Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Jól reagáltam le a szituációt?

Jól reagáltam le a szituációt?

Figyelt kérdés

Van egy nagytestű keverék kutyám, akit menhelyről hoztam kb. 6 éve. Nem jön ki jól más kutyával, nem feltétlenül agresszív de ismerem annyira már hogy látom rajta ha úgy akar reagálni. Egyébként jól nevelt, emberekkel kezes bárány. De nem tudjuk mi történt vele amiért a többi kutyát nem viseli el semmilyen körülmények között.


Pár hete sétáltunk (pórázon) és leültem vele egy téren. Pár perc után elkezdett jönni felénk egy kis tacsi szerű kutya, ugatva a gazdája meg mögötte kussban követte. Persze megijedtem, főleg mert ilyen apró kutua jön az én póni méretű kutyámhoz. Szóltam hogy fogja meg, én is kutyával vagyok de annyi volt a válasz hogy ő csak barátkozik. Itt már az én kutyám is befeszülve állt mellettem, a tacsit szugerálva és morgott.

Én nagy pánikomban ahogy hozzánk ért a kutyámat hátra rántottam, a tacsit meg kicsit megrúgva lábbal valahogy arrébb raktam (baja nem lett) és a lábam fele kapott. A nő meg elkezdett üvölteni hogy megnyomorítom a kutyáját.


Mit kellett volna tennem?


2020. máj. 11. 10:36
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:

Kicsit hiányos a történet, kiegészítem:

-szóltam neki hogy az enyém nem barátságos

-a kutyán van sárga masni is mindig

-olyan harapás sebekkel hoztam el amik évek után is látszódtak a pofáján és el is van torzulva egy kicsit, mert úgy kellett összevarrni a fejét/száját mikor vérben fetrengve megtalálták a erdőben. Szerintem érhető ha ezt nem lehet kinevelni belőle teljesen.

2020. máj. 11. 11:51
 12/20 A kérdező kommentje:
#10 akkor ha darabokra szedik a kutyádat azt gondolom jobban tolerálod, ahelyett hogy pórázt használj.
2020. máj. 11. 11:52
 13/20 anonim ***** válasza:
81%

#10


A barátomat bántalmazták gyerekkorában. Néha elég egy hirtelen mozdulat tőlem, hogy védekezően befeszüljön.

Hiába tudja, hogy soha nem bántanám. A méretkülönbség miatt nem is menne, de eleve eszembe se jutna.

Hiába beszélgetünk erről, hiába ember (ergo könnyebben megérti a dolgokat, mint egy kutya) és hiába jár pszichológushoz, bizonyos lelki sebek megmaradnak.


A Kérdező kutyájának nem volt túl jó kölyökkutya.

Egy egészséges, tenyésztőtől származó kutya 8-12 hetes koráig az anyjával és testvéreivel marad, megtanulja a helyes viselkedést. A felmenői mind jó személyiségű kutyák, az agresszió kizárást jelent a vérvonal továbbviteléből.


A Kérdező kutyája nagy eséllyel hamar elszakadhatott a kutyacsaládtól, így nem szocializálódott eléggé.

Illetve fogadni mernék rá, hogy kóborolt egy darabig - az éhes kóborkutyák a legkisebb falatért is marakodnak, ott nincs barátság.


" Ha kerulni akartad volna a konfliktust, akkor mar jo elore letiltottad volna a kutyad"


Bocs, de mindenki elsősorban a saját kutyájáért felel. A Kérdező rászólt a nőre, aki semmibe vette a figyelmeztetést.

Eleve pórázon kellene vinni a kutyafuttatón kívül. A Kérdező kutyája pórázon is volt.


Amúgy, kedves kötekedő, ha mi ketten lennénk ebben a helyzetben (a te kutyád jön kötekedni az enyémhez) én is belerúgnék a kutyádba, ha már neked nincs annyi eszed hogy megvédd.

2020. máj. 11. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 A kérdező kommentje:
#13 leírtam mi a probléma vele, nem kell külön diagnózist felállítani olyan dolgokról amikről fogalmunk sincs.
2020. máj. 11. 11:59
 15/20 anonim ***** válasza:
100%
10, nem igaz, hogy a törvény mindig a gyengébbet védi. Ha úgy üt el valaki gyalogost, hogy nem a kijelölt helyen megy át, éjszaka, sötét ruhában, nincs az a bíró, aki elítéli a sofőrt. És ez így van jól. Ha személygépkocsival szembe megyek az autópályán, nem fogják elítélni a kamionost, aki nekem jött. A tacsi gazdája több szabályt is megszegett, a kérdező kimondottan jófej volt, hogy arrébb rúgta a kutyát, én nem szoktam,kapjon csak szívrohamot a hülye gazda.
2020. máj. 11. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
48%
#14 Szerintem téged védett, kérdező ^^" De sebaj
2020. máj. 11. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 A kérdező kommentje:

#16 ez oké, de nem jó dolgokkal példálózik :) olyannal nem éri meg takarózni amiről nem tud senki, két évesen vettem magamhoz és leírtam mit tudunk róla. Arról szó se kéne hogy essen hogy hamar elvették az anyjától stb, semmi köze nincs a szituációhoz mert ennyire visszamenőleg nem tudni semmit.

Plusz ti nem láttátok őt mikor megtalálták, én igen. Ilyen állapotban lévő kutyán semmilyen formában sem segítene az ha az anyjával sokáig van szerintem, hónapokig ha csak felé mentek (emberek!) nyüszített és menekült. Poklok poklán van túl.

2020. máj. 11. 12:41
 18/20 anonim ***** válasza:
0%
Miért nincs a kutyádon szájkosár? Nyugodtabb lennél az ilyen szitukban.
2020. máj. 11. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
100%

#18 Sajnos van pár hasonló pontagyú gazdi. Lehet valaki majd egy nagy, erős kutyával megy oda, hogy "jaj, csak játszik"


A szájkosár ilyenkor ront a helyzeten, a kutya is kevésbé érzi magát biztonságban, hiszen szó szerint be van fogva a szája.


Néhány kutya ilyenkor reagálhat agresszívabban, amire a másik is hasonlóan válaszol, így okozva még nagyobb problémát.


Póráz viszont kötelező, az volt is a kutyán. A kicsin nem, ez a gazdája hülyesége volt.

2020. máj. 11. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
Szerintem legközelebb azt mond: ne engedd ide a kutyád ha nem akarod darabokban hazavinni
2020. máj. 11. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!