saját lakás önrészét.

2021. szept. 4. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

#7

Valószínűleg nem. Viszont szerinted a HR-esek hány 3 hónapos előző munkaviszonnyal rendelkező pályakezdőtől hallották már a "véget ért a projekt" magyarázatot? Szerintem már akkor sem hiszik el, ha igaz. Nálam biztos a kupac aljára kerülne a CV egy ilyen válasz után.

2021. szept. 4. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!