A személyiségetek részévé teszik a kutyátokat?

Nálam pont fordítva van, ha igyekszem objektíven megítélni magam, valószínűleg én vagyok a "bolond kutyás nő" és sokszor oda kell figyelnem, hogy a közhelyes "hogy telt a hétvégéd?" munkahelyi beszélgetések ne egy negyedórás élménybeszámolóba torkoljanak arról, hogy milyen jót kirándultunk vagy tréningeztünk a kutyával és ne akarjak mindenkit beavatni abba, hogy mire tenyésztették, mit sportolunk, hogyan néz ki az adott feladat... szóval én próbálom ezeket tudatosan kerülni, de azért így is elég sokat tudnak a kutyámról, mégsem érdeklődnek róla nagyon, amit nyilván nem is várok el, csak furcsa, hogy ez sok esetben lehetne egy kellemes, "csendkitöltős" téma és helyette egészen más dolgok felől érdeklődnek, szóval ismerősi körben, sem munkahelyen, sem nagyobb rokonságban nem nagyon kapcsolják hozzám a kutyát.

Az igazán meglepő, hogy ajándékozós történetem is van, ami pont a fordítottja a tiédnek, nem is emlékeszem rá, hogy milyen alkalom volt, de éppen úgy minden megvolt, berendeztük a lakást, megvoltak a szokott programjaink, pályakezdőként kutyával nem is volt sok szabadidőm amúgy sem, jött a kérdés főleg rokonoktól, hogy mit vegyenek, mire van szükségünk, mondtam, hogy ne gondolkozzanak nagyban, vegyenek valami kutyás cuccot, játékot vagy rágcsát, annak mindig örülünk az mindig jól jön... Hát életemben annyi élménykártyát, színházjegyet meg szobanövényt nem kaptam még :D

Persze utólag tudom, hogy egy nem kutyásnak ezzel lehet egy csomó fejtörést okoztam, én tényleg arra gondoltam, hogy majd leakasztanak valamit a fressnapfban, de valószínűleg nekik a kutyás bolt ugyanolyan labirintus, mint mondjuk nekem a művészellátó. És egyébként így is kedves, figyelmes ajándékok voltak, annyira bolond én sem vagyok, hogy egy színházjegyet szárított marhatüdőre cseréljek, de azért vicces volt :D

A fajtás cuccokkal kapcsolatban:

Én tényleg elvakult gazdinak tartom magam, ezeket én is mindig meg szoktam nézni, de valahol én is túlzásnak érzem, még sosem vettem magamnak kutyás nyakláncot vagy pólót, az már nekem is az extrém kategória, pedig tényleg tetszenek és másokon aranyosnak találom. Azt hiszem, ha ajándékba kapnék, akkor örülnék neki, de nem azért, mert kifejezetten vágyom rá - mondom, magamnak csak úgy nem veszek - inkább csak azért, mert én amúgy nem bánnám, ha a személyiségemhez kötnék a kutyát, én egy ilyet is figyelmes ajándéknak tartanék.

Persze lehet, hogy ha mindenkitől azt kapnék, hozzád hasonlóan én is elgondolkoznék azért, hogy mi lehet az emberek fejében rólam, de ebben egyetértek a többi válaszolóval, az emberek felületesek, nekik pont ez maradt meg, ezt tudták éppen kiragadni.