Kutyások! Volt bennetek félsz az elején? L

Sziasztok!

Vasárnap meghalt a macskám, aki nálunk nem szimplán macska, hanem imádnivalóan idegesítő családtagunk volt apámmal. 9 éves voltam amikor hozzánk került, gyakorlatilag együtt nőttünk fel ezalatt a 9 év alatt.

Ma voltunk menhelyen, ott lefoglaltunk magunknak egy kutyát, akivel még lesz egy ismerkedési alkalmunk következő héten, mielőtt elhoznánk. Apám és én is, mindkettőnknek első kutya. Őszintén szólva nem tudtam hova rakni. A végére élveztem, meg megkedveltem a kutyát, de azt a bizonyos első látásra mély szerelmet nem éreztem. Aztán visszagondoltam, hogy a macskámnál is ez volt, mert oké, macska, tök jó, cuki, de még nem ismertük egymást, és azért a szeretethez azt hiszem 2 óránál több kell, hogy kialakuljon. Mondhatjuk úgyis, hogy a kutya választott engem-minket. Sokan futottak hozzánk, de ő majd kiugrott a bőréből, apámnak pedig a neten is szerelem volt képe alapján, élőben pláne. Én meg kép alapján egyből tovább léptem. Most már úgy gondolom, hogy igen, ő lesz a miénk, ő fog az ágyam mellett aludni, mellettem, vele fogom megosztani az életemet, de közben egy kis félsz is van bennem az újdonságtól és az ismeretlentől. Kutya az nem macska, sokkal komolyabb felelősség, és ugye ismeretlen, én meg emberekkel tartózkodó vagyok, nehezen kötök új ismeretségeket, leginkább barátságokat kortársakkal - idősekkel bezzeg 1 perc alatt, de hát nem hiába tanulok szoc gondozó és ápoló szakon.

Azon is aggodalmaskodok, ami szintén ismeretlentől van, hogy jó gazdája leszek-e.

Bennetek is volt egy kicsi félsz?