Ti meg tudnátok válni a kutyátoktól ha úgy adódik?

Nem mondom, hogy soha, de NAGYON RENDKÍVÜLI OKNAK kéne történnie, hogy túladjak rajta!

A válás, gyerek születése, költözés, házasság nekem csak kifogás és nem ok arra, hogy sokan megválnak a kutyájuktól. Költözéskor rengetegen túladnak a kutyán, mert a kutya szerintük nem lakásba való...ez nem igaz. Akkor tudom csak elfogadni a költözés miatti megválást, ha kimondottan kerti kutyával történik...komondor, kau, káj, tibeti masztiff, stb...tehát akinek TÉR KELL, nem csak mozgás.

Gyerek miatt eldobni az addig dédelgetett kedvencet a legocsmányabb dolog a szememben!

Új kapcsolat, házasság esetén pedig azt gondolom, hogy ha igazán szeret az illető, akkor a kutyámat is vállalja be!

Egyedül akkor válnék meg a kutyámtól, ha egyáltalán nem tudnám eltartani, tehát még a minimum kaját sem tudnám állni...

utolsó:

az "albérletbe kellett költöznöm és nem vihettem a kutyát" számomra is teljesen értelmezhetetlen (a többi is, amit felsoroltál különös tekintettel a házasságra és a gyerekvállalásra). mi is albérletben lakunk és kutyát tartunk, természetesen a főbérlő beleegyezésével. egyszer költöztünk mióta velün van, és egyetlen főbérlő mondta, h a kutya semmi szín alatt nem jöhet. nem a kutyától váltunk meg, hanem kerestünk egy másik albérletet. ma már ez nem akkora probléma, egyre nehezebben kiadhatók a lakások, a tulajok elenyésző része nem megy bele a kutya költözésébe, simán lehet olyat találni, ahol tárt karokkal várnak kutyával, csak vegyék-vigyék már a kérót. és nem csak a lepukkantakat, lakóparkos újépítésű lakásokat is kiadnak kutyásnak. az sokkal fontosabb, h normális és megbízható legyél, mint hogy ne legyen kutyád. szóval, nem értem, hol itt a probléma

én nekem ez az "el kellett altatnunk" szöveg durva inkább... Csak azért, mert elköltöztetek???? Jesszus... Persze tudom, hogy a szülők dolgaiba gyerekként nem lehet beleszólni. Anno én munkát kaptam Pesten, a kutyámat pedig a anyuméknál hagytam vidéken. Míg távol voltam, ők elváltak, és a mostohaapám azt mondta tüntessük el onnan. Anyum nem vállalta, hogy egy minigarzonban nevelget egy rottweilert, és hogy reggel este leviszi sétálni. Habár nem kötelessége, mert az én kutyám volt, mégis valahol mélyen haragszom ezért rá. Én azért nem vihettem magammal, mert olyan állást kaptam, ahol a szállást is adták. Albérletre nem is telt volna a fizetésemből. Abban az időben meg amúgy sem vártak volna tárt karokkal egy rotival. Ettől függetlenül, rengeteget gondolkodtam a lehetőségeken, de sajnos meggyőztek, hogy egy olyan állatnak, ami 8 éves koráig kertben élt szabadon, büntetés lesz a bezártság. Az ember hoz hibás döntéseket, amivel aztán együtt kell élnie. Most ahogy eszembe jut a kutyám ismét, sírok... és teszem ezt minden alkalommal, ha eszembe jut, ha kezembe kerül egy fénykép vagy ha álmodok vele. Most már felnőtt ember vagyok, én hozok döntéseket, és ha egy híd alatt kell éljek, a kutyám oda is velem jön.

Egyébként, az én kutyusom egy céghez került, örző-védő munkára. Hónapokba telt, mire ki tudták képezni, mert annyira jámbor volt, és valószínűleg csalódott is, amiért a gazdi elhagyta, hogy nem tudtak vele dolgozni. Egyetlen egyszer látogattam meg, mert miután elmentem, napokig csak feküdt, nem evett, nem ivott. Arra kértek, inkább ne menjek többet. Nem mentem, de mindig érdeklődtem felőle. Így tudtam meg azt is, hogy kapott maga mellé egy Roti lányt, akivel nagy szerelemben élték le hátralévő életüket. Ez vigasztalt csak meg némileg. De soha nem fogom tudni túltenni magam azon, hogy nem mellettem öregedett meg.

Aki csak teheti, SOHA ne mondjon le róla, mert amikor nem tudsz már változtatni a dolgokon, késő lesz megbánni.