Más is el szokott tűnődni néha azon, hogy milyen jó, hogy van neki kiskedvence?

Persze, hogy előfordul: sűrűn és sokat!

Igen, de még kutyatartó ismerőseim életében is észreveszem, mennyivel gazdagabb a lelkük, nyugodtabb és tartalmasabb a napjuk, mert megadatott nekik az a szerencse és boldogság, hogy lehet egy, vagy több házikedvencük, akivel törődhetnek, és az törődik velük.

Mi, kutyások egymás között pontosan tudjuk (tehát nem csak sejtjük!) hogy a mifelénk kutyatartók kasztja külön világ, IQ-és EQ-szinttől kezdve a szerencsétlen sorsú embertársai felé való megnyilvánulásig mindenben.

És az átlagtól nagyobb százalékuknál megtalálható az emberekben való csalódottság.

Vegytisztán érzékelik, tudatosul bennük, hogy előbb számíthatnak egy házikedvencre, mint egy rokonra, ismerősre, szomszédra...és egyéb embertársra.

Nem véletlenül visznek durván bántalmazott, mentett kutyákat akár még a börtönökbe is. Kamera előtt nyilatkozott ilyen kutyás rab, nem szégyellte bevallani, hogy egy harci viadalok elől mentett kutya révén tapasztalta meg életében először (<) azt az érzést, hogy önmagáért és önzetlenül szeretik őt.

Nem véletlenül alkalmaznak lelki terápiákhoz is lovat, cicát, kutyát, mentálisan sérült emberektől kezdve az idősotthonokban élőkig sok-sok helyen.

Láttam már autista gyereket, aki az emberek felé (még a szülei felé is) totál elzárkózott, az ő kis világát egy kutyával volt hajlandó megosztani.

Persze, hogy állattartó embertársaink, mint jómagam is, minden napért hálás vagyok, hogy felelősséget vállalhatok egy kutyáért, aki az életemet jobbá, gazdagabbá teszi.

Kutyát, macskát, bármi házikedvencet nem tapasztalt ember képtelen hová tenni azt, hogy a háziállatokkal szeretetben élő embereknek miért borul el

(szerintük indokolatlan mértékben) az agya, amikor pl. bántalmazott, megkínzott, elhanyagolt állatról hall.

És igen, sokszor jómagam is előbb tudok megbízni, hálát és szeretetet érezni egy-egy négylábú iránt, mint úgynevezett felebarátaim felé. Aki ezt képtelen feldolgozni, az vagy megérti, ha állattartó lesz, vagy soha és az utóbbiak akkor sem fogadják el a "megbotránkoztató tényt", miért lehet sokszor egy házikedvenchez jobban és másképpen kötődni, megértőbbnek lenni, mint a sok istenbarma, genetikailag emberként létező mélysötét fajtárshoz.

Némelyik félresikerült rokon, ismerős, felelős döntésre egyedül is képes embertársamnak későbbi minimális lelkifurdalás nélkül mutatok ajtót, ha arra rászolgált. Kutyának, macskának, kisállat miatt aggódó embernek soha, ott segítek nekik, ahol csak tudok. Ha nem az ő saját állatáról van szó, akkor is.

Ha sokan nem értik, hogy merőben eltérő fogalmaim vannak arról, mit is jelent gazdagnak, nagyon-nagyon gazdagnak lenni, akkor is. [link]

#4: Milyen romantikus, olvadok!

Rosszul vagyok az ilyen látásmódtól meg magyarázattól, amikor valaki annyira isteníti az állatot, hogy előbbre helyezi akár a párkapcsolatánál/párjánál, családjánál, stb. Párom családja, környezete, barátai, mindenki állítja, hogy a 40 éve alatt soha nem látták még ennyire boldognak és ő is ezt állítja. Kijelentette, hogy neki a kutya a mindene és hogy soha nem fog sem engem, sem senkit jobban szeretni, mint a kutyáját. Szeretem én is őt, nekem ő a mindenem, de sokszor elgondolkodok rajta, hogy mégis mi a lóf.szt keresek én ott.. amikor sorban állnak az olyanok, akiknek tényleg én lennék a legfontosabb ember az életében.. és a magyarázat: annyi emberben csalódtam, jaj az állatok soha nem vernek át, nem bántanak stb. stb. Én is csalódtam rengeteg emberben, de ez a való élet gyerekek, fel kell nőni, nem egy szivárványos, vattacukros rózsaszín felhőcskébe élünk, ahol unikornisok szökkennek felhőről-felhőre. Vannak sz_r emberek, de vannak jó emberek is. Attól, hogy csalódsz valakiben, még nem kell az egész emberi társadalmat elítélni, meg egy kalap alá venni.. az ilyen ember komolyan megérdemelné, hogy egyedül öregedjen meg..akkor jönne rá, hogy igen, kell szeretni az állatokat, én is imádom őket, de az, hogy egy állatot olyan magasságba emeljek, egyáltalán rangsoroljam az életemben a szeretteimet, hogy most akkor te ezen a helyen vagy, te ott, te ennél az élőlénynél nem kerülsz soha feljebb.. eszembe nem jutna ilyet tenni. És igen, ti, kutyások egy külön kaszt vagytok. Amióta belelátok ebbe a világba elborzaszt, hogy mennyi ember ragaszkodik betegesen a kutyájához, hogy mennyi ember ruházza fel emberi tulajdonságokkal és kezeli úgy, mintha kb. egy gyerek lenne. És igazából meg is érdemelnétek, hogy ha a szeretteitek is hátat fordítanának nektek, mert ti is tulajdonképpen azt teszitek azzal, hogy bebújtok ebbe a világba. de mindegy, szerintem fölöslegesen tépem a szám, úgysem fogod megérteni, ahogy én sem értem meg a te/ti látásmódotokat.

26N

9: Elég rosszindulatúnak tűnsz a szavaid alapján, attól hogy valaki nem illik bele az értékrendedbe nem kell elítélni, rosszat kívánni neki. Mit ártunk neked? Bárcsak minden emebrnek az lenne a legnagyobb bűne, hogy gyermekként szereti a kisállatát.

Én sem tudom megérteni a te álláspontodat, mégsem kívánok olyat ismeretlenül, hogy megérdemelnéd, ha egyedül öregednél meg. Válogasd már meg a szavaid!