Egy kölyök kutyát felnevelni, és egy felnőttet tartani más?

Egy ideig én is azt hittem, hogy ha kölyökkora óta én nevelem a kutyát, akkor jobban fog kötődni. Egészen addig, amíg meg nem ismertem a páromék utcáról összeszedett kutyáját. 2 éves körüli lehetett, amikor befogadták, annyira hálás, kedves kutyi, hogy az hihetetlen! :)

Nem mondom, hogy jobban szeretik az embert a befogadott kutyák, a mi első kutyánk kölyökkora óta nálunk volt, és ő is rajongásig imádott minket. Már nem él szegény, most nekünk is egy menhelyes kutyánk van, de úgy látom, hogy sokkal jobban megbecsüli magát, azt, hogy van otthona, családja/"falkája", mindig van mit ennie és hasonlók, míg az előző kutyánk ezt mind természetesnek vette, hiszen Őt soha nem érte semmi rossz, ebben nőtt fel. :)

És a kutya jellemétől is függ.

Ami most van nálam, az máris annyira hozzám nőtt, hogy fogalmam sincs, hogyan adom tovább majd egy gazdinak. Állandóan a tekintetem keresi, az arcom fürkészi, sokszor egy félhangos szóval el lehet érni a letiltást, pedig nagyon új még nálunk.

Sok kutya volt még nálam, kölykök csak ritkán, és én azt vettem észre, hogy egy részük pedig az egyik kutyámhoz kötődik a legjobban, érte rajonganak nagyon, képesek visszaszökni hozzá. Nem véletlen, hogy őt használom segédként... Ők voltak a függetlenebbek, és ők a kisebbség.

A többi viszont erősen kötődött hozzám, változóan volt hogy egy hét, volt, hogy egy hónap elteltével.

Egyetlen egy kutya volt, amelyik semelyikünkhöz, de ő annyira sérült volt lelkileg, hogy élete végéig rehabilitálódik, a saját világába süppedt. De gondolom, te nem ilyet választasz. Az ilyen kutyát leszámítva bármilyennel elérheted a mély kötődést.

Ha nem elméleti kérdés, hanem fontolgatod az örökbefogadást, én beajánlanám neked a vendégkutyámat, mert egy tündérbogár :)