Van itt olyan, aki csak "később" jött rá, mi akar lenni valójában, mit akar csinálni? Elmesélnétek a történetet?

Én inkább csak akkor éreztem így, amikor a végzés után sokáig kellett szívnom itthon, válság volt, nem volt egyszerű melóhelyet találni. Hát elmentem ügyintézőnek, aztán onnan léptem tovább amikor lehetőség adódott, már olyan irányba, amire már rá lehet fogni, hogy a szakmámba vág, ráépülő továbbképzést is elvégeztem közben.

Ez mondjuk egy piacképes diploma, és én nem hoztam ki belőle minden lehetségest eddig sem, de nem is feltétlenül akarok. Az én szintemen jól meg tudok élni így is, nem szakadok meg, mi kell még?

Jó lesz az a tanárképzés még bármire is: nem biztos, hogy mindig ilyen lesz a tanárok helyzete.

Ismerősöm TF-et végzett (tesitanár) egy darabig dolgozott is benne, aztán teljesen másfelé vette az irányt - majd pár éve megint visszakanyarodott - egyenlőre szereti csinálni :-)

És igen, nyelvek tanításához is jól jöhet a tanári végzettség.

Fősulin járműgyártási üzemmérnök lettem. Majd rájöttem hogy az alkalmazotti lét diplomával sem az én világom. Teljesen önszorgalomból elektronikát kezdtem el tanulni otthon, majd kifejlesztettem és gyártottam egy elektronikai terméket. Ez már jobban tetszett. De még mindig nem éreztem magam sikeresnek, mivel gyerekkoromban sokat mesélt nagyapám az államosítások előtti szabad és jómódú életéről a saját gazdaságában. Valamint láttam hogy a nyugdíjas szüleim falun milyen jól élnek a mezőgazdaságból. Nyugat-európai csavargásaim közben is azt láttam hogy a falusi középparasztság felel meg a városi gyárosoknak. Ezért kb. 45 évesen a mezőgazdaságot kezdtem el bújni, mint korábban az elektronikát. Ezen belül a méhészetet, gyümölcstermesztést és haltenyésztést. Majd rájöttem hogy a szabad élet tényleg valami fantasztikus, tán valami epigenetikával örököltem is nagyapám életmódját, mint aki ebbe született. A diktatúra nagyon megzavarta életemet, ha az nincs akkor már gyerekként célba értem volna. Meg annak idején mindenki azt hajtogatta hogy tanulni kell, például az iparban mert a mezőgazdaságnak nincs jövője. Hát persze hogy tanulni kell, csak nem mindegy hogy mit és hogyan. Meg hogyne lenne jövője a mezőgazdaságnak, hisz enni mindig kell, az itthon gyártott autók nem ehetőek.

51/F

Szintén angol-német szakot végeztem, bár a "simán" nem az osztatlan tanárképzésen.

Suli utolsó éveiben kezdtem el kényszerből dolgozni egy SSC-ben, ez tett irányba később. Jó pár évnyi önfejlesztés és kemény munka kellett, egy oldalági informatikai vonalon mentem tovább. Egyetemi képzésre időt többet nem szántam, inkább más, rövidebb képzésekre koncentráltam, hogy széles, de ne mély rálátásom legyen a területekre, eddig bejött ez a számítás.

Sok évfolyamtársam is teljesen más irányba indult el, kevesen maradtak az eredeti pályán. A nyelvtudás és a pszichológiai tudás két nagy plusz, amit a képzéstől kapsz és remélhetőleg tudod majd hasznosítani.