Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Saját vállalkozás » Szerintetek érdemes befejezni...

Szerintetek érdemes befejezni és elindítani ezt a webshopot, vagy egy új ötletet kellene inkább megvalósítani akár teljesen más iparágban?

Figyelt kérdés

Kipattant a fejemből egy ötlet, hogy csinálok egy webshopot, ahol karkötőt, nyakláncot (illetve később akár kulcstartót, vagy egyéb fali dekorációt) csinálok bármilyen "hangból" amit az ügyfél feltölt, vagy mikrofonra rámond. A hang hangsáv formáját felfűzom különböző méretű és színű korongokból, továbbá ezt az okostelefonját odaérintve NFC chip segítségével meg tudja hallgatni.


A termékkel kapcsolatban technikai akadályba ütköztem. Tulajdonképpen úgy érzem túl tudnék jutni rajta, csak ahhoz megint bele kellene ölni sok munkaórát és egyre kevésbé érzem azt, hogy érdemes, mivel nem látom előre, hogy a piac hogy fogja visszaigazolni a befektetett munkát és emiatt motivációt vesztett is lettem.


Vannak egyéb vállalkozás ötleteim is, csak nem tudom, hogy abból kezdjek el egyet a 0-ról megvalósítani inkább, vagy ezt fejezzem be és hozzam ki belőle, amit lehet.


A weboldal itt található egyébként: sounds.hu (kb 80%-ban van kész)


A termék konfigurátor, ahol meg hangot fel lehet venni / tölteni, illetve színkombinációt választani a terméknek meg ezen a linken érhető el:


[link]


Válaszolhattok úgy is, hogy ha ti lennétek a helyemben, akkor mit tennétek, meg úgy is, hogy potenciális vevőként mennyire tetszik az ötlet, vennétek-e.


Befejeznétek és elindítanátok, vagy elengednétek és másba kezdenétek inkább?


Köszi előre is az értelmes válaszokat :)



2022. okt. 20. 19:27
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
futtatnék rá a helyedben hirdetést a mostani állapotban, hogy van e rá jelentkező. Ha van, akkor érdemes tovább vinni.
2022. okt. 20. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
100%
ez q...jó ötlet tesóm!
2022. okt. 20. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
79%

Ez már volt, sokszor, nem elsőnek kérdezel ezzel... Sajnos elég gyenge a reklám és a marketing.

Illetve a weboldal is messze van a tökéletestől, de még annál is lehetne felhasználó barátabb.

Az nem reklám, h itt kérdezel róla. Legalább ha saját ötlet vagy valami egyediség van benne, akkor facebook vegyél hazait csoport...

Amúgy meg nem innováció, ilyen már létezik több országban is.

Ezen kívül a sound logo szerűség tetszik, bár inkább kör alakban jobb lenne, ami ékszerre hasonlít.

Teljes ránc felvarrás kellene nektek, meg egy marketinges és egy kis kezdőtőke gondolom, de pár ezerért már fb hírdetést is tolhatnátok. :)

2022. okt. 20. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:

3-as. Nem rémlik, hogy kérdeztem volna ezzel kapcsolatban korábban itt, de ha mutatsz egy linket, akkor természetesen belátom :)


Tudom, hogy messze van a tökéletestől, de "jobb ma egy jó, mint holnap egy tökéletes", amíg nem tudom, hogy működne, addig nem érdemes nagyon belefeccőlni időt, igazából ez a "korrekt" változat sem volt kevés idő.


Külföldön valóban van hasonló megvalósítás, azonban én több újítást is belevittem, amit sehol máshol nem láttam. Pl karkötő esetén a külföldi termékeknél a korongok lötyögnek, a rögzítést nem oldották meg, nálam az fix. Ezen kívül nem lehet okostelefonnal visszahallgatni a hangot.


Facebook hirdetésben gondolkodtam, csak nem igazán merem úgy hirdetni, hogy még nem tudok szállítani :D Bár sok helyen olvastam, hogy így érdemes tesztelni, csak nem tartom "szép dolognak" a vevőkkel szemben. (Bár tudom erre azt mondják, hogy rendelés után írni kell nekik, hogy ne hari, még nem tudsz rendelni, mert igényfelmérést csinálunk, azonban ha elérhető lesz a termék, jelezzük neked!)

2022. okt. 20. 21:06
 5/20 anonim ***** válasza:
terméknek elég gagyi kisugárzása van.. feltételezem 3D nyomtatóval készülnek a kis köröcskék, műanyagból. Látszanak a rétegek.. 7e-et szerintem senki nem ad ilyenért, de a szerintem senkit se érdekel. Meg kell futtatni hirdetéssel, majd a piac eldönti, hogy kell e neki vagy sem.
2022. okt. 20. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:
3D nyomtatóval készült eddig valóban, azonban technikai fenntarthatóság miatt fára, vagy vágott akrilra átállunk teljesen. Ott már nem látszanak rétegek, mert más technológia eleve.
2022. okt. 20. 21:32
 7/20 A kérdező kommentje:
Külföldön amúgy ennek a gagyibb változata 29 USD-tól indul, ami mai árfolyamon 12000 ft és akkor nincs hozzá díszdoboz, lötyög az egész és vissza sem lehet hallgatni, de az külföldi piac, a magyar fogyasztók árérzékenyebbek, ezért is lőttem be ennek a felét. Angol nyelvű oldal is tervben van európai ügyfeleknek, de alapvetően azon az elven vagyok, hogy magyarban jöjjön be előbb, és ha ott látszik rá igény, akkor kell külföldre is kivinni.
2022. okt. 20. 21:41
 8/20 anonim ***** válasza:
Nekem 403-at dob folyton, miért lehet?
2022. okt. 20. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:
Külföldi IP-ről nézed. Elegem volt a robotokból és a folyamatos értesítésekből, hogy bepróbakoznak feltörni az oldalt. Ha van VPN-ed, akkor magyar IP-ről meg tudod nézni, vagy holnap levehetem róla a külföldi IP tiltást és akár VPN nélkül is.
2022. okt. 20. 23:54
 10/20 anonim ***** válasza:
71%

"de alapvetően azon az elven vagyok, hogy magyarban jöjjön be előbb, és ha ott látszik rá igény, akkor kell külföldre is kivinni."


ez hülyeség, mennyibe kerül a piacra lépés? szerintem fillérekbe

2022. okt. 21. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!