Akita gazdik! Mi a tapasztalat a fajtával?

Én a japán akiták szerelmese vagyok, japán akitám is van, így konkrétan csak róluk nyilatkoznék.

Először is tudni kell, hogy az édes kis szörpamacs – ami már kölyökkutyának sem egyszerű eset – kamasz korától igencsak kemény, erős és roppant makacs kutya lesz. Eredetileg harci kutya volt, ezért rendkívül fontos a korai és folyamatos (!) szocializáció, kifejezetten magának való fajta, nem csípi a többi négylábút, domináns. Később nagyvad vadászatára használták ezért erős bennük a vadász ösztön, tehát nem csak hogy fajtársait nem bírja, de macska, galamb, bármi, ha nincs kiskorától megtanítva neki, hogy nem bántunk akármit, akkor bizony veszélyben vannak. Öntörvényű, szereti felülírni a gazda parancsait és folyamatosan megköveteli, hogy erős és magabiztos falkavezér legyél a szemében, mert az első apró gyengeséget kiszagolja és akkor ő dönt helyetted. (: Nagyon okos, értelmes kutyáknak ismertem meg őket, védik a gazdát, a területüket, idegenekkel nagyon bizalmatlanok – ismétlem, ha nincs jól szocializálva ez zavaró is lehet. Abszolút egygazdás, bár nagyon kedves a családtagokkal, bizalmába férkőzött ismerősökkel, de csakis a gazdának hajlandók szót is fogadni. Nem szolgalelkű kutyák, nem bohóckodnak, tehát nem annyira játékosak mondjuk, mint egy labrador. Nagyon-nagyon sok türelem és kitartás kell hozzájuk.

Agresszióra agresszióval válaszolnak, nem lehet veréssel fegyelmezni őket – mint ahogy egyébként egy kutyát sem!-, de egy amúgy is vad kutyát elvadítani végképp nem ajánlatos. Ha egyszer valamit a fejükbe vesznek, akkor azt árkon-bokron át megvalósítják…

Nekem jelenleg egy szukám van, és bár azt mondják a szukák bújósabbak, ő egyáltalán nem az. Éjjel-nappal szeret velem lenni –határozottan igényli, hogy velem legyen – de neki bővel elég, hogy láthat és néha megdögönyözöm, de nem az a nyúzható fajta és a gyerekekhez sincs sok türelme – ez nyilván egyedtől is függ, de általában japán akitát kisgyermek mellé nem ajánlanak. Nálunk az sem volt igaz, hogy kevésbé rivalizálna más kutyákkal, édes mindegy neki hogy kan vagy szuka közelíti meg, ha nem lennék jelen, bármikor belemenne egy csöppet sem barátságos bunyóban, sőt, sunyi és szereti provokálni is a többi kutyát, szóval ezért is mondom, hogy a határozottság elengedhetetlen a gazda részéről. Az viszont igaz, hogy a „kiválasztotthoz” végtelenül hűséges. (:

Mozgásigény. Én, amikor csak tehetem, napi több órát sétálok vele, plusz játék és engedelmességi feladatok, tehát testileg-szellemileg jó, ha lefárad, mert akkor nem töri a fejét semmi rosszaságon. (:

Nyilván unalmas ezt ismételgetni, de maximálisan egyetértek azokkal, akik azt állítják: az akita inu nem való első kutyának.

…és így hirtelenjében ennyi jutott eszembe. Ha kérdésed van még, szívesen elmondom az én tapasztalataim. (: