Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Munkahelyi probléma? Mikor...

Munkahelyi probléma? Mikor kellett volna szólnom, egyáltalán szólnom kellett volna? Lett volna esélyem?

Figyelt kérdés

Próbaidős voltam az új munkahelyen. Nagyon nehezen tudtam elhelyezkedni több mint egy évig voltam munkanélküli. Nagyon örültem az új munkámnak, ezért nagyon igyekeztem betanulni, még kicsit jobban is mint általában szoktak. Egy kolléganőmre bíztak akinek be kellett tanítania engem. Már az első nap hisztizett, hogy miért neki kell engem betanítania, mindig mindenkit rá bíznak. (Meg egy másik kolléganőre.) Másfél napig megerőltette magát és tényleg foglalkozott velem, utána már alig, kapkodva mondott pár szót és már rohant is ki, a szobából át a másik szobába a régi asztalához. Ettől függetlenül én igyekeztem egész nap gyakorolni a munkákat. De éreztem, hogy nem vagyok neki szimpatikus. Ahogy teltek a hónapok azt éreztem vadászik a hibáimra, mindenben hibát keres. A főnöknek azért nem szóltam, mert tudtam, hogy a több mint egy évtizede ott dolgozó kolléganőnek fog hinni. Hiszen ki hiszi el, hogy nem akar betanítani. Úgy gondoltam, hogy hátha megszeret vagy belejövök a munkába. Az főnök a próba idő végén megnézte a munkámat. Sajnos akkor, pont olyan munkát kaptam amit még nem csináltam soha, így idegeskedve próbáltam teljesíteni. Voltak kollégák akik adtak másik melót a sajátjukból, amiről tudták, hogy megtudom csinálni. Ennek ellenére, idegességemben hibáztam egy-két dologban. A végeredmény az lett, hogy elküldtek. Nem tudom, hogy hol rontottam el. Mit kellett volna csinálnom. Egy ismerősöm szerint pénzt kellett volna felajánlanom, hogy tanítson meg, még az elején. Hát nem tudom.

Korábban is volt már egy másik munkahelyem, ahol egy nagyon fiatal csaj tanított volna be, de valahogy ott sem voltam szimpatikus. Onnét magamtól jöttem el. Mit tegyek legközelebb?


2013. ápr. 16. 17:34
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Igen szólnod kellett volna,kis hülye k_rvája,mit képzel ez?

Igen ez Magyarország sajnos itt tart,de gusztustalan patkány az a nő,szólnod kellett volna igen,és fel kellett volna venned amikor beszélgettek,hogy szart se segít.

Én lehet megkerestem volna és ,,elbeszélgettem volna" azzal a csajjal.

Ezér nem megyek én csak nagy multihoz dolgozni,itt mindenki nagyon segítő kész és kedves,betanításkor mindent elmondanak.

2013. ápr. 16. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

Persze, hogy szólnod kellett volna. A főnököd is csak egy alkalmazott, és a munkája része, hogy betanítson, azt nem szívességből teszi.

Márpedig ha nem végzi a munkáját, és ebből neked károd keletkezik, közvetetten így a cégnek is kára keletkezik, persze, hogy tudni akarná a felettese.

2013. ápr. 16. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy a "mentorkám" már korábban kb. 9 embert betanított. Viszont aki előttem volt jogász lány sem felelt meg. (Csak zárójelbe teszem, hogy a mentorom, középfokú végzettségű, én felsőfokú. Ettől függetlenül nagyon jól tudja a munkáját. Én gondolom, felsőfokkal is betanulható ez a munka, ha jól elmagyarázzák. Úgy okoskodtam, hogy ha már a mentorom 17 éve ott dolgozik, én meg most jöttem az utcáról akkor biztos nem nekem fognak hinni. Így legalább volt fél évig munkahelyem. De a korábbi munkahelyemen is akire rábíztak úgy magyarázott, hogy ne értsem. Furcsa, hogy ott egy 21 évesre bíztak. Oké tudja a munkát, de magyarázni... Szóval nem tudom, hogy legyek okosabb a jövőben.
2013. ápr. 16. 18:32
 4/11 anonim ***** válasza:

Mi a munka,mit kell csinálni?

Készíts cselekvési tervet?


,,Mentorod" egy gyökér volt,biztos elhagyta az ura,vagy csalja,és rajtad verte le. :O

2013. ápr. 16. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Ez egy irodai munka, papír munka. Mit értesz cselekvési terven?
2013. ápr. 16. 18:43
 6/11 anonim ***** válasza:

Hogy nem is tudom,mit kell csinálni,mit kell megnézni,naponta otthon napi célokra lebontani.

Kit kell megkérdezni.

Ilyenekre gondoltam.

2013. ápr. 16. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

"Úgy okoskodtam, hogy ha már a mentorom 17 éve ott dolgozik, én meg most jöttem az utcáról akkor biztos nem nekem fognak hinni"


Ez a baj, okoskodtál, ahelyett, hogy a munkádat végezted volna. Igen, a munkád betanulni, és ha ezt nem teszik lehetővé, akkor nem sunnyogunk 3 hónapig, hogy hátha lesz valami, hanem utána megyünk az információnak.

Aki ennyit nem tud elintézni, ennyire meg van szeppenve, ennyire nem talpraesett, azt bizony én se alkalmaznám.

2013. ápr. 16. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
7-es! Kértem másoktól segítséget, nem ültem a babérjaimon. De ettől függetlenül az ő véleményét kérték ki és amikor a főnök nézte meg, olyan munkát kaptam ami soha nem gyakoroltam.
2013. ápr. 16. 20:32
 9/11 anonim ***** válasza:

Ne törődj 7-eskével, nyilván nem volt még hasonló helyzetben..


Én is emiatt jöttem el az utolsó helyemről, ki akartak lökni élesbe, miközben a betanítás átlagon aluli volt, vagyis inkább nem is volt, max. 15-16 óra.

2013. ápr. 16. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
7-eske üzeni 9-eskének, hogy tök jó, hogy így szimpatizál a kérdezővel, meg mélységesen együttéreznek, de a kérdező bizony választ, segítséget is szeretne. Az, hogy leír egy hasonló helyzetet, megoldás nélkül (szintén lelépett), nem túl konstruktív. Az, hogy menjen utána rendesen az infónak, jelezze a problémát a főnök főnökének, vélhetően hasznára is válhat.
2013. ápr. 16. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!