Kezdőoldal » Állatok » Állatvédelem » Állatkínzó szomszéd...hogy...

Állatkínzó szomszéd...hogy lehetne bejelenteni, hogy ne tudja meg, ki volt?

Figyelt kérdés

Ez egy kretén, komolyan, a baj az, hogy csak én vagyok az egyedüli szomszédja.

Nemrég költöztünk erre a településre, de már komolyan elgondolkodtam, hogy továbbmegyünk(több baj is van)


Szóval, tart mindenféle állatot, de hogy: van báránya, azt ököllel veri, és jókat röhög rajta. Kutyája megszökött, hozzám sírva jött be a kutya, láttam, hogy egy hatalmas véres folt van rajta, valószínű valamit kirágott magán. Később megtudtam, ez az idióta tűvel, és cérnával próbálta összevarrni...ez a hülye mesélte.

Tart galambokat is, elég sokat, először azt hazudta, kiállításokra jár vele, később amikor be volt rúgva, bevallotta, hogy mindet megeszi...kiereszti őket, és legpuskával lövöldözi.

Most is 6 óra körül valamit lődözött az utcáról, lehet, macskát.

Főleg azt, amelyik hozzám szokott bejönni, én meg adok neki enni.

Ráadásul emiatt a fsz miatt egy csomó patkány is van itt, a padlásunkon, stb. Szétszórja a magokat a libáinak, kacsáinak.

Az ilyen barmot örökre el kellene tiltani az állattartástól, még csak fotóról se lásson soha többet.

Egy fogatlan, 50 kilós, középkorú félcgány, alkoholista kretén, az anyjával él.

Amikor idejöttünk, még 3 kutyája volt, most már csak az az egy, de az is meddig...?

Vicc az, hogy amikor ideköltöztünk, nem is láttam ezt az idiótát vagy 1 hónapig.

Ismeri az egész falut, mindenkit, hamar híre megy, ha valakit bejelentenek pl jegyzőhöz.

Hogy kellene csinálni?


2020. aug. 23. 06:58
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:
Tény és való, ha megmurdelne a pali, még az anyjának se hiányozna.
2020. aug. 23. 20:47
 12/19 anonim ***** válasza:
51%
4-es vagyok, pontosan ezért írtam. Az állattartás azt jelenti, hogy felelős vagyok az állatok egészségéért és jóllétéért. Ha valaki ezt úgy fogja fel, hogy hatalma van megkínozni és megölni az állatait szórakozásból, vagy mert egy beteg rohadék, onnantól nem látok benne semmi emberséget, olyan bűnök sorozatát követi el, amiért büntetést érdemel. Az ilyen emberi gonoszságért pedig - ha felhatalmaznának rá - gondolkodás nélkül tarkón lőném az illetőt és nyugodt lenne a lelkiismeretem. Nem magamat tartom emiatt pszichopatának, bár Ti lehet. Az ilyen, magát Istennek képzelő, kártékony, pusztítani vágyó féregnek viszont nem szabadna szabad életet biztosítani. Ennyi a véleményem, nézzétek el, ha nyers voltam.
2020. aug. 24. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 A kérdező kommentje:

12-es, emberileg, meg akárhogy is egy nagy 0 az illető. Az a tipikus kisember szindrómában szenvedő komplexusos fsz, végtelenül irigy, rosszindulatú, rendszeresen lop.

És ráadásul a bejárós macskát se látom, ha ez a barom csinált vele valamit, én viszem ki az erdőbe, és felkötöm.

2020. aug. 24. 19:02
 14/19 anonim válasza:
54%

Nem akarok tapintatlan lenni, de ugye tudják, hogy egy emberi életről van szó? Lehet bármilyen idióta, vagy gonosz, akkor is, az élet az élet.

Ha tényleg ennyi dolgot követett el, akkor merem gyanítani, hogy mentálisan nincs tisztában a tettei súlyával ( ahogy maguk a szavaik súlyával).

Én elküldeném egy jól képzett pszichológushoz, ha ez nem válik be, akkor börtönbe, mert valljuk be a halál elég kegyes büntetés, sokkal nagyobb, ha megismertetjük vele, hogy mit tett tényleg.

2020. aug. 24. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:

Természetesen nem akar bántani senki senkit, bár lehet, sok esetben a visszatartó erő csak a büntetés..

Komolyan elég problémás egyénről van szó, én már felvetettem itt a költözést többek között miatta is, lehet már nem is folynék bele semmilyen jelentgetésbe már.

2020. aug. 25. 00:33
 16/19 anonim ***** válasza:
100%
Kedves #14-es, tudom, hgoy emberi életről van szó, és ha engem kérdez, az állatok, amiket megkínoz és megöl szintén értékes életek, amiket megkeserít és elpusztít. Tisztában vagyok a szavaim súlyosságával és a legkomolyabban gondolom őket. Ha Ön tényleg tiszteli az életet, akkor legalább részben egyet ért velem. Én nem gondolom, hogy az emberi élet többet ér más életnél. Ami pedig ilyen természetellenesen romlott és kártékony, az nem való e világra.
2020. aug. 25. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
fel kell jelenteni bár félő megussza egy kis enyje benyjével 1 év felfüggesztett, itthon nem divat az állatvédelem, maximum a kutyavédelem.
2020. szept. 26. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
100%

Történt valami az ügyben? A kutya , bárány él még?

Sajnos a cigányok nem szeretnek semmilyen élőlényt csak a saját fajtájukat. Belterjes, agresszív elmebetegek. Imádnak uralkodni a kiszolgáltatott élőlényeken, mindegy, hogy állatról vagy a szomszéd öregről van szó. Nálunk rendszeresen kutyaviadalt tartanak.

2020. okt. 11. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:

megvannak még, talán nem annyira kretén az illető, mint gondoltam.

De figyeltem mit csinál, észrevétlenül, én nem láttam miket művel, ő dicsekedett vele.

Ilyen variációval se találkoztam még, titokban szereti az állatokat, viszont avval dicsekedik, hogy veri őket. Talán vidéken ez szégyen, az állatszeretet.

2020. okt. 12. 02:49
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!